Botanikus kertben Nyulason

Nemrégen szereztünk tudomást róla, hogy működik Debrecenben az egyetemi botanikuskerten kívül egy másik: a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola Diószegi Sámuel botanikuskertje. Popika hívta fel rá a figyelmem, olvastunk és láttunk róla kisfilmet is. Elhatároztuk, hogy oda okvetlen el kell menni.

Már tervezgetjük néhány hete, de mindig közbejött valami. Mindenki azt gondolja, hogy aki nem dolgozik, annak töméntelen szabad ideje van, és azt sem tudja, mit kezdjen vele. Hát én aktív koromban sem gondoltam, hogy ez töredékig is akár így lenne, de azt én sem hittem, hogy mennyire nem igaz. Alig fér bele a 24 órába fele annak, amit el szeretnék végezni. És hát frissnyugdíjas volt kollégáimon, barátnőimen is tapasztalom, hogy egyáltalán nem a tévé előtt fetrengenek és ásítoznak az unalomtól vagy alszanak, hanem meglehetősen be van fogva mindenki, illetve kedvteléseinek csak töredékéig jut el...
Szóval elég nehezen, de azért összehoztunk egy tervet előző este, megbeszélve, hogy másnap fél 11-kor találkozunk a Segner téren, hogy oda hogyan és melyikünk mikor indul, az mindenki saját dolga.
Én speciel 10-kor szándékoztam gyalog elindulni, és úgy beszéltük meg, hogy ha addig eső lenne, akkor hívjuk egymást és sztornó az egész.
Nem esett, sőt, sütött a nap, reméltük, hogy pont nekünk való lesz az idő: azaz nem lesz kánikula, de talán megússzuk eső nélkül.
Volt egy kis félreértés a találkozás előtt, ami némi plusz köröket igényelt, de túléltük. A mobilok korában ez már nem okozhat gondot, ha már egyszer kitettük a lábunkat egy cél érdekében.
Így aztán találkoztunk, és egy józsai busszal kimentünk a Nyulasra.
Annyira azért nem ismerem azt a környéket, nem sokat jártam életemben arra, leginkább csak a Doberdó buszvégállomásig. Ennél meg túl kellett menni, de térképen megnéztük, ezért mentünk a józsai busszal, amivel még két megállót mentünk, és bemenve egy már-nem-tudom-a-nevét kis utcán, egyből ott találtuk magunkat egy kis csendes utcán, a Hollós utcán, ahol az iskola volt. Hamar megtaláltuk a helyet. Lényegében az iskola környékén lévő park ez, amiből felépítették-megépítették ezt a botanikus kertet már '83-tól kezdve. Megyei fenntartású Művészeti Szakközépiskola tulajdonát képezi 2,2 ha területen ez a madárbarát botanikus kert.
Az élőgyűjtemény taxonszáma 1200, a növények egyedszáma 1500. Gyűjteményei: lombhullató és örökzöld lomblevelű fák és cserjék, tűlevelűek, hidegtűrő bambuszok és lágyszárú évelők.
A kiemelkedő gyűjteménye, mely nemzeti gyűjteményre javasolt, a hidegtűrő bambuszok gyűjteménye, mely mintegy 80 taxon. Ennyi paraméter nagyjából elég is.
Azt észleltük, hogy odaérve elbujdosott a nap, ennek ellenére reménykedve bíztunk benne, hogy nem lesz eső!
Nem a fenét...
A jegy megvétele után, mely igazán emberbarát (360 Ft egy felnőttjegy) nyugodtan fotózhattam az iskola előterében, majd előjött a botanikus kert vezetője, aki nagyon szívélyesen kalauzolt bennünket sétánk elején, és a leglényegesebb dolgokat elmondta a helyről.

A különlegessége még az is volt a helynek, hogy művészeti iskola révén elég sok műalkotás, szobrok, kopjafák, egyéb fa- és másféle jellegű alkotások díszítik a parkot.

 

Ahogy megindultunk egy növényekkel átfuttatott bejáraton a parkba, rögtön egy kis tóhoz, sokszög alakú medencéhez érkeztünk, melyben aranyhalakat, békákat láttunk, és meseszép tavirózsákat, gyönyörű, ívelt kis fahíddal! Már magánál a tónál elfotóztam volna vagy két 36 kockás tekercset régi időszámítás szerint...:))))
Sajnos, már a tónál, azaz az első percekben elkezdett esni az eső. Bíztunk benne, hogy csak csepergés lesz és eláll... de nem. Sajnos, egyre jobban esett, és ernyőt kellett nyitni. Az úriember még gyorsmenetben megmutatott pár különlegességet, majd mivel egyre jobban esett, mondta, hogy nyugodtan menjünk vissza a tornácszerű ereszes iroda elé, hátha csökken az eső ereje.

 

 

Így az irodából is megtekinthettünk néhány dolgot: akkora tobozt pl., mint a fejem, képeket, szobrokat, bambuszrudakat a falon, sőt, még a mosdóba is bemehettünk, és némi további ismeretekhez is jutottunk. Aztán úgy látszott, hogy visszahúzódott csepergősre az eső, úgyhogy elindultunk. Először a vezetőnk bevitt bennünket az iskolaépületen belülről nyíló, ún. belső kertbe, ahol szintén sok érdekességet láthattunk, hallhattunk és fotózhattunk, majd mikor onnan  kijöttünk, magunkra hagyott bennünket, mikor kimentünk újra a parkba.

 

 

 

   

 

Sajnos, végig kellett az ernyő, úgyhogy meglehetősen manipulálni kellett, hogy ne ázzon a fényképező sem, mi sem, meg az ernyő is tartva legyen. A tatyónkat nem tehettük le, valamint hiába lettek volna itt-ott padok, nem tudtunk letelepedni, mert tiszta víz volt minden.
Popika egyébként, mikor már úgy a felét végignéztük és -fotóztuk a botanikus kertnek, akkor szokásos gondoskodó módján elővett 1-1 szendvicset, mi sem természetesebb módon nekem is. Ha én csinálom és hozom, biztos nem esett volna ilyen jól, vagy egyáltalán nem eszem, de így, hogy ő hozta, mindjárt más lett...
hozott még darabolt almát és csokit is. Így, hogy tudtunk pisilni indulásnál és ettünk is, akármeddig is ki lehetett volna bírni.
El is voltunk végül is vagy 2,5-3 órát szerintem, mire végigjártunk mindent. Tényleg rengeteget fotóztunk, én vagy 360-at, Popika is 60-on felül, melyek ahhoz képest, hogy telefonnal fotózta, egész jók lettek.
Sajnos, jó lett volna megjegyezni néhány növény nevét, de ez lehetetlen kívánság.

 

 
Mikor végeztünk, ismét elénk került a vezető úr, és érdeklődött, hogy hogy tetszett a kert. Miután el voltunk ragadtatva, megkért bennünket, hogy írjunk a vendégkönyvbe.:) Ajándékba prospektust is kaptunk, melyen minden lényeges tudnivaló ott van.

 
Ezt megtettük, közben Popika mondta, hogy na, ő biztos megfázott most. Hát igen, az eső, meg hát előtte (pl. még a tali előtt) olyan meleg volt, hogy a hátamon folyt a víz, itt meg most hirtelen lement 16 fokra a kinti hő! -- hát remélem, nem fázott meg.
Innen kimentünk a Böszörményire, ahol megvártunk egy visszafelé haladó józsai buszt. Leszállva a Segner téren, elbúcsúztunk -- Popika ment trolival a Nagyállomásra, majd busszal haza, én pedig gyalog haza a Tócósba.
A Tescóval szemközti Mekiben viszont vettem egy BigMacet magamnak és egy sajtburgert Szilvinek.
Nagyon jólesett otthon... és Szilvi is odavolt.

Egész du. úgy 5-től éjjel fél 2-ig a fényképekkel szórakoztam... feltöltés, végig való áthaladás rajta Photoscape-pel szerkesztés, javítás gyanánt, meg hát a Popika által Messengeren átküldötteket is lementegettem és azokon is javítgattam, amiket lehetett, de meglepően jók voltak, azt hittem, többet kell.
Az én 360-ommal viszont sokáig elvoltam...
Éjjel mindenesetre addig nem nyughattam, míg 4 db 88-as mappába bele nem pakoltam a képeket és fel nem raktam a FB-ra -- valamint a Picasára az egészet.