Misés-aldis-pipacsos

Ma Szentháromság ünnepe volt a misén. Egy hét múlva már Úr napja lesz...
Az ember nem tudja, hogyan öltözzék: már induláskor 18 fok volt reggel, gondoltam, ettől csak melegebb lesz. De én nem tudok olyan gyors ütemben lenyáriasodni, úgyhogy pólóra vászondzsekit vettem, épp csak annyi, hogy a farmerhoz nem zárt cipőt, hanem klumpa jellegű drapp papucsot húztam természetesen zokni nélkül, már ez is nagy könnyebbség.
Hazatérve viszont tényleg éreztem, hogy folyik rólam a víz. Pláne, mikor megint botlottam egy óriásit, ahogy a piac elé értem. Én nem tudom, mitől vannak ezek a nagy botlások. Nem is mentem gyorsan és arra sem emlékszem, hogy bármibe is megbotlottam volna, hát csak felfogom, ha mondjuk, a saját lábamba botlok bele, nem? Mindenesetre most három szokásos előrehajlós dobbantás után sikerült egyenesbe kerülnöm, de nagyon megijedtem...
Otthon aztán levettem a vászondzsekit, így utána már könnyebben éreztem magam.
A terv ugyanis az Aldiba való menés volt, mert úgy vagyok nyugodt, hogy ha van itthon pótalom a már használatba lévőn kívül. Így fogtam a taligát, a dzsekin kívül vissza a tarisznya, és elbattyogtam a nem rövidke úton. Sikerült végig nagyrészt árnyékban mennem, és kimondottan jólesett az első rövidujjas mászkálás.
Azért végig az eszemben volt a botlás, és az jött le ezekből, hogy most már vigyáznom kell: nem nézek az utcán szanaszét, csak ha lehet, magam előtt a földet, mert ez nem állapot! Ha elesek és eltörik valamim, végem van, mint a botnak. Se a felállás, se a telefon-előkeresés és -bekapcsolás-hívás nem biztos, hogy könnyen megy.
De ez, hogy nem nézhetek mindenfelé, ez egy fotósnak katasztrófa! Úgyhogy ez roppant fájdalmas. Hiszen azért tudok annyi minden, mások számára szinte észrevehetetlen dolgokat lefotózni, mert NÉZEK a vaksi szememmel, amivel ugyan nem látok jól, de mégis észlelek sok mindent. De így viszont nagyokat fogok vénségemre tanyázni.
Az Aldiban utolsó pénzemből vettem egy 10 kg-os almot, valamint 20 db 89 Ft-os Topix tálkásat.
Hazafelé indultamkor csakazértis visszakanyarodtam a parkolók közti füves részekhez, ahol pipacsokat láttam nyílni. Imádnivalók. Tudom, hogy tilos őket leszakítani, mert addig sem bírnák ki szegények, míg hazajutok -- nagyon kevés az életbenmaradási idejük. De legalább nemhiába volt nálam fényképező.
Sokan megbámultak az autókból, mert hátrafelé a parkolóknál nincsen semmi ezeken a kis füves elválasztó részeken kívül, és szerintem én lehettem az egyetlen vínasszony, aki leállítva a taligáját, pipacsokat fényképez...

A nagy belső zöld parkon jöttem át, mely ilyenkor relatíve néptelen volt és a ferde utakkal le is rövidíthető volt az út.
Egyetlen félő része a dolognak az, hogy a lépcsőn fel kell húzni a taligát, és az nagyon nehezen megy. A térdem roppant nehezen veszi, hogy egyesével lépkedem és a balra támaszkodva húzom a taligát a lejtős részen, de egy keréken. Mivel babakocsihoz csinálták, így a taliga két kereke túl közel van egymáshoz, hogy két keréken tudnám felhúzni. Szóval ez egy kicsit f*sós hadművelet, de muszáj.
11-re már mindennel együtt készen voltam. Szilvi még ezután kelt fel...
Netezés után cseréltem Szilvivel, és főztem virslis tejfölös bablevest, valamint zúzapörköltöt. Utána színeztem és olvastam... feltöltöttem az egyheti gyógyszeradagolásos "komódomat"... telefonoztam másfél órát anyámmal... meg ilyenek...