Anyámnál Danival - virágszedés

Ma megint anyámhoz mentem, s ők Danival is megbeszélték, hogy Dani a délelőttös műszak után egyből odajön.
Tette ezt azért, mert már régen volt anyák napja és akkor találkoztak utoljára.
Fárasztóan, de jól telt a nap.

 
Megnéztem a távolságmérés segítségével, hogy anyámig 2 km az út. Tehát valahányszor odamegyek, 4 km-t gyalogolok. Érdekesség még, hogy a Tescóig 1,2 km, tehát tulajdonképpen az is megvan majd' 2,5 km oda-vissza. Az Aldi 0,9 km, nagyjából ennyi a Penny is -- oda-vissza akkor 1,8 km-es utak ezek. A Lidl csak 800 m.

 

 

 

 

 

Nem indultam nagyon korán, ráadásul annyi váratlan fotóznivaló "nőtt" szűk két hét alatt, hogy ihaj. Nem bírtam odaérni, csak 2 előtt valamivel.

 

 

Ott volt Molly is, mert most 3 napra idehozta unokahúgom. Volt nagy öröm, nem győztem magam elé tolni a kosarat, nagy táskát -- annak ellenére, hogy most már azért jóval fegyelmezettebb kutya, mint régen.
Előbb persze kipakoltam az elhozott cuccokat: némi dobozt, szárazkenyeret, befizetett csekket, csokit, 4 tasak macskakaját, aztán leücsörögtem enni, mert épp elkészült a kaja... ami most is, mint mindig, isteni volt.
Még az elején tartottam, mikor megérkezett Dániel.

 
Innentől kezdve Molly számára 80%-ban Dani volt a "jóisten", én anyámmal a maradék 20%-on osztozkodhattunk.:)

Érdekes, de természetes, hogy Danival megint egész más hangulatú volt az itt töltött nap, mint ha Szilvivel, Bencussal vagy egyedül vagyok. Egészen más. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy pl. minimum 15-ször voltam életem folyamán Egerben, és mindig más volt a hangulata az egésznek. Mert mindig más társaságban voltam.
Danival végül is együtt kajáltuk magunkat tele. Jól végig beszélgettük a napot, de közben kiderült, hogy a kert tele van orosz ibolyával. Ez a lila virág neve. Anyám elejtett egy mondatot, hogy de kár, hogy nem tudja kivinni a temetőbe... kár ezért a sok virágért, hogy csak ő (mi) látjuk...

Én persze egyből felajánlottam, hogy holnap szombat, nincs egyéb röghöz kötött programom, hát miért ne vinném ki a temetőbe?
Persze azt nyilván le is kell szedni előtte, meg csokrokba kötni, aztán hazacepelni, otthon vízbe rakni, másnap újból hordásra pakolni... De végül is így lett.
Dani kapott egy metszőollót, én egy kést, és kimentünk a kertbe lila virágot szedni. Kicsit később anyám kijött, hogy ő meg leszedi nekünk a sóskát. Így legalább szemmel tudta követni, mennyi virágot is kell nekünk szedni. Szólt is néhány vedernyi után, hogy most már talán elég lesz. Egyébként még így is olyan szépen, arányosan maradt, hogy még így is csodálhatja ott nála is akárki!
Ezután az udvarra kiülve anyám elkezdte kisebb csokrokba kötni a virágot, közben én vízbe pakoltam, udvart sepregettem, Dani meg a biciklijét mosta. Tényleg jól elvoltunk.:)

 

 

   
Mikor a virágokkal készen lett, anyámmal megpucoltuk a sóskát. Na, ennek meglehetősen méretes térfogata lett! Ahhoz képest, hogy milyen kicsire képes összeesni főzésnél, sokat eltölt az ember az átmosásával, pucolásával, az biztos.
Ezek után pénzügyi dolgokkal foglalkoztunk, megkaptam a csekkeket is befizetésre, megbízott dolgokra, gyereknapra is kapott némi kis összeget Bencus (mindnyájan annyit adtunk; Dani is annyit hozott át még este, hazamenés után), és az anyjára van bízva, miket vesz belőle. Ő tudja a legjobban, mi kell.
Úgy eltelt az idő, hogy alig vettük észre... Megdöbbentem, hogy összességében milyen tömérdek fotó készült!
Még anyám kaját is pakolt Daninak is, nekünk is, és nagynehezen végül is elbúcsúztunk.
Daninak hiába mondtam, hogy menjen nyugodtan a biciklivel, én meg hazaporoszkálok, ahogy tanultam, valahogy nem... kedve volt velem végig gyalog jönni, biciklit tolva...
Hazaérve jól el voltam azért fáradva, de kiraktam a virágokat egy lavór vízbe. Tök jól mutatott... meg mindent elpakoltam. Aztán még 9 után Dani is átjött, elvitte a tisztát, hozta a szennyeset, meg Bence részére a gyermeknapi összeget, valamint hálistennek felvitte a szemétledobóba a legalább 10 kilónyi használt almot, amit már előkészítettem, de nem lehet lógatva vinni, mert kiszakad a tripla szemeteszsák is.
Jó kis nap volt. Anyám említette, hogy ne hagyjuk már ki a folyton elmaradó szalonnasütést, majd jöjjünk már össze, akinek kedve-ideje van és legyen már, mert mindenki szereti.
Érdekes azért, hogy egész életemben ott van az anyámék kertes háza, és fél kezemen meg tudom számolni, hányszor csináltunk szalonnasütést... fogalmunk sincs, miért.