2016. május 29., vasárnap

Macskaja a Tecsóból -- Névnap I.

A körmenet után hazamentem, tettem-vettem, és mivel közepes Félix-akciót vettünk észre a tecsós reklámújságban, ezért úgy terveztük pár nappal ezelőtt, hogy majd a mise után teszkózás lesz félixezéssel.
Most a 12 tasakos dobozos volt 1299-re akciózva. Ezért közepes... mert volt már olyan is, hogy 999 - na, az az igazi akció! De hát már ennek is örültünk!
Én előbb elindultam, mert nem tudtam végül is, hogy egyáltalán Szilvi felébredt-e már, nem hallottam semmit a szobájából, benyitni meg nem szoktam, csak ha muszáj.
De egyébként odaérve és az állateledeles részhez vánszorogva először (élvezve a klímát ebben a dögmeleg nyári hőségben) már pattant is utánam Szilvi, hogy na, utolértelek!:)
Mindenesetre örültem, mert láttam előre, hogy így egyedül nagyon sok lesz nekem 6 doboznyit cipelni 1 km hosszan gyalog, 31 fok/árnyékban. (Nemcsak mondták előre, hogy húha, milyen 30 fokos hétvége lesz, tényleg az lett. Ahol meg napos részen haladtunk, tutira legalább 40-pár fok volt -- még Szilvi is mondta, pedig ő százszor jobban bírja a meleget, és el is keseredett, hogy ez még valahogy túl korai, és hogy most ez lesz hónapokig? Hát ja.)
Kiválasztottunk 6 dobozt (sajnos, volt 3-fajta -- pont a piros, a zöld és a bordó színjelzésű --, amiből nem láttunk kitéve, így aztán vettem 3 kéket, meg a flancosabbak közül 2 világoszöldet és 1 narancssárgát -- ezek ui. valami zöldséggel vannak, és Honesty ezekért kevésbé van oda. Főleg a cukkinisből kell, sajnos, kiválogatnom a cukkinidarabokat, hogy megegye!)
Aztán vettünk még a menüs-kimérősnél kaját, meg a kínaisnál 4 db rántott halat, 2 sajtos rolót, a disznóságos külső árusnál vagy 20 dekányi füstölt májast, meg Szilvi maguknak kekszféleségeket, egy uzsonnásdobozt.
Hajtottam még csirkelábra is, de már harmadjára, hogy NINCS. Ezt roppant sajnáltam, mint mindig. Pedig az olyan jó gazdaságos kaja nekem.
A külső téren elosztottuk a cuccokat, elmondanám, hogy még így is pont elég nehéz volt mindkettőnknek.
Hálám jeléül mindketten "kaptunk" egy-egy 2-2 gömbös fagyit, amit kimászva a most zárt posta előtti padon faltunk fel, majd szépen hazaslattyogtunk, félút persze árnyék nélküli helyeken zajlott. Otthon megnéztük a kinti, árnyékban lévő hőmérőt: tényleg 31 fok volt árnyékban...
Az biztos, hogy lángolva lüktetett a fejem és már nagyon-nagyon fájt a Tecsóban is a lábam, mert ahhoz képest, hogy nem vettünk sok mindent, végignéztük azért a könyveket, színezőket, írószert... itt már szinte hasogatott a patám, mondtam is Szilvinek, hogy szaporázzuk egy kissé, mert menés közben nem érzem ennyire.
Otthon hideg vizes lemosdás, majd elpakoltunk, aztán bementem még vagy két órára netezni, illetve azon a széken "helyrejönni", lehűlni, hogy utána majd átadjam a helyet Szilvinek is.
Mivel ma van ráadásul az egyik Magdolna-nap, és bár én amúgy júliusban ünneplem, de ilyenkor is néha majd' annyian köszöntenek, én ennek is örülni szoktam. Aki rám szán 2 percet, hogy még képet is küldjön és felköszöntsön, az semmivel sem kevésbé értékes, mint a napján érkezettek.
Össze is gyűjtöttem:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése