Nőnapi

Nőnap.
Lehet, ciki vagy elfogultság ezt kijelenteni nő létemre, de én nem érzem, hogy ez az ünnep szükséges rossz. Ha én férfi lennék és költő, egészen biztosan ilyenkor írnám a legszebb verseket. Ilyenkor mindig sajnálom is, hogy nem férfi vagyok...
Nem igazán tartom reálisnak és nem is tudok azonosulni egy csomó ismert felfogással, hogy ez az egész csak egy kipipálandó feladat a férfiaknak, amikor kötelező virággal meg ajándékokkal "elhalmozni" a nőket (bár akad férfi, aki ezt sem tartja méltatlannak, ha szeretett párjára, anyjára, testvérére, lányára stb. gondolva igenis, képes sóherkodás nélkül áldozni rájuk).
Előrebocsátom, hogy NEM általánosítok. Le a kalappal az olyan férfiak előtt, akik ezt a napot is komolyan veszik, és ki tudják fejezni érzéseiket, hálájukat, tiszteletüket, szeretetüket. Én másokról írok.
Akik nem vesznek tudomást, illetve lekezelőn állnak a dologhoz, általában azok hangoztatják, hogy "ez hülyeség, mert nem csak ezen az egy napon kell jónak lenni a nőkhöz, hanem az év minden napján". Mert na, PONT ez az ember jó az asszonyhoz az év minden napján! Ez csak humbug, mert ugyan ki teszi folyton-folyvást 365 napon át a szépet? Ez csak a világ számára kinyilvánított megindoklása a bunkóságnak. Igen, bunkóságnak, hogy egyetlen napot sem hajlandóak arra áldozni, hogy legalább azon az egyetlen napon a nő ne legyen már ugyanaz a cseléd, rabszolga, bejárónő, mosónő, szakács, takarítónő, mint egyébként. Még ennél is súlyosabb (remélhetőleg ritka) esetben ne alázzuk már le óránként, ne fárasszuk már sz@rrá, miközben mi döglünk a tévé előtt, hanem mindazt a folyamatos törődést, családösszetartást, pluszban végzett ezernyi, ám megfizethetetlen házimunkát esetleg, netán, talán, ha évente legalább ezen az -- igen, egyetlen -- egy napon megháláljuk valami csekélységgel, plusz még legalább azon a napon odafigyelünk és szerzünk neki egy jó napot, bármilyen hihetetlen is, de ezzel egyetlen férfi sem lesz kevesebb.
Az, hogy március 8-án meglepjük a nőt valami kedves figyelmességgel, nem zárja ki, hogy nem lephető meg a szerencsétlen akár havonta is, mert egy szál virágba vagy egy csokiba nem hinném, hogy bárki is belehalna. Vagy ha olyan a helyzet, hogy arra sincs (mert vigyázat, én aztán simán vágom azt is!), akkor rimánkodás nélkül főzzön meg, takarítson ki, önként vigye ki a szemetet. Az időnként dögrováson lévő, folyton lemaradásban élő háziasszonynak ez is könnybelábasztó ajándék, ezt borítékolhatom.

Az én életemben is voltak az évtizedek alatt olyan nőnapok, amikor a pokolba kívántam az egészet. Miért? Mert elkeserítő volt, hogy minden ugyanolyan, mint minden más egyéb napon, sőt a végeredmény sokkal sz@rabb. Mert aki az ember párja, letojja az egészet. S ezzel nemcsak a nő női mivoltát bírálja, de emberként is kap egy pofont ajándékba.
Az első munkahelyemen 22 éven át minden nőnapkor meg lettünk becsülve, más időket éltünk! Ha más szó nem is esett rólunk mások által, de a munkahely legalább kitett magáért, s az ember érezte magát egy kicsit valakinek. A másik munkahelyemen 14 nőnapot éltem, ennek úgy fele merült abszolút felejtésbe. Óhatatlan, hogy ha azokon a napokon előbb nem is törődött vele az ember, de hazafelé a buszon, elnézve egy csomó nőt virágözönökkel... mi tagadás, erőt vett rajtunk, kisemmizetteken a letargia, a megbecsületlenség, kihasználtság érzete -- átlagnál is sz@rabb lett az állítólag ünnepnap végeredménye, konzekvenciája. S akkor hazamész, és otthon is csak a hőbörgés, fennhangon történő ócsárlása a "felhajtásnak", jobb esetben közömbösség fogad.
Leggyakrabban épp a közömbösség miatt már előre féltem a nőnaptól. Inkább ne lenne, mint a látványos semmibevétel...

Ennyi előzetes után ma kellemes meglepetés ért.
Mise után elmentem a Lidlbe, mert épp erre a napra már esedékes volt néhány szükséges dolog vétele. Ráadásul az okos rendeletek miatt ez az utolsó vasárnap, amikor még nyitva vannak ezek az üzletek... de ez megint más téma, politizálni nem szoktam és ez a bejegyzés most a nőnapról szól.
Belépve a bevásárlóközpontba, egy biztonságiőr-szerű férfiember szinte azonnal kezembe nyomott egy kicsi, sötétebb rózsaszínű bimbós rózsát. Mint természetesen minden belépő nőnek. Megköszöntem csodálkozva és hitetlenkedve, de tény, hogy innentől kezdve megváltozott és megalapozódott az egész e napi hangulatom. ENNYIT tesz egy kis figyelmes gesztus! (Ezt sajnálják tőlünk esetenként akár a körülöttünk élő férfiak, akár a munkahelyi férfivezetés?)
Lehet, hogy a saját jó hangulatom vetítette rá a többiekre is azt, hogy ahogy észrevettem, nem csak én láttam szebbnek a világot. Jókedvű, kedves, nyugodt mamák, lányok, hölgyek, asszonyok keringtek az üzletben, sokuk mellett szekértologató, segítő, normális férfiemberek, s a szekerekben itt-ott csokorszámra, ill. cserépszámra láttam ilyen-olyan virágokat...

Otthon persze azonnal le kellett fotózni az "égből jött" adományt, melyhez Honesty is társult. Honesty nagyon kíváncsi, mindenről mindig tudni akar, mindenben szeret központ lenni. Természetes, hogy ismerkedett a rózsával...