Ami természetes lenne, az lassan csodaszámba megy.
Mi jut eszembe? Sok minden...
Mikor 16 éves koromban 4-en ugyanígy letámadtak a nyílt utcán, este 8-kor, énekkar után. Csak épp nem volt senki, aki segített volna, és röhögve lökdöstek, egyik a másikhoz...
A félelem. Kiszolgáltatottság, gyengeség, védtelenség. Kíméletlenség, megfélemlítés, erőszak, hősködés, bántalmazás.
És aztán jön a feloldás.
Empátia. Segítség. Barátság. Kiállás a JÓ mellett. Bátorság. Védelmezés. Bajtársak a bajban. Egység. Együtt a gyengékért. Együtt a ROSSZ ellen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése