Mindenszentek előtt

Mindenszentek előtti délután öcsém felhozott egy rahedli krizantémot, melyet anyám szedett le saját kertjében aznap délelőtt és előző nap este... s kötött 23 csokorba.
Öcsém azt mondta: 4, azaz négy vederben voltak... ám mivel neki csak két keze van, így pont a hasonló esetekre tartogat az autójában hatalmas szatyrokat, így meglepő legózási technikával átpakolta a négy vedernyi virágtartalmat egy hatalmas szütyőbe, melyet valamikor valószínűleg kabátvásárláshoz adtak.

Ezeknek a virágoknak valahogy ki kell bírnia a holnapi temetőig!
Szilvivel egy csomó időt töltöttünk azzal, hogy vederbe és két nagy fazékba állítottuk a társulatot, lehetőleg úgy, hogy a csöbrök alján lévő vízből minden szál kapjon. Tenni is kellett valahova, úgyhogy mikor már nagyjából biztosak voltunk benne, hogy ma már nem fogunk bejárati ajtót nyitni, így belülről az egész ajtó elé strázsaként krizantémokat raktunk. Némi temetőszag árasztotta el a lakást a beérkezésüktől fogva...

Nagyon jól mutatott ez a tumultus, leginkább a rózsaszín tetszett, és az tűnt a legtartósabbnak is.
Természetesen nem tudtunk ellenállni a fotózásnak, s ha már fotó, a Photoscape-pel való kísérletezgetések folytán csináltam pár olyan fotót, melyeken lehetett némi kísérletet folytatni pasztellként, akvarellként, olajfestésként... Felnagyítva egyik-másik tényleg nem tűnik fotónak.
Csak némi érdekesség kedvéért:

Közben egész héten készülődtünk a mindenszentekre. Én csak úgy szokásosan, ám Szilvi, ha valamibe úgy istenigazából beleveti magát, vagy készül valamire, azt teljes gőzzel teszi.
Listát írt, hány sírhoz akarunk menni. Listát írt, miből mennyit kell venni, és a legolcsóbb beszerzési lehetőségeket figyelembe véve a 100-as boltba ment, több fordulóval. Így négyféle mécsesből vett, plusz mellé mindkettőnknek gázgyújtót, ami egyébként emlékeztetett az ezredforduló környéki mobiltelefonokra, csak kisebb változatban.:) Tök jó találmány. Lehet, hogy réges-rég van ilyen, csak én nem tudtam, mert nem foglalkoztam vele -- mindig vittem gyufát, öngyújtót, aztán lehet, hogy eső és szél miatt azt is tök feleslegesen...

Így aztán, ha még a temetői szerszámokat -- kisgereblye, kiskapircs, kisseprű, metszőolló -- figyelembe veszem, és mellé rakunk kést, ollót, újságpapírt, jó sok félbe vágott (szükség)flakont (ahol nem lenne hely a virágunknak, oda magunknak kell "vázáról" gondoskodni), nem félbevágottat locsolás céljából, már egész tekintélyes mennyiségű vinnivaló gyűlt össze, akár csak a 2x2 kezünket nézve is...
Mindenesetre készültünk, az biztos...

Éjfél előtt nem sokkal írt rám Dani a neten, hogy ő is jönne velünk.
Nem mintha nem akartam volna, hogy jöjjön, sőt; de mivel régebben nem mentünk ennyi helyre, mint amennyire most szándékoztunk, plusz nincs hozzászokva esetleg, hogy 12 sírnál teszünk-veszünk, fotózunk, takarítunk, bogarászunk; ezért minden negatívumot felsoroltam, hogy tudjon róla. S ha már lesz elképzelése, mi vár rá, akkor döntse el: tényleg akar-e velünk jönni.
Úgy láttam, nincs, ami eltérítené. Most valahogy úgy döntött, neki is fontos ez a temetőzés.

Egyébként egész kiskoruk óta hordtuk/hordtam őket a temetőbe. Minimum kétszer egy évben, de mindenszentekkor mindenképpen. Egyrészt, hova tettem volna őket, mikor kicsik voltak és én temetőztem? Oké, akkor leginkább még csak két sírhoz jártunk, de az út oda és vissza, s a tömeg már akkor sem volt kispálya; nem beszélve arról, hogy elsején, mindenszentekkor, ha az hétköznapra esett, akkoriban még dolgoztunk, merhogy munkanap volt!!