Budapest -- 1. nap 1. rész

Reggel némi zökkenő azért akadt, miközben én igyekeztem mindent már éjjel elő- és elkészíteni, de mindig marad reggelre is egy csomó minden. Pláne, ha még a reggeli időjárástól fog majd függeni, mit is veszünk fel az útra...
Nyilván, ha mindezek után az ember ott áll egy nem túl nagy hátizsákkal (ruhanemű volt a legkevesebb benne, esküszöm -- a rajtam levőkön kívül egy nyári blúz és egy hosszúujjú póló, egy mellény, egy sportcipő (mert zárt papucsban mentem), s azonkívül csak fehérneműk. Szilvi szerint még egy férfi is több mindent visz magával, nekem viszont csak ennyi fért, de azért én is állítom, 4 napra a legtöbb ember ennél azért többet visz... a gyógyszeres és drogériás cuccaim, töltőim sokkal többet tettek ki a hátizsákban már csak térfogatra is). Ezenkívül állandó társam egy hatalmas FN-os táska, mely évek óta pótolhatatlan szolgálatot tesz, s mivel nyitott, így mindig a lábamnál utazik a vonaton. Ebben kizárólag az ajándékok voltak és egy félliteres ásványvíz. (Még Szilvi is küldött egy szatyor édességet, mely jó helyre fog jutni...:))
Mindenesetre én úgy éreztem, legjobb tudásom szerint mindennel kész vagyok.
Hátizsák, általvetős tarisznya, vállra akasztható kisszatyor (a Szilvi édességei máshová már nem fértek!), plusz a "fődíg írő" nagy strapabíró szatyortáska. Már csak az égősor hiányzott rólam.
Szilviékkel együtt indultunk, ők az oviba, én a 30-ashoz, mely az állomásra vitt. Volna. Ha tudok szaladni, valószínűleg elérem, de az nálam évek óta -- pontosan a válltörésem óta -- kizárt. Ugyanis az úttest másik oldaláról még integethettem volna neki! Nem tudtam átmenni, és nem vett észre, tehát nyilván pláne nem várt meg. Jelzem, az órám szerint még 1 perc híja volt a menetrend szerinti időnek. És ez a busz csak fél óránként jár.
Sokéves tapasztalatom szerint nem érdemes nekiindulni átszállással, mert ugyanott vagyok, mintha a következő 30-ast megvárom, melynél fennáll a visítva "vagy odaérek, vagy sem" lehetősége. Ha átszállással próbálkozom, ugyanez vagy még rosszabb az eredmény. Volt már olyan, hogy egy ilyen esetben (busz, gyaloglás, villamos) csak azért értem el a vonatot, mert az eleve késett 10 percet.
Úgyhogy nem tehettem mást, lecuccoltam és felhívtam Istvánt, miszerint akár számítson a rosszabbra is, azazhogy lekésem a vonatot.
Summa summárum, a következő 30-as is szinte előbb jött, mint kéne, most is voltak szaladó utasok a világ minden tájáról, mikor beérkezett - de legalább volt 6 percem vonatindulásig! Gyorsan vettem egy szalámis zsemlét, de ekkor már mondták is a vonatérkezést, úgyhogy hajrá, le az aluljáróba, aztán meg felcsiguszolás a peronra. Értelme nem volt, hogy letegyem a cuccokat, mert már ott is volt az IC!
Mire felcihelődtem, és még a helyemet is üresen találtam, már indultunk is -- no végképp ekkor nyugodtam meg, és végre lassan, úgy Hajdúszoboszló után már rendbe is jött a szívritmusom és a tachycardiám.:))) Huh! Megint felhívtam Istvánt, hogy mégiscsak jöjjön akkor fél 1 környékén az állomásra elém.:)
Szavam nem lehet, jó utam volt egy sima kettes ülésben. Fejtvényt rejtettem, és mellém sem ült senki, nem tűzött a képembe a nap, nem voltak kuriózumos zavaró tényezők; evés, pár korty ivás oké. Nem iszom soha sokat, mert utálok a "pisilni kell"-lel foglalkozni -- ez gyakorlatilag mindig így van, nem csak utazásnál, de ezt senki ne utánozza! Daninak meggyőződése, hogy sok betegségem elkerülhető vagy megelőzhető lett volna, ha nem iszom egész életemben ilyen botrányosan keveset. Próbálgatok, de nem nagyon megy, meg má' mindegy...

Megérkezésem után Istvánnal úgy döntöttünk, hogy ennyi cuccal most kivételesen nem indulunk neki a Westendnek járkálni-pisilni-kezet mosni-ebédelni, hanem egyből hazamegyünk lepakolni, ennél mindenképp csak kényelmesebb lehet. (Ez itt egy Nyugatitól nem messze álló fa. Nagysága akkor látszana, ha ember is lenne mellette; így viszont csak a törzse alsó része fért a képbe...)

Úgy is lett, ahogy gondoltuk. A legrosszabb az emeleteket mászni abban a régi típusú pesti bérházban, ahol ő lakik, pláne terheléssel, melegben. Az emberről még hidegben is szakad a víz és szünetet kell tartania közben, pedig ez csak a 2. és nem a 7. emelet, mint otthon, nálam.
Azért közben pihenés ürügyén jólesett a lelkemnek ezeket a fotókat megcsinálni, mely nagyon jól érvényesült Istvánék lépcsőházában (amúgy is iiiiimádom a vadszőlőt!)...

Némi lecsengés-lehűlés után lepakoltunk, farmerdzsekit elfelejtettük, papucsot vettem -- csak egészen más lesz így elindulni.
Ezután megajándékoztuk egymást. Én oda szoktam adni az egészet, amit hozok, István viszont frappánsan elosztja a cuccokat, hogy minden nap reggelén kaphassak valamit és mindennap örülhessek.:) Szokása szerint persze már hónapok-hetek óta sopánkodik, hogy most tényleg alig lesz ajándék meg minden. Ezeket én mindig elhiszem neki, és tökéletesen meg is értek mindenféle jelképes ajándékot, hiszen anyámon kívül ő az, aki rendszeresen támogat, nélkülük már nem is élnék, de a lakásomat már biztos elvesztettem volna. Hova várjon még az ember bármiféle ajándékot?
Az én ajándékaimat már itthon lefotóztam, az ő ajándékait pedig majd az utolsó napon fogom.
Mindenesetre kaptam egy úgymond, annyira jó vétel, hogy szinte csak kipróbálták jelszavú digitális rajztabletet főajándékként -- talán az évfordulónkra utólag.:) Meg vagy 6 sk. kiírt és tokkal ellátott dvd-t, melyek között az egész Váratlan utazás is ki lett írva talán 4 dvd-n! Nem maradhatott el egy hajfesték és egy zöld facica sem, valamint aminek nagyon örültem: a kis fényképezőgépembe egy pótakksi! (égig ugráló szmájli)

Mindenesetre elindultunk délutáni ebédelésre. A Podmaniczkyn nemrég nyílt egy apró indiai kajálda, oda mentünk. Perpillanat mi voltunk az egyedüli vendégek, ami nem volt baj, mert két asztal volt csak, és most pont nem elvinni szándékoztunk kaját.
Ettünk tandoori csirkét rizzsel, és némi szószos nyers zöldséget is kaptunk mellé. Finom volt!
A sörhöz jégkockát kaptam, mert... hm, ezt nem tudom, miért, de nem volt hűtött sör. Rémlik, hogy mintha csak fagyasztójuk lett volna (egyelőre?).

A kajálás után nem is ártott a mozgás, mert majd' szétdurrantam...
Úgyhogy nekiindultunk első városnézési tervünk megvalósításához -- de ez már a következő bejegyzés lesz, ha már itt így túlszaporítottam a szót.