Labor és anyámnál

Korán kellett kelni, mert éhgyomri laborvizsgálatra volt ma időpontom. Szerencsére bár "SZTK"-s a beutaló a reuma jóvoltából, de a központi laborelőjegyzésnél lehetett kérni máshova is azt.
Mindenesetre elég rossz így, nemhogy kávé, de egy korty tea, víz, netán gyógyszerek nélkül kimenni a házból. A labor másik részét megoldom "vitt anyaggal", hiszen úgyis elvileg az első pislantyúból kell produkálni. Oké, hogy étlen-szomjan kell megjelenni, de azt nem várhatja senki, hogy pisilés nélkül öltözzünk és menjünk laborba, majd csakis ott és akkor, parancsszóra produkáljunk első vizeletet...:)
Még szerencse, mert időponthoz képest majd háromnegyed órával később már be is jutottam... hát addig nem bírtam volna, az tuti.
Meg voltam győződve -- a "reumás" doktornő is azt mondta, hogy ha nem az ottani laborba megyek, akkor nem ő kapja meg a leletet, azt nekem kell elhozni --, hogy másnap nekem kell jönni a leletért, de még jó, hogy rákérdeztem a végén, hogy mi is van ezzel. Kissé gyanús volt, hogy nem szól senki semmit... így aztán kiderült, hogy nem, nem kell értejönni; a lelet az "SZTK"-ba fog menni.
Miután végeztem, még bekóvályogtam a DM-be utolsó pengőimből almot venni, füvet szedtem Haramiának, és egyelőre végeztem.

Később anyám telefonált, hogy ideje mennem hozzá, hiszen most kivételesen jó sok idő (bő hónap) eltelt, mióta utoljára nála voltam. Hiányzott már, de hát sok minden volt közben amúgy is -- számlaírás, Pest, esőzés --, úgyhogy 1 óra körül elkészültem, összeszedtem 2 nagy táska száraz kenyeret, a befizetett múlt havi csekkjeit, vittem a Pesten vett +4-es szemüveget, Szilvi küldött neki két rejtvényújságot, amilyenfélét anyám nagyon szeret, de csak a Tescóban lehet kapni, úgyhogy Szilvi rá is gondolt, mikor utoljára ott járt; meg egy kosárnyi göngyöleget (dobozok, befőttesüvegek).
Most kicsit durván fel voltam pakolva, úgyhogy útközben nem nagyon győzött semmi olyan látnivaló, amit muszáj lett volna lefotóznom.
Anyám olyan kaját rittyentett össze egy kis fagyasztóból elővett husiból, hogy degeszre zabáltam magam hirtelen... mindig nagyon jólesik nála a kaja...

Folyamatosan dumcsiztunk; hihetetlen, de pár óra sosem elég, hogy kidumáljuk magunkat. Míg én ettem, anyám megpucolta azt a vedernyi sóskát, amit délelőtt szedett le a kertben, direkt nekem... (Volt is nagy öröm másnap, mikor megfőztem -- Szilvi is imádja).
Örült a rejtvényújságoknak, a szemüvegnek. Kipróbálta, és boldog volt, hogy látja az apró betűset vele. 
A kutyus  a szomszédból meg annyit evett egyedül, mohón, mint régen a két kutya együtt...

Anyám konyhafalán lóg egy ezeréves oroszlánképem. Öcsém tinikori ajándéka volt ez részemre valamilyen alkalomra, és valahogy itt maradt! Neki volt abban az időben hobbija, hogy forrasztópákával falemezbe képet égetett, majd lelakkozta, akasztót rakott rá. Nekem oroszlánt csinált, mert már akkor is oroszlánbuzeráns voltam.:) Közben elteltek az évtizedek, és nem volt szívem leemelni anyám konyhafaláról, ha már egyszer oda került... (Az istennek nem bírtam volna róla bevillanás nélküli fotót csinálni, csak ferde szögből...)

És hát természetesen most is végigjártam a kertet, és hihetetlen, de vagy 70 képet csináltam, leginkább a 3-féle apróbb krizantémokról, a lemenő nap fényében...

 

Rengeteg a krizantém, s ezt évtizedeken át anyám mindig kihordta ilyenkor a temetőbe. Mivel én mindig temetőzök mindenszentekkor, így megbeszéltük, hogy leszed egy csomót, és öcsémmel elhozatja és felküldi hozzám. Én meg mindenképp megyek, szét fogom tudni hordani, osztani... pláne, ha Szilvi is jön velem.

Elhoztam a befizetendő csekkjeit, a kiváltandó receptjeit.
A szárazkenyeres kosaram és táskám most sem maradt üresen: hoztam befőtteket, mézes-meggyes süteményt, islert, sóskát, egy sört nekem és egy citronyos sört Szilvinek. Akart még tuszkolni ezt-azt, de nem fogadtam el olyat, amiből tudom, hogy neki is kevés van -- neki is kell főzni, vásárolni, nehogy már pl. tojást adjon, amikor ő is veszi.
Mindig ideges, ha sötétben indulok haza, de ez már akkor is így volt legtöbbször, mikor még 7 óra volt, hogy sötétedett... hát akkor most, mikor még 5 óra sincs, már sötét van...
Érdekes, most hazafelé "fürgébben vánszorogtam", mint idefele. Pedig a cuccom is nehezebb volt. És ez nem csak a sötét miatt eshetett így. Jóval később jutott eszembe az oka: szerintem a 4 kémcső vér levétele is közrejátszott ebben. Anyámnál feltöltődtem, ettem-ittam, jól éreztem és közben össze is szedtem magam. 
Így hazagyalogolva szerencsére most nem felejtettem el felhívni, hogy ne aggódjon, hazaértem.