"Dolgozni csak pontosan..." kéne

Másnap folytatódott a melódia. Érteni nem nagyon értem, de akik "gondozásában" vagy mijében vannak az oskolák, azok a TÁG-ot csak hétköznapokra adják ki úgymond, külső, nem a konkrét iskolához kötődő programra. Ezért van hangsúly ez időszakban unokatesóm nagymértékű, ám jogos felháborodásán, hiszen azt, hogy mára nem adják ki a TÁG-ot, azt csak pár napja közölték vele... No, akkor gyorsan keresni olyan-amilyen másik helyet. Ne is legyen messze, olyan legyen, ahol van bérlő hétvégére, ergo nekik is kiadják stb.
Így kerültünk mára a Fazékba, ahol én is értem anno. Ezt legalább tudtam, hol van, illetve reálisan könnyen megközelíthető számomra akár gyalog is, ami nem utolsó szempont, hiszen hétvégén elég csenevész a buszközlekedés tőlünk. Kb. annyit kell gyalogolni (csak másik irányba), mint amikor anyámhoz megyek. Az idei nyáron újították fel (nyilván '75 óta sokadszor már), de ez akkor is egy ősrégi épület, egy régi gimnázium, ahova anno még az apám is járt és '42-ben érettségizett...
Amit eddig nem tudtam róla (gondolom, ezer mindent, tehát egy a sok közül), hogy a Fazekas anno valamikor megvette a Tóth Árpád utcai szárnyát követő, régen egészségügyi szakiskola címen működő iskolát. Tulajdonképpen az egész Tóth Árpád utca ebből állt: a FMG-nek ez a szárnya + az egügyi szakiskola, s kész, ennyike a többnyire mindig is apró, csendes, árnyas utca. (Szerettük, mikor a ránéző osztályokban volt óránk, megnyugtató hatású volt az ablakon kinézni a fás, árnyas, gyakorlatilag járműközlekedés nélküli utcára.)
Szóval felkeltem szombathoz képest ződhajnalban, és készültem, mintha dolgozni mennék. 8 után el is indultam gyalog, Évát még így is megelőztem megint egy negyedórával; s a porta utáni előtérben tolongtam egy csomó szülővel és diákkal egyetemben. Megkaptuk a 3, általunk használható terem számát, melyek mind az udvaron végig átmenve, a tornaterem után következő épületegyüttes, azaz az egügyi szakiskola FMG által megvett épületében helyezkedik el. Részemre abszolút ismeretlen, soha nem jártam még itt. Ettől függetlenül tiszta, felújított, valamennyire egészen biztosan modernizált, ám nyilvánvalóan soha nem veheti fel a versenyt a csaknem vadiúj, tágas, kényelmes, modern új TÁG-gal; ezért érthető a zúgolódás.
Nem is volt olyan egyszerű fizikailag a számlaírás ténye, mint amott... A kijelölt 3 terem közül az egyik az emeleten helyezkedett el, úgyhogy addig, amíg ott nem kezdődött el az angolóra, addig oda betanyázhattunk számlát írni, ellephetett bennünket a szülők tömege, és Éva is ott volt a szükséges kérdéseket megválaszolni. Később ő le is ment, hogy ott is felvilágosításokat adjon a másik két terem előtt és bennük tolongóknak. E termekben már természetesen órák is folytak, tehát szünetekben hömpölygött a folyosó. Mikor fent halványult a roham, nézelődtem a folyosón, mert itt is minden FMG-s tablókkal van díszítve. Időrendhez  közük nincs a falra tetteknek, évtizedes különbségekkel vannak egymás mellé-alá-fölé pakolta. De e folyosón mégis hihetetlen, de találtam egy '75-ös tablót, a d-sekét! Abszolút alig akartam elhinni!
Az angolóra közeledtével lementem én is a másik két terem elé a cuccokkal, hát, mit ne mondjak, itt jóval hidegebb volt, majd szétfagytunk. Csak padok voltak a folyosón, úgyhogy a táskámon, ölben írtam a számlákat ezek után, és még így is szerintem ez nagyfokú haladás, mármint a padok léte, hiszen anno én nem emlékszem, hogy valahol is a Fazékban padok lettek volna a folyosókon. Elég kényelmetlen volt, és még jó sokan vártak számlákra. Gyakorlatilag elég jól kihasználódott az idő és gyorsan eltelt délig, úgyhogy utána még megbeszéltük Évával a dolgokat, majd az utolsó előtti számlánál ő rájött, és megkérdezte: miért a mennyiséghez írom az összeget... Mondom, fogalmam sincs, végig ide írtam, nekem a mennyiség az egy szám, nem volt idő elgondolkozni, hogy az összeg is az 3 rubrikával odébb... és ezek szerint rosszul emlékeztem. Az összes többi paraméter eszembe jutott, minden stimmelt, büszke is voltam rá, hogy előbb-utóbb minden helyére került és nem hagytam le semmit -- de mint kiderült, az összeget rossz helyre írtam a felső sorban, a fejrész alatt! Kezdettől fogva!
Éva nem csinált tragédiát, de mondta, hogy ez így nem lesz jó szerinte. Megkérdi majd a könyvelőt, de valószínűleg újra kell írni. Duplán, merthogy előbb mínuszos számlát kell csinálni, ót meg meg kő írni jól.
Brááááávóóóó, Manóka! Szokás szerint most is sikerült minden jó szándék, buzgalom és akarat ellenére prímán dolgozni. Mondta Éva, hogy hm, ez két számlatömb. Kérdeztem, az sokba kerül? Deeeeehogy kerül, mondta. Mert mondom, én hazaviszem, és nagyon szívesen újraírom az egészet! Nekem az nem gond, szeretek írni... Kértem, hogy ha megkérdezte a könyvelőt és kiderül, hogy újra kell írni, szóljon! Elhozom, csak okvetlen szóljon! Miután annak elkerülése végett, hogy nehogy újra szarul írjam meg, elmagyarázza a mínuszos számla írását rendesen, de mint egy gyogyósnak, tényleg; és pár óra alatt újraírom, ez az én kötelességem -- és Éva nem is tiltakozott. Szerintem még Szilvi is szívesen fog segíteni, ő is nagyon szereti az írnokoskodós melókat.
Ez a tény kissé megint letaglózott, és olyan szívesen, de azonnal hozzákezdtem volna a két számlatömb teleírásához, hogy helyrehozzam a dolgot.
Őszintén, a tavalyi után sem gondoltam, hogy tuti-e, hogy újra megkér majd erre. Hiszen tavaly az első rohamnapon, amikor életemben először láttam számlatömböt és csak épp csupán megmutatásnyi ideje volt, mert tanítania kellett, plusz tök egyedül voltam egy felvonulásnyi emberre -- hát baromi sokat hibáztam. Hol ez, hol az maradt le, és már az is dicsőség volt, ha a másolatok után, mármint a megfelelő számú másolatok UTÁN tettem be a műanyagot, vagy észrevettem, hogy innentől már nincs előrepecsételve... áááááááá, első nap valóban alig csináltam koppra jó számlát! De azokat Éva szerint helyre lehetett hozni... Itt viszont, mikor rossz helyre van írva valami, nincs helyrehozási lehetőség...
Maradt bennem egy csomó bosszankodás, szégyenérzet, hülyeségem határtalan és nyomasztó beismerése, lesújtottság meg miegyéb; ráadásul unokatesóm támogató "zsebpénzétől" mindenek ellenére nem mentesülhettem most sem, bármennyire is égett a pofám és már húztam volna is el a csíkot, nem lehetett. Ő ezt adja, és kész. Végül is szorgalomban, lelkesedésben, jóakaratban nem volt hiány, és ott töltöttem a fél napot...
Állítom, Évának nem jelentett ennyi bosszúságot és negatívumot ez az egész. Majd újraírom és kész. Mondta, hogy egyáltalán nem sürgős, leghamarabb novemberben könyveltetné ezeket, ráér.
Kíváncsi vagyok, ha legközelebb, mindezek ellenére mégis hívna és mennem kell, képes leszek-e végre már majd tényleg jól megcsinálni egy qrva számlát...

Gyalog mentem haza fél kettő körülre, közben bementem a Tecsóba, venni magamnak egy kapros-tejszínes csirkemellet zöldség- és rizskörettel elvitelre... Ha meg nem is érdemlem, de se nem vásároltam, se nem főztem, enni meg csak kell...