Budapest -- 2. nap 2. rész

Az előző rész folytatásaként, ugye, haladtunk tovább az előre megtervezett utcákon. Nekem pár évtizede már akarva-akaratlan is zömében felfelé jár a tekintetem (azért is botlok akkorákat...:))
Szóval a házak, a házfalak, a házak szobrai, erkélyek, kovácsoltvas-díszítések, cégérek, tornyok, műemléktáblák mind-mind olyan elfogyhatatlan látnivaló a fotózásra és hasonló élményekre kiéhezett egyének számára, hogy azt csak a hasonló mentalitású valaki érezheti át igazán.
Anno több pesti ismerős mondta és nem egyszer-kétszer, hogy a fényképeink tömege, sokfélesége és témái alapján én mint debreceni, sokkal, de sokkal többet ismerek Pest szépségeiből, mint maguk a fővárosiak. Sok-sok bizonyságom is van erre (akár szűkebb pátriámon belül sem ismeretlen ez a téma).
Egyébként István pesti lakos, de bő 7 év legtöbb nevezetességét ő is velem együtt ismerte-ismeri meg folyamatosan.

A Falk Miksa és Szent István körút találkozásánál kerestük és találtuk meg Columbót és azt a gyönyörűséges basset hound kutyáját, mely egyik kedvenc kutyafajtám amúgy meg.:)
Egyébként István jóvoltából úgy két éve nyáron végignéztem az összes Columbo-filmet, az egész sorozatot (mint annyi minden más hasonlót) letöltötte nekem, úgyhogy végignéztem a 30 év összes évadját... a színész korosodását és bizony, a gyönyörű basset-lomhaság személye is változott ennyi év alatt, többször is.

Elvégre meg kellett szagoltassam vele a kezem, mielőtt haverkodnánk, vagy mi?:))

Itt a környéken barangolva sem sokat kellett futkározni egyéb fotóznivalókért!
No, itt körül kezdtem érzékelni, hogy már nem akárhogy megy a járás, kicsit meg kell küzdenem a talpamon nőtt vízhólyaggal. De mit nekem holmi vízhólyag! Meggörbítve tartottam a lábujjaimat, hogy a vízhólyagra ne nagyon kelljen ránehezedni. Mindenesetre most már nem volt annyira mindegy, mit hányszor kerülünk meg.:)

A becélzott utca-házszám környéket párszor körbekolbászoltuk egyébként, mire megtaláltuk a Ruttkai Éva emlékparkot; mivel ez nem közvetlen utcára nyíló terület, kissé be kellett araszolnunk a házak mögé, parkon átmenni, mire végre megláttuk. Ott is bénáztunk egy kicsit, mert a körbekerített tér vaskerítésén volt pár ajtó, melyek elsőre zárva voltak... aztán mégiscsak sikerült az egyiken egy belső retesz segítségével bekerülnünk.
Az egész parkot belengi valami gyógynövénynek vagy fűszernövénynek az illata... és valamiféle béke és nyugalom. Ezt láttam az itt-ott üldögélő, egyedül olvasgató embereken, gyerekkocsi mellett ücsörgő kismamákon is.

Innen tulajdonképpen már nem sokat kellett sétálnunk a Lehel piacig. Hősiesen sántikáltam, szerintem nem feltűnően és nem araszolva. Mindenképpen végig kellett járnunk az eltervezett utunkat, és mivel javában benne jártunk a délutánban, lassan ebédelni is óhajtottunk előbb-utóbb.:)

Előbb azonban körbesétálgattunk a Lehel piacon, elsősorban lakatot kerestünk, amit némi kérdezősködés után a második százas-szerű kínai boltban találtunk is, még választék is volt, úgyhogy hurrá! Mert hát ugye, a bejárt nem kis területen nem találtunk sehol olyan boltot, ahol feltételezhettük volna lakat létét.
Itt vettem ajándékba Bencusnak dinótojást benne több darabból összerakható színes dinóval; anyukámnak egy +4-es szemüveget, valamint kaptam egy csengettyűs filcbaglyot is, mondván, hogy holnap is hadd kapjak már valamit...:D :D, és mindezt István fizette...
Megnéztük a kajáldákat is, de mégis a Westend mellett döntöttünk e célból.
A vett dolgokat leszámítva sem volt haszontalan a Lehel piaci szétnézés, mert most is volt kiállítás, ahol a képeket meg is lehetett venni.

Úgyhogy kiállítás iránti igényem is kipipálva, vízhólyagról elfelejtkezve.:)
Innen még egy kis gyaloglás, hogy a Westend Váci út felőli részén menjünk be; itt található a Táltos szobor, mely Veres Kálmán alkotása:

Itt kajáltunk egyet, csak most nem nagyon volt helyzet a lefotózásra (én sertéssültet ettem rizzsel, de valami rengeteg volt: két vastag, szaftos szelet!, hagymás tört krumplival és lilakáposztával -- látványra sem volt akármi pedig! -- István meg talán rántott sajtot rizzsel és tartárral), vacsorára meg virslit szántunk.
Íme a lakatunk 3 kulccsal, aminek egy kulcsát haza akartam végül is hozni emlékbe, de elfelejtődött...

Mi nagyon jól el tudjuk ám "tökölni" az időt; éjfél után, 1-2 óra előtt sosem nyugszunk le. Ezelőtt még megnéztük a Demona című amerikai fantasyfilmet is, mely tulajdonképpen a Csipkerózsika modern változata...