Celipp

Erről a kissé viharvert makkáról még szabad szemmel látható, hogy cica. Legalább 48 éves, Celippnek hívják (Seriff, selypítve.:) Neve onnan ered, hogy akkoriban volt az indiánkönyves korszakom, és akkor ismertem meg ezt a szót azokból a könyvekből: seriff. Nekem roppant tetszett, és hangzása után kifejezetten macskanév volt számomra...:))
Ő volt az, akit azonnal megláttam és megszerettem a játékbolt kirakatában, olyannyira, hogy hónapokig másra sem tudtam gondolni, és hetente többször elmentem megnézni, megvan-e még. Egyetlen alkalommal, csak ekkor fordult nálam elő ilyen, különben anyámék szerint sem voltam soha követelőző gyerek; meglepően felnőttesen, csendben és megértően tudtam mindig lemondani vágyott dolgokról. Hónapokat várnom kellett rá, mert tudtam, hogy anyáméknak nem telik év közben, "csak úgy", felesleges dolgokra; de azért jeleztem, hogy karácsonyra én semmi mást nem kérek, csak Őt...! Szorongva töprengtem minden áldott nap, hogy hogyan is élem túl azt, ha már nem lesz kapható, mire anyuék meg tudják venni... az biztos, hogy nagyon szomorú leszek és belül vigasztalhatatlan...

Aztán azon a karácsonyon ő volt a csúcsajándék. Olyan boldog voltam, mintha igazi makkát kaptam volna! Majd' egy évtizedig éjjel-nappal "használtam", elválaszthatatlanok voltunk.
Annyira kézhez állt a nyaka, hogy ott mostanra már teljesen kikopott a plüss. De nagyon tetszett a formája, hogy ilyen "karcsú", meg az, hogy az egész feje olyan tökéletesen szabályos, mint a Cicavízióé. Eredetileg stabil, büszke kiállású makka volt, aztán az első évben a sok szeretetteljes gyötréstől kipukkadt a belseje (mert felfújható műanyag belső volt a csíkos plüss alatt), és annyira sirattam a lapos makkámat, hogy anyukám kitömte aprószivaccsal.
Nemcsak fogtam, néztem, simogattam és aludtam vele, hanem bizony igen aktív életet élt Celipp mellettem! Tanulásnál neki mondtam fel a leckét, hogy ő is tanuljon, de pl. nyaranként, anyukám örömére okvetlenül jött velem az átszállásos vonatozásnál, mikor nagyszüleimhez cipelt öcsémmel bennünket jóanyám, több bőrönd kíséretében.
Évekig színházast játszottam vele öcsémnek.:) Spontán kitalált történetek voltak ezek, de öcsém nagyon élvezte, és volt, amikor úgy könyörgött nekem, hogy játsszak "celippest". Nyilván Celipp volt a főszereplő, de szerepeltek benne más, képzelet szülte alakok is. Izgalmas kalandokon ment keresztül szegény macska, sokat üldözték, elrabolták, megmentették, eltévedt, balesetet szenvedett meg minden. Csoda, hogy túlélte.:) Bár néha-néha meg kellett itt-ott varrni szegényt, damilbajszai is megfogyatkoztak, kissé megkopott a szép, csíkos, sima, selymes plüssbunda...

Aztán az ember felnőtt, Celipp pár évre megpihent...
Nem túl sokáig pihenhetett, mert valahogy a lányom is roppantul rákattant, s a három LEGjátéka közé lépett az én Celippem. Társai voltak: egy rózsaszín párduc, melyet Szilvi óvodai ballagására vettem azzal a feltétellel, ha nem sírja el magát szereplésnél; és egy kiscsoportos korabeli, zsibiről beszerzett Miss Röfi (kinek anyukám a régi hímzőfonaljaiból változó színű hajakat kreált, mert ugye, az unoka, az unoka!).
Így aztán Celipp társaságban élte pörgős napjait tovább. Szilvi, hasonlóan hozzám, fantasztikus kalandokat éltetett át csóró makkával, spontán fantázia által órákig játszva Dani számára az izgalmas történeteket...

Most, vagy tizenpár év után (mely időszak alatt fogalmunk sem volt, hol van Celipp!) -- előkerült! Kimostam, kicsit kipofoztam, és most már nosztalgiázó ereklyeként szolgál.:)) Ennyi idősen egy cica már kiérdemelhette a békés nyugdíjaskort...