Ruhaleadás a Forrásnál

Ha lúd, legyen kövér...
Még aznap este, hogy kilomtalanítottunk, nem nyughattam addig, míg saját szobámban a szekrénysor kétajtós akasztós részét a fölötte lévő gardróbrésszel, és a négypolcos ruhásat ki nem rámoltam...
Hiszen ki tudja már, mikor volt az utolsó, amikor Danival sportszatyrokkal elvittük a máltais ruhaosztásra a felgyűlt felesleget.
Hát most is volt rendesen. Talán a napközbeni aktív szelektálás is megedzett, mert mindennemű meditálás és sajnálkozás nélkül hajigáltam kupacba mindent, amiről tudtam, hogy évek hosszú sora óta úgysem veszem fel. Egy csomó, mosásoktól az idők folyamán gyerekméretre vagy igen érdekes, négyzet alakra deformálódott-zsugorodott póló került a halomba, gyarapították még a kupacot múlt századot idéző, divatjamúlt és kinőtt, ilyen-olyan gatyók -- farmerok, sztreccsgatyák, vászongatyák, cicanadrágféleségek -- tömegei is. Ide került egy csomó cucc, amiket csak úgy kaptam, mert az illető "kinőtte" őket, s mondván, hogy nekem biztosan jó lesz a kisebbméretűségem okán. Ilyen szempontból nem volt rossz életem több közösségében is kisméretűnek lenni (nem magasságra!), mert sokszor kaptam ilyen ruhacsomagokat azzal, hogy "ha meg nem sértődöm...", s ahol mindenki jól járt. Jó is volt, egyik-másik ruhadarab szinte kedvenceimmé lett időnként. Csak hát már ezek többnyire tényleg igen régen voltak, és magukon viselik nagyjából az igen régi évjáratokat is...
Közben Szilvi is csapott a cuccok között néhány kört, és válogatott magának jónéhány pólót, és még épp jó lett rá a 4 legkedvencebb farmerom, melyeket évekig hordtam, és még tök jók -- csak rám már csak éhgyomorra és hanyatt fekve felhúzva a cipzárt jönnének rám...
Közben még Szilvi is likvidált hozzájuk egy nagy szatyornyit a saját holmijai közül...
Mikor végeztem, már a lábam is reszketett, de még ezután jött, hogy levarázsoltam az előszobai beépített legfelső polcáról az utazótáskáimat, és szépen mindent behajtogattam. Mikor láttam, hogy ez feléhez sem lesz elegendő hordozóalkalmatosság, Szilvi is ideadta az övét, plusz hozzáraktunk vagy 4 nagy erős műanyag szatyrot, és folytattam a behajtogatást.
Nyilván ezekbe a halmokba nem kerültek szakadt vagy abszolút hordhatatlan, szétment dolgok. Ha jótékonykodásra szán ilyen cuccokat az ember, azért azt figyelembe kell venni, hogy ezeket nem lomnak viszi az ember, hanem a rászorulóknak, akik hordják is majd azokat. Régebbi időszakokban bizony sűrűn találkoztam szembe saját régi cuccaimmal környéken lakó emberek által hordva, melyeket szintén ezen a lakótelepen adtam le... Nem volt rossz érzés!
No, így késő estére össze is állt a számítógépem közelében egymás hegyén-hátán 3 tömött utazótáska és 4 óriási műanyag szatyor, színig ruhákkal. Hova máshova is tettem volna őket reggelig, a számítógépem most úgyis használaton kívüli állapotban leledzik...
Közben Dani is volt itt, aki látta, hogy zsibit csináltunk a szobámból, ő is hozott egy zsák szennyest mosni. Hurrá! Ruha ruha hátán!:) De azért idefelé megérdeklődte a neki szomszéd garzon földszintjén működő Forrás segélyszolgálatnál, mikor is foglalkoznak ruhabevétellel -- nehogy potyára cepekedjünk. Annak idején, mikor odaköltözött a nagynéném lakásába, annak cuccait, amit mi zsákokba raktunk, ő is oda vitte le...
Hálisten, naponta 10-től du. 4-ig vihetjük a ruhákat!
Ezután már csak az egyelőre megkímélt és hordott ruhaféléket kellett lazán visszarakni a szekrényekbe, nagyon jó érzés volt végre rendben látni azokat, és csodák csodája, tartósan áttekinthetővé is vált a pakolmány. Mert mondanom sem kell, most, a szanálás során akadtam rá évekig hiába keresett felsőkre, pólókra, amelyekről tudtam, hogy megvannak, tudtam, hogy kéne időnként egyik-másik, csak éppen egyáltalán nem látszottak, mert a tumultusban hátragyűrődtek vagy ilyesmi. Rendet rakni meg érdemben hiába rakott az ember, ha két cucc kihúzgálása után ugyanabba a káoszba került a tartalom. Ez a tartalom ugyanis bőven meghaladta a szekrények űrtartalmát, ergo rend csak a rendrakás utáni első hozzányúlásig volt bennük...
Másnap alig múlt 10 óra, Szilvivel elindultunk az első 2-2 szállítmánnyal, tekintettel mellső végtagjaink számára... Azért megjegyezném, hogy Szilvi óvakodott az egyik 20 éves, ciklámen, kék és lila színekben pompázó utazótáskám vitelétől. Mert hogy micsoda színösszeállítás! Mondtam, hogy érdekes, nekem most eszembe sem jutott, hogy erre a párméteres útra dekoratívan nézzek ki komplex kiegészítőkkel, különös tekintettel a táskára..:))
Nincs messze tőlünk a Forrás, lényegében tényleg egy ötpercnyi út, ami csak akkor tűnik soknak, ha az ember a belét húzza és roggyan a lába a cipekedéstől.:)) De sebaj, annyi baj legyen, fő, hogy elkerüljön tőlünk a cucc és jó helyre.
A Forrásnál nagyon kedvesen fogadtak minket, megjelölték a helyet, hova pakoljuk ki a holmit, és közben többször, többen is hálájuk jeleit adták és nagyon köszönték. Mondtuk, hogy még lesz egy fuvar, mire nem botránkoztak meg, sőt biztosítottak afelől, hogy nem baj, hisz' nagy szükség van rá!
Így mire a következő adag csomagokkal odamentünk és feltornyoztuk a ruhákat -- igyekezve a behajtogatott ruhaneműket ugyanúgy, két tenyér közé fogva szedegetni kifelé és úgy rakni egymás tetejére --, a végeredmény igen tetszetős volt és cseppet sem szerénykedő mennyiség: vállmagasságig 4 sornyi, a fal és szomszéd sorok által megtámasztott ruha állt a falnál.
Jó érzéssel és sok-sok hálás köszönettel jöttünk el. Én már sokat és sokszor jótékonykodtam életemben, ismertem ezt az érzést, ám Szilvinek még nem lehettek túlzott tapasztalatai ez irányban, mert a nap folyamán többször is elégedetten mosolyogva sóhajtott fel, hogy milyen jó érzés volt adni.