Gépügyek és találkozás

Sajnos, sokat szenvedek a gépemmel, amit pedig István úgy rendbe vágott múlt év november utolsó és december első napján, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, 2 hónapig olyan szuper volt, hogy életemben nem dolgoztam ilyenen.
Aztán sajnos, úgy február körül jött az a memóriaprobléma, ami villámcsapásként ért -- persze arra, hogy memória, hetek kínlódásai után, kizárásos alapon jöttünk rá, és ehhez az a kísérletezés vezetett, amit nekem kellett megoldani --,  és azóta nincs megállás, folyton van valami gond a géppel. Ráadásul olyasmi, melyeknek István sem tudja a megoldását, csak találgatni lehet. Pedig rengeteget dolgozik az ügyön, és az sem mellékes körülmény, hogy el tudja a gépemet érni, így nagyon sok kisebb program, elmászott beállítás, dolgok újratelepítése, gépi ellenőrzés-átnézés lehetséges a távelérés által. Ez mind nagyon jó, de ettől sajnos, a gép továbbra is gáz. Amikor kivettem az egyik memóriát kísérletképpen, hogy felváltva nézzem meg, hogy reagál a gép, mákom volt, mert a kivett memória után ment a gép, mint a huzat. A másikkal, mert lényegében kettő helyett egy is elég. Pedig ezeket újonnan vette István...
Pár hétig megint semmi gond nem volt vele. Majd újra kezdődött a szórakozás: egyszer csak "úgy ébredtem", hogy nem tudok belépni a rendszerbe. Odáig sem, hogy a Windows elinduljon! Keményen ám, mert innentől kezdve soha nem indult simán. Már több mint egy hónapja azt játszom, hogy mindenféle variációval próbáltam kicselezni, persze a tanácsok alapján, és rövidebb-hosszabb idő után sikerült is bejutnom, s olyankor az első hetekben napközben már semmi gond nem volt. Tehát reggelente fél óra tökölés, de utána egész nap oké.
Már ezzel is kiegyeztem volna, habár ez sem normális. Mikor egyre nehezebb volt a bejutás reggelente, akkor... egyszerűen nem kapcsoltam ki. Szilvi úgy tudott netezni, míg Pesten voltam, hogy azalatt nem volt kikapcsolva, csak mindenből kilépett és monitor kikapcsolása után másnap simán ment minden. De ami lehet még rosszabb, az lesz is.
Mikor ui. elmentünk Hajdúböszörménybe, akkor nem hagyhattuk bekapcsolva egész nap, őrizetlenül! Tehát kikapcsoltam.
No, innentől képtelen voltam bemenni, mert a sok újraindítgatás után -- minek folytán feszt azt írja ki, hogy nem tud a Windows indulni, mert ilyen-olyan fájl meghibásodott, próbálkozzam rendszerlemezzel helyreállítani, ez-az-amaz, néha logikátlan ötletek alapján való ténykedések, melyek vagy bejönnek, vagy sem -- már ha egyáltalán újraindult volna is a nyüstölés után, nevet és jelszót kért, amit természetesen nem fogadott el, tehát itt volt a vége. A Linuxszal ment vagy 1-2 napig, habár az nekem sokkal kényelmetlenebb kezelésű, főleg a képek szempontjából, s inkább csak vésztartalék -- de hamarosan ott is elkezdődött a tiltakozás, se ez, se az nem tetszett neki, hamarosan oda sem engedett be. Szóval belefáradtam, s egy álló hétig be sem kapcsoltam a gépet. Az, hogy egyik oprendszer sem enged be semmiképpen, tök felesleges lett volna a bekapcsolás. Hozzá lehet szokni ahhoz is, hogy nincs gép, bár baromira zokon tud esni eleinte. Főleg, hogy gyakorlatilag ez az egyetlen kapcsolatom a külvilággal, mivel lassan már két éve az újságot is lemondtam.
Úgyhogy István, szegény, mi mást tehetett, mint eljött 2-3-ára, mert akkor még úgy gondoltuk, hogy valószínűleg a sok gyötrés következtében tényleg megsérült a Windows s ennek kapcsán sok más is, és egy újrahúzás kell neki.

István jött 2-án és 3-án ment, és már olyan profi módon telepít, húz újra egy gépet, hogy gyakorlatilag fél nap is elég hozzá, a második nap már csak a segédprogramok és egyéb simítgatások vannak hátra. Tényleg mindent megtett, hogy jó legyen, neki legalább annyira rossz, amikor nekem nincs gépem, és szegénynek mint "rendszergazdámnak" se esik jól, hogy nincs sikerélménye a gépemmel. Holott a vinyón kívül már minden ki volt benne cserélve! Éppen ezért jutottunk mostanra oda, hogy most már más tényleg nincs hátra, lehet, hogy a vinyó döglődik, és azért szarakodik folyton. De az is lehet, hogy halmozott a probléma. A jelenlegi újraindulások ui. kísértetiesen emlékeztetnek a memóriaproblémákra... meg a panelek, hogy ilyen-olyan végzetes hiba, és tájékoztassam a Microsoftot...
Az újrahúzás után még csak az illendőség kedvéért sem tett úgy, mintha működne legalább addig, míg a "szerelő" elmegy, ugye, hanem a "szerelő" is azonnal észlelhette, hogy hiába minden: nem indul simán.
István kidolgozott nekem pár manővert, amikkel szórakozhatok 5-10-20 perceket, fél-egy órákat, míg valami véletlen csoda folytán odáig fajulok, hogy beenged a rendszer! Ha be tudok menni, akkor már nagy a valószínűsége, hogy valameddig bent tudok lenni, optimális esetben akár egész nap is működik.

Szombaton éjszaka, gondoltam, nem kapcsolom ki, csak kimegyek mindenből, és a monitort kapcsolom ki. Na persze, hogy az Isten sem akarta, hogy így legyen: éjfél előtt épp a kádban ültem, mikor áramszünet lett! Jó ideig eltartott, mire összeszedtem magam a vaksötétben, és konstatáltam, hogy nem, á, nem a fürdőszobai izzó égett ki, de nem is a lakásbiztosíték ment ki, hanem a fél lakótelepen tök setít van! Egy óra múlva még fent voltam, de nem jött vissza az áram... Így aztán természetes, hogy vasárnap este kezdődött elölről a kínlódás, hosszabban, mint valaha! (Azért csak este, mert napközben most nem értem rá gépnél ülni, többek között anyámnál voltam.) 24-ig számoltam a belépési próbálkozásokat, ebből 3-szor nézett ki úgy, hogy na! végre... talán... és hurrá, beléptem!, mikor ugyanazzal a ritmussal folyton, de állandóan újraindította saját magát. Ez ment 1 óra 25 percig! Már azon voltam, hogy letojom, és megyek hímezni vagy olvasni, mert ez így nekem nem buli.
Tegnap Szilvi ült itt délután (a déli óráktól 4-ig van az ő gépi ideje, utána megy Bencusért), és a gép fogta, újraindította magát. Mivel Szilvi nincs kioktatva, hogy menjen be a BIOS-ba, mikor és hol kell a DEL-t, F8-at vagy F11-et nyomogatni, ezért megörült, hogy egyáltalán eljutott a gép odáig, hogy felkínálta a kiválasztandókat, így aztán be tudott menni a Linuxba. Úgyhogy tegnap, míg gépezés volt, addig linuxoztunk. Éjjelre nem mertem kikapcsolni... István sem Krőzus, hogy hetente járkáljon Pestről a gépemmel szórakozni, úgyhogy most valószínűleg jó ideig együtt kell élni a gép "kellemetlenségeivel"... Gondoltam, reggel megtakarékoskodok 1 óra kínlódást, és folytatom akkor hát Linuxszal.
De ő, mármint a gép, nem így gondolta. Semmibe nem léphettem be, mert rögtön közölte, hogy nem nyitja meg, mert szerinte az már nyitva van. Ezt jó néhány programmal végigjátszottam vele, feszt ugatírozott, úgyhogy muszáj volt mégiscsak újraindítani, magyarul ugyanúgy a vakok javára maradt bekapcsolva éjszakára, mint akkor, amikor áramszünet lett!
De oldalakat tudnék írni, olyan változatos dolgokat produkál. 
Áááááááááááááááááááááá...

* * * * * * *

Mindegy, azért megállapodtunk, hogy megpróbáljuk az egész sikertelen géphistória ellenére a dolog jó oldalát nézni. Azt, ami pozitív volt ebben a két napban.
Bár nem hiányzott most a pénzköltés, hiszen túlélési fázisban vagyunk és minden számít, de ugye, mégiscsak találkoztunk soron kívül, és a gépezéssel szimbiózisban, de mégiscsak együtt töltöttünk 2 napot. Az állomásról idefelé reggeliztünk a Mekiben, virágzó fákat és oroszlános kopogtatót, kaputámaszt fotóztam, majd a Tescóban vettünk jópár adag kaját, hogy a közben kialakult dögmelegben ne kelljen főzni és fűteni a konyhát.
És mivel szigorúan megesketve egymást megállapodtunk, hogy szó sem lehet semmiféle ajándékról és ezt most baromira tényleg be is tartjuk, így csupán tényleg csak 5 házilag készített dvd-t, egy Nici oroszlánt és világítós betűmatricaszettet kaptam a lekopott billentyűzetemre, amit azonnal fel is ragasztgattam, hiszen István is, Szilvi is nézi a betűket; és én is tényleg csak egy rajzot készítettem lila keretes képtartóba rakva és Kinder csokival kiegészítve, valamint Szilvi is, én is két tálba készítettük ki számára a nekiszánt kimaradt húsvéti nyúl- és tojásállományt... mivel tudjuk, István kapacitása csokifalásilag az egeket verdesi...