Hajdúböszörményi temetőben

"Mivel Szilvi több családfa-kutatói fórumban is otthon van olvasóként, így megtudta azt is, hogy a mi családunk apai ágának nagyon sok tagja a hajdúböszörményi temetőben nyugszik. Hajdúböszörmény Debrecentől 20 km...
Tehát mi következik ebből, alapul véve a megszállottságunkat?:))"

Így fejeztem be az előző bejegyzést...

Tehát nem tanakodtunk sokáig az ötleten, itt a jó idő, apás hétvége -- egyszóval minden adott ahhoz, hogy felkerekedjünk és szétnézzünk abban a hajdúböszörményi temetőben.
Mivel hét elején jött az ötlet, Szilvi a szokásos előrelátó precízségével mindent kijegyzetelt és lerajzolt, ami a kiruccanásunkhoz szükséges. Így pl. helyközi busz menetrendje aznapra oda és vissza, a megállók sorrendje, melyik járat áll meg a temetőhöz legközelebb, ha mégsem ott áll meg, akkor hogy jutunk oda, az utcák nevei és kézi rajzolású térkép a buszmegállótól a temetőig, a temetővel kapcsolatos infók és rajzok -- magyarul az embernek nem kell attól tartania, hogy csak úgy megyünk bele a vakvilágba, így ezzel sok kétséget és időt takarítunk meg.
Reggel viszonylag korán keltünk és mindenre gondolva, precízen, alaposan és mégis praktikusan pakolásztunk és készülődtünk össze. Helyi busszal mentünk az autóbusz-állomáshoz, ahol még volt negyedóránk a miskolci járat indulásáig. Amikor megérkezett, alaposan elcsodálkoztunk, ugyanis -- minden busz más és más -- ennek utastere olyan szinten volt magas, mintha emeletes busz lenne. Kényelmessége és a légkondi miatt sajnáltuk, hogy csak fél óra az út oda, ahova készülünk...
A jegyek ára olcsóbb volt, mint ha nálunk helyi járatra, akár egyetlen megállóra is jegyet vesz az ember...

Hajdúböszörményen belül a második megálló volt az, melynél le kellett szállnunk, de innen azért bő 1--1,5 km-t gyalogolni kellett a temetőig. Ám mivel Szilvi minden infót elraktározott előre, olyan biztonsággal sétáltunk, mintha nem is most járnánk itt először.

Útközben sem tétlenkedtem fotózás terén:

A temetőhöz érve próbáltunk valami tendenciát felépíteni, hogyan is kezdjük átnézni a sírokat. Nyilván gondoltuk, hogy akkora nem lehet a temető logika alapján, mint a debreceni, de azért iszonyú nagy az itteni temető is. Alapvetően szép, rendezett és tiszta. Bizony, sok szempontból korszerűbb is, mint a mienk. Pl. meglepő volt, hogy itt egész napra abszolút nyitva tartott mosdók, vécék voltak; ez Debrecenben elképzelhetetlen. Azóta már minden össze lenne vandálkodva és szétlopva...:( Itt nyoma sem volt vandalizmusnak. Nem hittük volna, de összességében 8 órás, temetőn belül 5 órás programunk alatt egyszer sem gondoltunk arra, hogy valami gáz van, húzós dolog, vagy netán félnünk vagy tartanunk kellene bármitől-bárkitől... (Ez azért nem tölt el elégedettséggel, hogy mindig a mienk a rosszabb...)
A bolyongás kisebbik fele után tartottunk némi szünetet, amikor is kezet mostunk (ezt megtettük egyébként óránként, hiszen nagyon meleg volt), ittunk az átmelegedett teánkból és megettük a hozott egyszál szendvicsünket.

 

Próbáltuk megkeresni a minél régebbi sírok tábláját, hiszen nekünk már 1700-as években születettek is vannak a családfánkban, de a többség, akiket reálisan kereshetünk, 1850-től felfelé születettek. Ehhez viszont szintén gyalogolni kellett és táblákat kerülni, ráadásul a tendencia nem nagyon jött be, mivel ténylegesen a sírok kor szerint igen vegyesen alkották a táblákat. Átgondolva végül is logikus, mert hiszen ma is úgy van, hogy a sírhelyeket megváltjuk. Ahol lejár a határidő, és nincs hozzátartozó, aki megváltsa az ominózus sírt, ezeket a sírokat felszámolják, s helyükbe újak kerülnek. Ez így van. Így nem ritka, hogy egy-egy sorban akár 100 év is lehet a különbség az elhalálozások dátumában...
No mindegy, mi azért igyekeztünk nagyjából átfésülni a táblákat, de tájékozódás szempontjából nem igazán vagyunk a helyzet magaslatán, így nemegyszer futottunk bele újra és újra ugyanabba a táblába, ahol egy-két jellegzetes sírnál döbbentünk rá erre.
Nagy örömömre szolgált Maghy Zoltán festőművész sírját látni!

A temető mindenesetre tényleg hatalmas. Idegenforgalmi szempontból is híres a hajdúböszörményi kopjafás temető, mely ugyane területen van, és meg is csodáltuk. Valóban óriási és különleges hangulata van.

Megkérdeztünk egy sírnál dolgozó férfit, hogy mit tanácsol, hol keresgéljünk. Elég tanácstalan volt, mikor elmondtuk neki röviden, hogy nem idevalósiak vagyunk, családfánkat kutatjuk, sírokat fotózunk, és elvileg mikortól születetteket és temetetteket keresünk, s felsoroltunk néhány jellemző nevet: Jószay/Jószai, Ercsey, Holczer, Bársony, Király, Mező, Sajtos... Némi homlokráncolás után megmutatta, merre van a legősibb temetőrész, s annak környékén főként régi temetkezések vannak.
A legősibb részben már csak néhány régi, ide-oda borulós, jórészt szinte olvashatatlan sírkő áll, térdig érő növényzetben... úgyhogy csak egy részüket közelítettük meg, és inkább szúrópróbaszerűen -- itt nem igazán jártunk sikerrel.
Természetesen Szilvi a főbb családfa-jegyzeteit is elhozta, úgyhogy konkrétan a nevekre mentünk, s a valóban nem tucatnevektől gazdag családfánkban található neveket olvasva az ilyen sírokat anélkül is lefotóztam, hogy Szilvi egyből talált volna az elhozott jegyzeteiben konkrétumot vagy alátámasztást, majd utólag a fotók alapján is lehet nyomozni.

Nem mondom, hogy akár csak harmadát is sikerült bejárnunk a temetőnek ennyi idő alatt.
Találtunk is olyan sírokat, melyek párosítások és évszámok szempontjából egyből azonosíthatóak voltak számunkra; ezeknél szinte indiántáncot jártunk még akkor is, ha igen távoli a rokonság.:)
Érdekes módon az Ercseyekből nem találtunk, pedig a családfakutatós fórumokon állítólag nemrégiben is látták az általunk is keresett főbb sírokat. Állítólag sokan fotózzák is azokat, tehát valószínűleg nem jelentéktelen és olvashatatlan, avítt, dülöngélő sírokról van szó. Csak valahogy nem jöttek elénk...
Holczert sem találtunk, viszont Jószaiból kettőt, a négy fenti utolsó névből viszont tetemes mennyiséget, persze ezek jó részét még be kell azonosítani, hogy rokonok-e vagy sem.
Szóval nagy eredményeket nem mutathatunk fel, de jó volt ez az egész egynek.

Nyárias meleg volt aznap is, szinte égette arcomat, nyakamat és karomat a nap, később bőven szemmel látható is lett. Természetesen kicsit korán jött ez a nagy nyár egyébként, belegondolva két hete még télikabát volt rajtam... Nem mintha ez meglepő lenne, hiszen gyakorlatilag megszűnt a tavasz mint évszak, és ezért én nem is szoktam várni abszolút. Merthogy tudom, hogy ha vége a télnek, fejest ugrunk a dögmeleg nyárba. Amit én speciel amúgy nem kultiválok, nem bírok, sőt.
Sportcipőben és farmerben mentem, szerencsére, mert többször volt szükség arra, hogy térdig érő gazon vagy csalánon hágjunk át az elhagyatottabb részeken. A sportcipő talpán át így is kaptam egy szúrást a talpamba, tavalyi gesztenyehéjnak köszönhetően... mi lett volna, ha papucsban vagy vászoncipőben megyek? Szilvi "nem puha" papucsban jött farmerrel, neki csak annyi baja lett, hogy szemmel láthatóan iszonyat koszosságú lett messziről is a lába a nap végére, s emiatt hazafelé végig komplexusa volt, hogy "mindenki látja". Mondtam, hogy kisebb gondja is nagyobb legyen, senki nem gondolja, hogy fél éve nem mosott lábat.:))

A rengeteg sírfotón kívül sok szépséget is fotóztam aznap, elsősorban fákat és virágokat.

Miután már 4-5 óra körül járni alig bírtunk, úgy döntöttünk, hogy kifelé meglátogatjuk a mosdót, s utána a távozás mezejére lépünk, hiszen jóból is megárt a sok. És még a buszig is le kell gyalogolni ebben a melegben a távolságot, úgyhogy bár majd' megvesztünk egy útközben lévő fagyizónál egy fagyiért, de mivel képtelenek voltunk sietni, ezért nem mertünk kockáztatni, hiszen fagyival meg nem lehet buszra szállni. Utólag persze konstatáltuk, hogy belefért volna, de biztos, ami biztos...
A busz Miskolcról jött, így nem csoda, ha nem érkezett percpontosan, s mi sajogva, ám királyként rogytunk be a kényelmes kettősülésre a légkondifúvókák alá.
A napi élményt még fokozta, hogy Böszörményt elhagyva a busz magas üléséről látni lehetett a távolban Bodaszőlő és Józsa között a zeleméri templomromot.:) A buszpályaudvartól nem messze pedig megvettük az áhított fagyit is, melyet egy padon terpeszkedve, kéjesen nagyokat hümmögve termeltünk befele...