Budapest I. -- Viszontlátás és Murcos

A szilveszter környéki 4 nap óta első pesti utamat mostanra tudtuk összehozni. Tökéletes tavaszi idő volt végig a 3 nap alatt az elmúlt hetek hideg vagy hűvös, esős időjárása után, s a mindkettőnk saját megszokott rutinnal telt napjai után több kellemes, hasznos, szép és kedves program hozott igazi kikapcsolódást.

Megérkezésem után a következő pár órát megszokottan a West Endben töltöttük, sétálással, nézelődéssel és ebéddel. Az ebéd kicsit nyűgös volt, mert a hatalmas kajáldás tér ellenére csak nagysokára kaptunk helyet, ám végül is kicsit egymáshoz képest elcsúsztatva, de megtörtént a dolog: finom volt a sült kacsacomb hagymás törtburgonyával és párolt lilakáposztával, és István sem panaszkodott a rántott sajtjára rizzsel és tartárral.:))
Hazaérkezésünk után először is fogadtak minket a cicák. Amazonka és az "új cica", akit ugyan eszmeileg hivatalosan István Kobolnak hív (igen, d nélkül), de én biztos vagyok benne, hogy nemhogy nekem, de neki sem fog olyan könnyen a szájára állni ez a név. A pár nap alatt meg is győződtem erről, szerintem nem szerencsés egy ilyen tűzrőlpattant, szeleburdi hipermacskának, aki ráadásul alig nőtt ki a kölyökkorból és lány, ilyen komor nevet adni. Nekem hamarosan a Murcos jött a számra. Egyrészt a színe miatt, másrészt a morcogóssága miatt, amellyel néha még viseltetik Amazonka irányában; harmadrészt, mert sokkal cicásabb (már amennyiben feltételezzük, hogy a Kobol bármennyire is cicás lenne...).
Nagy öröm és meglepetés volt, hogy a belépésem után azonnal megsimizhettem és dorombolt is nekem. Egyáltalán nem félt, nem tartott tőlem, mintha mindig is ismert volna.
Ezután ajándékoztunk -- én kapásból kaptam egy Simon's cat-es pólót (sajnos, a kép nem adja vissza, de hófehér), melyet a délutáni programra fel is vettem, s mellé egy hasonszőrű kulcstartót:

 

...én pedig vittem egy Erdei tündért, két -- ennek és az előző alkalommal vitt egyik rajznak szánt egyforma -- lila keretes képtartót, amilyenek az első két rajzé is ebből a garnitúrából. (Kicsit zavaros, de 4 hasonló rajz van mostanra Istvánnak. Eddig 3 volt, de csak 2-t vittem lila keretbe, a 3.-nak másféle volt eddig. Mivel most megint kaptam lila keretet, ezért 2-t vittem: a friss rajznak és az eddig másféle keretűnek -- nyilván hogy egységes legyen.) Én egyszerre szoktam odaadni mindent, amit viszek, míg István felosztja az ott töltött napokra, amit nekem szán. Így odaömlesztettem több csomagban "pár kila" édességet, kávét, kabalamacit, ajándékilag "roppantul izgalmas", ám praktikus ruhaneműt.
A kép:

Visszatérve Murcosra, a kiscica volt most az elsőrendű szenzáció. Rengeteget fotóztam, mert igazi látványosság volt, nem elég, hogy különleges külsejű, de állandóan produkált valami újat. Amazonka maga a megtestesült nyugalom, őt nincs indok lépten-nyomon zaklatni a fotózással. De Murcost hihetetlen energiával áldotta meg a sors, még akkor is azt mondom, ha nekem Haramia jutott elemi csapásként osztályrészül:) -- egyszóval István nem fog mellette unatkozni, az tuti.
Hamarosan érkezésem után már röpködött égen-földön, keresztül-kasul mindenen, árkon-bokron, szekrény tetején, bárhol. Őrült dobogásról szólt a három nap, ha otthon voltunk. Általában 15-20 perc rohangálás után következett 10 perc tikkadás a dobozában, és ez ismétlődött több-kevesebb folyamatossággal. Feltételezhetően mikor odavoltunk, többet aludt.

Ez a virtuskodás éjszaka nem volt éppen felemelő; én, akit Haramia 10 év alatt igencsak sokszáz óra alvástól fosztott meg, ergo hozzá is szokhattam volna ehhez akár, hát nem így történt. Haramia őrülete mellett sem tudok aludni, akkor miért tudnék Murcos mellett? Csakhogy: Haramia már 10 éves. Valamivel csendesebb és többet pihen, hálistennek... most már! Murcost képtelenség megszokni. István simán végighortyogta a legnagyobb világháborúkat is (ő bármikor képes aludni még ülve is), míg én senyvedve virrasztottam és csak lopott félórákra vesztettem el néha az eszméletem a kialvatlanságtól. A két éccaka alatt, nem túlzok, összesen 3-4 órát alhattam, azt is sok-sok részletben.:) De úgy voltam vele, hogy majd alszom otthon, és Haramiát dicsőíteni fogom, hisz milyen csodás is az, hogy éjszakánként csak 1-2 órát rohangál!
Murcos külsőre eszméletlen, olyan, mintha a vízfestményen összefolytak volna a színek. Kicsi, abszolút vékony csontú, szerintem két kilónyi sincs; s olyan, mint a csík. Csodálatos szemeiről mindig egyfajta sárga, apró szemű szőlő jut eszembe. Arcán a minta érdekesen alakul (bár mindenütt!), mert a nagy összevisszaságban van egy szabályos dolog: majdnem középen egy függőleges vonal halad át az arcán, egyik fele fekete, a másik sárga, némi tarkával elmosva. Tapintása fantasztikusan selymes, tök jólesik az embernek simogatni.
Istvánnál most olyan macskajátékoknak van nagy sikere, melyeket anno Pocak és Amazonka nem vagy alig vett észre, hidegen hagyta őket. Murcos meg féktelen energiával játszik ezekkel, meg amúgy szinte mindennel.
A rengeteg fotóból jónéhány: