2013. április 13., szombat

Budapest II. -- Oktogon, két kiállítás



Hamarosan felkerekedtünk a nem túl messze lévő Mai Manó Házban lévő Magyar Fotográfusok Házába, ahol megnéztük a Marie Claire magazin által meghirdetett nemzetközi fotópályázatának kiállítását Női sorsok a világban címmel.
Tíz fotográfus tíz történeten keresztül, mintegy száz képben mutatja be a NŐT. Különböző szerepekben és helyszíneken megörökítve örömeiket, szenvedéseiket, nehéz pillanataikat, reménytelen helyzeteiket...
"Rabok, katonák, még szinte gyermekanyák. Csaknem reménytelen körülmények között, egyedüli családfenntartóként élő, a jövőben mégis bízó anya. A párja mellett végsőkig kitartó asszony, egy, a többség szempontrendszere alapján szélsőség értékrendűnek tekinthető anya a kislányával. Betegek, akik számára az élet maga a kór. Az ima erejében hívők, a társadalmilag elvárt szerepek megváltoztatását célul kitűző fiatalok... Mind, mind nők, a mindennapok hősei.
A kiállított sorozatok - egy kivételével - a valóságot tekintik kiindulópontnak, és annak megörökítésével foglalkoznak. Az események sorából gyakran nehéz, olykor örömteli pillanatokat emelnek ki, portrékban, csendéletekben, szituációkat fényképezve mutatják meg a nők különböző helyzetét, feladatait, arcait."
(Forrás: novagyok.hu)

Hogy mennyire jó a kiállítás, azt a látogatóra tett hatás bizonyítja. A fotók elgondolkodtatnak, elérzékenyítenek, letaglóznak, elementáris hatással bírnak. De mindenképpen hatnak.

A jegy árában benne volt az emeleti kiállítás is, így azt is megnéztük Konyhában, ágyban, társaságban... címmel, mely a hazai kortárs fotográfiában tulajdonképpen a női szerepmodellek bírálata.

* * *

A kiállítás előtt még alaposan körbenéztünk és fotózgattunk is,
én speciel sosem jártam Pestnek ezen a részén.

1 megjegyzés: