Utazás Pestre - 1. nap.

Szinte hihetetlennek tűnt, hogy fél év után elutazhatok végre Pestre, nyilván jelen helyzetemben ezt is István segíti elő. Lehetne kérdezni, miért nem segíti sűrűbben: ez amellett, hogy pofátlan, egyben nagyon igazságtalan kérdés lenne (épp a tisztánlátás kedvéért válaszolom meg, hiszen sokaknak sejtelmük sincs egy ilyen helyzetről), mivel minden egyebekben is ő (is) segít lehetőségéhez mérten (jelzem, nem egy Krőzus ő sem), olyan módon, hogy  hónapról hónapra segít megküzdeni a túléléssel. Mindez nem sokkal azutántól, mióta lejárt a "munkahely-keresési támogatásom" (ez fantasztikusan hangzik, ám gyakorlatilag ugyanaz, mint a munkanélküli segély...) április közepén.
Nekem mindig az első, hogy az évszaktól függő 55-70 ezres lakásszámláimat kifizessem, senki nem olyan hülye, hogy azt gondolhatja, ezt a 22800 Ft rászorultsági szoc. segély megbűvölésével teszem. Ezért bárki bárhogyan segít, vagy ha én adok el valamit, netán egyedi megbízásos (nagyon ritka) melóm van - azokat nyomom befele, hiszen az a típus vagyok, akinek egyetlen számla befizetésének késése álmatlan éjszakákat és világösszeomlást okoz. A számlákon túl lévén a többivel úgy vagyok, hogy le van tojva, lesz, ahogy lesz... ez néha kellemetlen, mert bár le lehet szokni az amúgy is minimális evésről, de pl. a gyógyszereket csak meg kell venni... Ha valami ünnepem közeledik és bárki a közeli hozzátartozókból megkérdezi, mit szeretnék, nem tudom, mi környékez: síró- vagy nevetőgörcs-e, vagy inkább mindkettő. Mert akkor az alapvető fenntartási kozmetikumaimat, hajfestéket vagy egy-egy gyógyszeremet (:DD) szoktam kérni. Anyukámtól például jó ideje pénzben kapom az ajándékot -- kimondás nélkül is tudja, hogy számlára fogom költeni, netán valaminek a megjavíttatására a lakásban...

Na mindegy, lényeg, hogy úgy adódott, most lesz aktuális egy macskás tali, ehhez kötjük a fél év óta soron következő találkozást. És mivel a menettérti vonatjegy ugyanannyiba kerül, ha egyetlen napra megyek, mint ha 4-re mennék, ezért most először 4 napra mentem: szept. 6-9-ig. Úgy is mondhatnám: ez volt a nyaralásom az idén.:) (Meg jó régóta minden évben az addig sűrűbb 3 naposak, melyeket mindig igyekeztünk felejthetetlenné tenni, olyan időszakokká, melyekből sokáig erőt meríthetünk.)

Csütörtöki napon utaztam fel, az eddigi meleg időszakban nagy meglepetés volt nekem itthon a hajnalban elkezdődő és elég kitartó eső és borús idő; egy darabig tehetetlenkedtem, hogy mi a fenét is kell most felvenni és vinni, mert ez totál számításon kívül esett. Szerencsére indulásra elállt az eső, de azért hűvös volt, mindez nem érdekelt, mert elhatároztam, hogy a hátizsákkal, tarisznyával és nagy szatyorral való menetelés közben úgyis melegem lesz, ott pedig úgy sem fog esni az eső. Itt is csak azért esett, mert már hónapokkal előbb sem esett 1-2 alkalomnál 10 cseppnél több eső, s már épp ideje volt... Így is lett, a vonaton végig a borús időt tapasztaltam, de ez egyáltalán nem volt gond, számomra nagyon jó idő volt.
Déli fél 1-kor találkoztunk a Nyugatinál. Sok cuccom volt, s mivel még vásárolni is kellett, ezért az aznapi program csak a Westendben való mászkálás, kajálás, fagyizás volt -- de már ezt is nagy kalandnak éreztem...
Ebédünket a törököknél vettük, jellegzetes és különleges rizsükkel és csípős mártásukkal, zöldségekkel -- én rántott csirkemellet, István grillezettet; majd nézelődés, fagyizás és bevásárlások után (elsősorban a macskástalira vásároltunk be ajándékok és részvételi ezek-azok szempontjából, meg még otthonra pár hiányzó dolgot), még visszamentünk az éttermekhez, és elvitelre vettünk vacsorára valót (én sült kacsacombot rizzsel, István rántott sajtot rizzsel és tartárral) -- hazacipekedtünk.
Innentől kezdve egyébként tényleg lubickoltam a kényeztetés örömeiben. Istvánom fél évig gyűjtögette nekem szánt és egyáltalán (soha) nem sablon ajándékait, s szépen elosztogatva dísztasakokba minden reggel -- kilesve a lehető legmegfelelőbb pillanatot, amikor végképp másra figyelek és mással vagyok elfoglalva -- megajándékozott. Boldog "itt vagy"-napot, boldog névnapot, boldog évfordulót, boldog szülinapot... de tapasztaltam már nála olyat is, hogy boldog szerdát, boldog sárkánynapot meg ilyesmiket.:)) Első nap természetesen nem reggel, hanem a hazaérkezésünk után. Én, amit vittem, az első alkalommal oda szoktam adni, régebben is, amikor még sokkal többre tellett (legalábbis ahhoz képest, amit mostanság tudok ajándékozni neki).
István felvetette, hogy ha leraktuk a cuccainkat, megkávéztunk, még elindulhatunk pl. a Szépművészetibe, de úgy el szokott telni a délután ilyenkor a Westendben, hogy miután a cuccokkal megmássza az ember az emeleteket a régi típusú bérházban, csak akkor indul el "mégeccer", ha nagyon muszáj, vagy ha megbeszélt program van.
A cicák úgy néztek rám, mintha tegnap jártam volna itt. Persze ezt nemcsak most vettem észre, az első 2 odamenés után már így volt, akármennyi szünet is telt el két találkozás között...