"Nyaralásvég" -- hazafelé

Mivel a negyedik nap indulásig nem olyan hosszú idő, annak is fele pakolászás, valamint a fotóink 4 gépről való letöltögetése úgy, hogy mindkettőnknél mindkettőnk fotói meglegyenek, nem mindig van értelme utolsó nap több órás programot csinálnunk, de persze azért előfordult a legtöbb esetben, hogy még ilyenkor is beiktattunk valami menőkét.

Most azonban volt itt egy szép nagy lapmonitor, mely ugyan szintén annyi éves, mint az én meglévő monitorom, és István azt nekem szánta, mivel magának beszerzett egy még nagyobbat.
Az én meglévő monitoromnál annyi hátrány van, hogy tényleg baromi nagy a hátsó része, elér a falig, és előtte csupán annyi hely van az asztalon, hogy éppen a taszterem eléfér. Mivel nagyon nem jól látok, ezért ez a monitorállás túl közel van a szememhez, mindig megerőltető volt. Amúgy azzal, hogy síkképernyő, végül is teljesen meg voltam én elégedve, viszont pl. a tavasszal betördelt könyvnél, amikor egyúttal az InDesignt is tanulgattam, nem volt olyan előnyös az a kis munkaterület, hogy gyakorlatilag a könyv tördelésével való foglalatosság nagyobb részét csúszkázással töltöttem, mert egy oldal felét sem voltam képes megfelelő nagyságban egyben látni. Még szélességében sem.
Na, erre határozta el István, hogy nekem adja az ő jóval nagyobb lapmonitorát.
Tehát ezt kellett nekiállnunk megtisztítani, és eredeti fogantyús, bőröndszerű dobozában elhelyezni; nyilván ezzel is eltelt némi idő...
(A monitor itt már összeszerelve nálam van lefotózva. Szilvivel szerencsére másnap sikerült kicserélnünk a régivel, helyét egyúttal alaposan rendberakni és megtisztítani, majd összeraknunk a vezetékekkel. Szerencse, hogy István küldte hozzá a saját kábeleit is, mert az én monitoromé nem lett volna jó, ugyanis abba be van építve az egyik tyúkbél, míg ezen külön van mindkettőnek mindkét vége.
Úgy-ahogy megtisztítottuk a régi monitort is, beburkoltuk nejlonba, és az egyetlen helyre, ahova elfért -- előszobafal felső polca --, szándékoztuk felrakni, így azt szintén előkészítettem és letakarítottam. DE -- ketten sem bírtuk felrakni oda! Holott a szobalétrát is igénybe vettük... Úgyhogy Dani, aki átjött másnap, segített a felrakásban. Magyarul: én csak elővettem újra a létrát, ő pedig lazán felrakta a felső pócra a monitort, amit ketten sem bírtunk derékmagasságtól feljebb emelni - ennyit a karerőnkről.
Ha Sunlight olvas, láthatja, hogy az őáltala készített Honesty-rajz még mindig a hátterem.:)) Amit természetesen az eredeti méretből át kellett méretezni az eddiginél nagyobbra, tekintettel rá, hogy megnövekedett a képernyőméret.)

A rengeteg fotóját is több hordozón töltötte fel nekem István, hiszen az egy gigás pendrive-ommal nem sokra mentem az ő képeinek letöltése céljából, így még pluszban egy memóriakártyáját is kölcsönadta a maradék képekkel, csakhogy ahhoz meg valami "töltelék" tokot kellett használni ahhoz, hogy a kártyaolvasóm értelmezhesse. Ez a töltelék pedig a Multipadban volt, melyről később írok... Rohadt bonyolultnak számított ez számomra! Na mindegy, ehhez is külön oktatás kellett nekem, technikai antitálentum lévén, hogy mit honnan és hány helyről, minek segítségével és hogyan töltögessek majd otthon...
Na szóval, ez még mindig nem elég, mert megkaptam István egyik régebbi MultiPadját (MultiPad PMP3384B Tablet PC Prestigio), hogy tudjak este is olvasni. (Neki van egy másfajta, de most le van akciózva egy olyan is, ami éjszakai olvasásra is jó, és arra pályázik magának, ehelyett, amit nekem ad. Az én állomásra kísérésem után meg is vette.) Oké, tudom, hogy meg lehet lenni esti olvasás nélkül, még akkor is, ha baromi idegesítő, hogy annyira olvasnék, de villanyfénynél csak kínok kínjával, nagy erőfeszítésekkel tudok, és nem sokáig. Összefolynak előttem a betűk, szinte csak találgatom a szavakat. Hunyorgok vagy kitámasztom a szemhéjam... annyira olvasnék, hogy mindenféle manipulációra képes vagyok -- DE nem megy!

(Gyűrű, mely rajtam volt a macskás bulin)

Bár nem panaszkodhatom, mert így is rengeteget olvasok, hál' istennek. Mindennap hálát adok, hogy még nem vagyok vak. Simán megvan átlagban hetente egy könyv úgy, hogy nem is olvasok mindennap, ha más dolgom van, de ha olvasok is, csak 1-3 órát bír ki a szemem naponta. Na, ezért akart István már évek óta egy ilyenre rábeszélni, de mindig elutasítottam: nekem kell az, hogy könyv legyen, amit fogok a kezemben. Meg kell hogy tapintsam, hogy nézegessem a borítóját, lássam a tördelését, betűtípusát, tipográfiáját stb. Hogy belerakhassak egy könyvjelzőt. No de. Miután ott tart az ember, hogy nem lát, mert nem; akkor feladja az eddigi elveit azért, hogy lásson és olvasni tudhasson tovább. Ezzel a cuccal fel lehet nagyítani a pontméretet, fényerőt állítani éjszakára és nappalra, meg ilyenek... Háát, majd meglátom. Mindenesetre, bár olvasás szempontjából már jelentős a restanciám csökkenése azóta, hogy itthon vagyok, de még mindig van itthon egy csomó lemaradásom, ami a valódi könyveket illeti...
Tehát a MultiPad funkcióinak és működésének megismerésével is eltelt nem is idő. Mivel ezt tudtuk is, előre úgy döntöttünk, hogy ma nem iktatunk be menős programot.

István dél körül átment a pár percre lévő kínai kajáldába és hozott egészen friss szezámmagos csirkét rizzsel, én az ilyen adagoknak felével jóllakom, így István jól jár, mert két ilyen megmaradt bő féladagom a napok alatt neki kiadnak egy egész kaját.
Nem mondom, hogy máskor nem úgy jövök haza Pestről, mint karácsonyfa, de most minden eddigit túlszárnyaltam! A szokásoson túl, amennyivel menni és jönni is szoktam, most még tekintettel kellett lenni egy plusz csomagra: a nagyobb lapmonitor eredeti, fogantyús dobozban azért nem tízdekás volt. És gyakorlatilag úgy néztem ki, hogy hátamon egy hátizsák, nyakamban általvetve egy tarisznya, valamint egyik kezemben a hatalmas műanyag fressnapfos szatyor (amiben egyébként úgy háromheti macskakaját szoktam hazacipelni és a lépcsőknél meg kell emelni), no, most az is jól tele; a másikban pedig a monitorbőrönd, szintén majd' a földig ér. Addig rendben, hogy István felrak cuccal együtt a vonatra, de ótán osztán?
Előre elképzeltem magam onnantól kezdve, ahogy Debrecenben leszállok a vonattól: mivel fogódzkodom? Hogy megyek le és fel azon a rengeteg lépcsőn az aluljárón által, hiszen a szatyor alja is, a monitordoboz alja is verdesi a lépcsőket, ergo mindkét kézzel fel kell tartanom kissé a cuccot?
Nem szoktam könnyedén taxizni, a 6 év alatt, bármennyire is sok volt a cuccom, bármilyen tél volt és síkos az út és hideg vagy eső és egyebek, mindig lemondtam róla és "megtakarékoskodtam" az árát.
Most azonban nem hősködtem, mire kifordultam az állomásról, úgy kivoltam a tömérdek cucc vonszolásával, hogy egyből a taxiállomás épp ott lévő első taxijához "perdültem". Miután a készséges sofőr segített lehámozni és megszabadítani a cuccoktól és hátratenni azokat, 10 perc alatt már a lépcsőház előtt segített visszapakolni rám mindazt... És mint kiderült, a taxizás elhatározása isteni sugallat volt, mert ahogy kifizettem és elköszöntem a taxistól, ahogy elkezdtem mászni cuccostul a külső lépcsőfeljárón, már le is szakadt a monitorbőrönd fülének egyik oldala... HA ez megtörtént volna a vonatról való leszállás közben vagy után... HA elindultam volna a 30-as buszhoz és ott szakad le... HA hazahoz a busz úgy a lakástól 300 méterre lévő megállóig és ott szakad le... jesszompepi, hogy vonszolódom haza?? Ugyanis a "bőröndöt" nem értem át.
Még így ez a két lépcsőfeljáró is kétszeri fordulót eredményezett, hogy a cuccom felét mindig ott kellett hagynom a célirány két végénél -- lépcsőtől külső ajtóig, ajtótól a felső lépcsőig, a liftbe való bevonszolódás és kicuccolás... hát pont ezek között gondoltam végig a 30-as buszt és a többi variációt a fülleszakadást illetően.
No, lényeg, hogy egyszer minden lakáson belülre került...
És mivel Istvánnál nem fért bele az időbe a kapott ajándékok és hasznos dolgok lefotózása, itt vannak a bejegyzésben, részletekben. Japán rajzfilmek 9 DVD-n, a Simon's cat 2. kötete, a lentebbi 4 kötetes vámpírtörténetből már az elsőt régebben megkaptam, most viszont 3-at...

És akkor ehhez jön még az első napon kapott Totoro -- most oldalról:

-- valamint az emlékérme, a préselt érme, a rózsafüzér, amiket a Szent István-bazilikában kaptam; és mintegy praktikusan 4 doboz hajfesték.

Hihetetlen gazdagon jöttem haza. Nemcsak az ajándékok tömege jelenti ezt, nemcsak a teljes ellátás és tenyéren hordozás, nemcsak a kedves, lélekfeltöltő programok. Az a mindent betöltő szeretet, a kedvesség, gyengédség, s az a lehetőség, hogy bámulatos mélységig elraktározódhatott bennem általa az a feltöltődés, amelyből -- gondolom és remélem -- sokáig meríthetek és élhetek.
Köszönet mindenért!