Baráti percek

Volt nyomdászkollégám, a jó ideje nyugdíjas Lacus keresett meg verseskötet-ügyben, melyet már a talin jelzett, hogy igényt tart egy példányra, de szigorúan megvétel céljából. Ha lenne bevételem, tutira hallani sem akartam volna más formáról, mint ajándékozásiról, hiszen annak idején volt vagy 16--17 közös évünk a nyomdában. Ő még a nagy leépítések előtt elment a Naplóhoz és sokáig ott "nyomta". Időnként azért összefutottak életútjaink, ha máshol nem, temetések alkalmával...:(
Hasonlóan hozzám, pár évvel az ő nyugdíjkorhatára előtt (ami akkor még azért korántsem volt 65 év!) ő is megélt egy lapátra tételt, s ennek következtében állást keresett -- akkor jelentkezett az én akkori (eddigi utolsó) munkahelyemen is, csak hát sajnos, nem a mi szimpátiánkon meg emberismeretünkön múlott az ő fel nem vétele (többen dolgoztunk ott "A" nyomdából).
A nyomdásztali előtt utoljára tavaly februárban találkoztunk, szintén kedves volt kollégánk -- a régi kedves barát -- temetésén, amikor is a temetés után mi négyen, egy közegben dolgozott kollégák megjelentünk (akik most is mind ott voltunk a talin), és természetesen vég nélküli beszélgetést folytattunk... Éva biciklivel volt, mi Gabival nem, de Lacus utána elvitt kettőnket arrafelé, ahonnan Gabinak a lakása volt és van közel, nekem meg a fogorvosom, akihez akkor épp fogpróbára mentem, s Gabi el is kísért, annyira, de annyira beszélgettünk.:)
Szóval megbeszéltük Lacussal, hogy majd amikor épp erre jár, telefonál, hogy aktuális-e a dolog, s akkor átadom neki a könyvet. Dedikáltam persze kérésére, de nemcsak ezt, hanem bónuszajándékként ő is kapott tőlem egy másik antológia tiszteletpéldányából. Így jobban éreztem magam az eladás mellett is.
Ennek kapcsán, bár az elején csak "pár pillanat"-ról volt szó, de bő órát beszélgettünk Lacussal a jelenről és a régi szép időkről egyaránt...
Jólesett.