Szülinapomon

Nálam most van az az alkalom, ami minden embernél maximum csak egyszer léphet fel: időszámítás szerint ahányban született, annyi éves. Azért írom, hogy maximum, mert azért sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy aki '38-ban született, az egyszer lesz majd 38 éves, mint annak, hogy aki '99-ben, az lesz is egyszer 99. Elméletileg lehetséges, de gyakorlatilag sokkal kisebb az esély rá, mint egy kevesebb évjáratúnak. Jómagam megértem, Istennek hála, és túlvagyok rajta.
Igazándiból anyukám telefonjával kezdődött a nap, amivel aznapra eszembe juttatta egyáltalán, hogy mi is van; és Dani relatíve késői látogatásával végződött. Anyukám már korábban küldött szülinapomra pénzt, hogy én tudom, mi kell, hát nyilván számlára ment el, de ez nem probléma, sőt öröm. Miből is fizetném ki őket, mint ilyesmiből...
Istvántól annyi ajándékot kaptam ottjártamkor, hogy tetszés szerint bármelyikre ráfoghatjuk, hogy melyikeket kaptam évfordulós ajándéknak és melyikeket születésnapra, miket pedig "csak úgy"; egyszóval mindenképp csodálatosan el voltam látva.:)
Közben meg eltelt a nap úgy, ahogy szokott: telefonok, sms-ek, köszöntések topikokon, facebookon, iwiwen, sok egyéb fórumon, e-mailben, elektronikus képeslapokon, különböző csevegőkben.
Volt egy igen kellemes meglepim: Popika telefonált este 6 körül, hogy itthon vagyok-e. Mondom, igen. Ő nem jönne fel, de ráérnék-e egy picit lemenni. Lementem, és nagyon aranyos volt, személyesen felköszöntött. Képes volt munka után egy idefelé tartó buszra szállni, hogy megtegye.:)

Holott azt is csak hallomásból tudta, hogy hogy kell tőlünk kijutni a 30-ashoz, ami felviszi az állomáshoz, ahonnan indul az ő további busza... Merthogy itt nem mindegy, ő az István útra jött a buszával az Újkert felől, de a 30-ashoz a Derék útra kell kimenni tőlünk, az épp az ellenkező és jóval messzebb lévő megálló. Jó ötlet volt az elkísérése, hisz nem szaporáztuk annyira a macskakövest, hogy minél többet beszélgethessünk, s mikor kiértünk a Derék útra, ott kiderült, hogy 5 perce ment el a busza, a legközelebbi csak 25 perc múlva jön. Nyilván végigbeszélgettük az időt, ez számunkra nem igazán okoz problémát.
Beszélgettünk a "nyakunkon lévő" nyomdásztalálkozóról, hiszen Popika lassan egy hónapja fogat csináltat, és közel sincs még vége, kissé bonyolult a dolog, problémák léptek fel, fáj is, dagadt is, néhány műveletet újra és újra kell gondolni és tenni; tehát nem biztos, hogy el tud jönni, de tudtam, hogy nagyon szeretne, úgyhogy ha kicsit is javul, biztosan el fog jönni.
Olyan szép nyár végi este volt, kellemes idő, lemenő napsütés, nem túl meleg; azt azonban konstatáltuk, hogy mennyire rövidülnek a napok, és hogy talán már hálisten, nem lesz akkora rekkenő hőséghullám, mint volt vagy 3-4 többhetes is ezen a nyáron; ezzel szemben nem bánnánk, ha szép, hosszú őszünk lenne...
Kellemes érzésekkel bandukoltam haza.
Később még a gyerekek is felköszöntöttek, édességgel és egyéb hasznos-kellemes dolgokkal, szóval jól eltelt a nap...

Igaz, 2 nappal későbbi találkozásunkkor, de az ajándékozás apropója miatt itt kell megemlítenem, hogy Évámtól is (másik olyan volt nyomdász kolléganőm, akivel tartjuk a kapcsolatot mai nap is) kaptam egy szép ajándékot, amely szintén igazi meglepetés volt. Hasonlót életemben egyszer kaptam még: díszdobozos orchideát.
Köszönöm mindegyikőtöknek, és mindenkinek, aki gondolt rám bármilyen formában.:)