Segítség macskás orvosi költségekhez

Egyik macskás ismerősöm, akivel még személyesen soha nem találkoztunk (igen nehéz lenne, mert már elég régóta Cipruson él), de sok éve tartjuk a jó netes ismeretséget, levelezgetünk, csevegünk; többféle módon segített már nekem az évek során; akár tanácsokkal, ötletekkel munkanélküliségem óta, akár pl. azzal, hogy egyszerre több könyvemet is megvásárolt. 
Most is régóta készült segítségemre lenni a macskáimmal kapcsolatban. Tavaly az oltások tekintetében akart segíteni, az nem jött össze, hiszen ő is nagyon sokat dolgozik az ottani megélhetésért, amellett rengeteg macskát-kutyát tartva és kintieket segítve; ám a mostani javaslatával kapcsolatosan megígérte, hogy ha nem fogadom el az ötletét, térdére fektet és elfenekel.
Azt szokta mondani, hogy mindig vannak segíteni, támogatni akaró emberek, csak meg kell őket találni. Ő ismer is ilyen közösséget, zárt csoport, ahol ő tag. Ha bedigitalizálom a macskáim orvosi költségét tartalmazó számlákat, ezeket és a macskák fotóit elküldöm -- esetleg képet a Honesty sebéről --, akkor ő ismerteti a helyzetemet és a macskáim állapotát a kiadásokkal, és van rá esély, hogy segítséget kapok, legalább egy kis része megtérülhet az orvosi kiadásoknak.
Gondoltam, ennyit tényleg megtehetek, és rendre teljesítettem a kéréseket.
Decembertől összejött 40 euró, amit mostanra meg is kaptam a számlámra. Ez nagyjából Haramiám injekciós-gyógyszeres kezelését fedezi is!
Hatalmas hála ezeknek a -- számomra névtelen -- segítőknek; szinte hihetetlen, hogy ebben a mai elidegenült világban ismeretlenül is létezhetnek ilyen önzetlen, segítőkész emberek.
És persze a legnagyobb köszönet Sunlightnak, aki ezt az egészet lebonyolította, azzal együtt, hogy nem felejtett el, saját gondjai között is törődik a sorsommal és segítette a jószágállományomat és engem az elmúlt két hónap problémái után.

Még mindig az őáltala készített egyik kép a képernyőhátterem:

Hó

Ezen a télen most látok először havat.
Érdekes volt, mert 4-én még nyoma sem volt sehol, Püspökladányig tutira nem volt hó a vonatból kinézve. Ám Hajdúszoboszlótól kezdve figyeltem fel arra, hogy fehérek a sínközök... Na, mondok, akkor ez Debrecenben pláne nem lesz másként.
Intenzív hóesésbe értem haza, szétnézve minden fehér volt és fújt a szél... a cuccom is nehéz volt, úgyhogy gondoltam, megér most nekem egy ezrest, ha taxival megyek. A taxis azt mondta, hogy fél órája még itt sem volt hó, mindenesetre meglepő ez a mennyiség, ami azóta is esik.
Úgyhogy meglehetősen látványos télre jöttem haza.
Mint itthon megtudtam, előző nap is volt némi hóesés. Azt megelőzően pedig olyan ónos eső, hogy csak úgy potyogtak az emberek, és egész nap csak a szirénázás hallatszott; különösen miután ráfagyott mindenre e szimpatikus pacsadék.

Hazafelé

...És aztán, Leona-napra ébredve lassan le is telt a "téli szünetünk".
Ez a nap már a pakolászás, a gondos "itt ne hagyjak valami fontosat" jegyében telt.
Bele kellett férjen most a hátizsákomba az itteni mindenféle ruhafélém. Akármilyen kevésszer is jövök, de néha azokat is csak ki kell mosni.
Lefotóztam az össz-ajándékállományt, majd István letöltötte a fotóinkat, és nekem rá is rakta az egészet a pendrive-omra.
Macskáztam még egy csomót, megnéztünk egy jó kis vígjátékot, A gondozoo címűt; ez pont optimális volt utoljára. Ebédre rántott csirkemellet és rizset ettem.
A nagy fressnapfos szatyrom már magától feltalálna Pestre, asszem:)), meg haza is, Debrecenbe. Mivel a hátizsákom elég lájtos, abba nem férnek az ajándékok se oda, se vissza; ezért húzgálom ezt a rengeteg mindent benyelő szatyrot. Most konkrétan a kétkötetes könyvtől lett ólomnehéz, jóval nehezebb, mint a szintén megtömött hátizsák.
Érdekes, a visszaútra szóló jegyem időpontja nem szokott változni, már időtlen idők óta 18.23-kor indul az IC. Könnyen megjegyezhető, mert Petőfi születési éve.:))
Mivel bent szokott állni a vonatom, egy ideje úgy szoktuk csinálni, hogy nem lent ácsorgunk a vonat mellett az utolsó percekig, hanem felmegyünk mindketten, így nyugodtan meg tudjuk találni a helyemet, István segít elrendezni a csomagokat, és ha szerencsénk van, nem ül mellettem senki, így nyugodtan tudunk még egy kicsit beszélgetni, búcsúzni. Az indulás előtti 2-3 percben pedig lemegy az ablak elé, és telefonon beszélünk, majd integetünk, amíg tudunk...

Hát igen, megint elmúlt egy év, ez már a 9. szilveszter volt fennállásunk óta, melyből hetet együtt töltöttünk. Az a kettő, melyet nem, azoknak nyomós okai voltak: a 2007. december 22-én megtörtént válltörésem, valamint a 2011. december 28-án bekövetkező halála keresztanyámnak.
Ilyenkor feltöltődünk kissé, jól fog esni visszagondolni ezekre a napokra.
Mindig remélem, reméljük, hogy ezt ezentúl is össze fogjuk tudni hozni.

Vendégségben

Harmadika lényegében baráti ebédmeghívás jegyében telt.
Trolival, villamossal és busszal utazgattunk el Budára, Zoliék mostani, szülei után örökölt lakóházába. Igazán csodálatos a hely, a hatalmas ház. Még két hónapja sincs, hogy ide költöztek, tehát rengeteg minden hátravan a felújításhoz, berendezkedéshez, de már most lehet látni, hogy abszolút pompázatos lesz.
Valamelyik emeleti szobában csodaszép karácsonyfát fotóztam. A fotó nem adja vissza a látványt, mert a fa egy hatalmas ablak előtt állt, kint pedig ragyogott a téli napsütés. Hiába álltam oldalt, nem lett valami jó a kép.

A család nagyon kedves volt, az ebéd finom. Reszelt tésztás krumplileves volt, utána pedig gombás borjúpaprikás nokedlivel. Volt egészen frissen sütött, valamilyen sajtos-krémes töltelékkel szeletelt süti, nem beszélve a tiramisu szeletről; de én csak kóstolgatni mertem, annyira feszélyezett a tegnap is megtapasztalt emésztési zavarok lehetősége... Idegen helyen, ahol a beszélgetés szüneteiben ráadásul néma csend van, frusztrál az evés. Azt hiszem, egy picit zajosabb, vagy mondjuk, rádiós háttér mellett látványosabb lett volna a részvételem.:)))

Hazafelé menet bementünk a Nyugatinál a Sparba, vettünk kekszet, teát, némi apróságot Szilvinek és Bencusnak, valamint a WestEndben vettünk elvitelre kajákat.
Felhívtam Szilvit, megbeszéltük, mi újság. Jól vannak, a cicák is.:)
Megnéztük a mára kapott két dvd-t, melyek nagyon tetszettek. Egy tavaly készült, azaz friss és ropogós Tini ninja teknőcök volt az egyik, valamint Az orvosdoktor című, 2,5 órás német filmdrámát.
A kettő között sült halat és párolt zöldséget ettünk.

Nyugis és savas másodika:)

Másodikán végiglazsáltuk a napot.
István pár darab sonkás-sajtos melegszendvicset szokott reggelire csinálni, amiből én egynek a felét tudom maximum megenni. Ez nyilván amiatt van, mert az otthoni pár darab kekszezést szoktam meg. Azt is csak a csomó, teával bevett gyógyszer miatt, hogy ne a kávéval legyenek egyedül, mert az aztán nem hinném, hogy túlságosan egészséges.
Megnéztük a mai nap folyamán A Szépség és a Szörnyeteg egy 2014-es változatát, ez német-francia film volt; majd ebéd után egy szintén tavalyi amerikai filmet, Vámpírakadémia címmel. Ezeket meg is kaptam Istvántól dvd-n.
Az ebédhez István leszaladt a közeli kínai kajáldába, és hozott csípős csirkemájat rizzsel, valamint nagyon finom a csípős káposztasalátájuk. Mindemellé bevállaltam másfél pohár édes vörös pezsgőt is, anélkül, hogy elgondolkoztam volna: nem biztos, hogy fél évvel epeműtét után ez az összeállítás túl jó ötlet... Úgyhogy gyakorlatilag ez lett az egész napi kajám, mert mint utólag kiderült, túlzásba vittem a sok csípős-savanykás cuccot. Innentől "savas" lettem, émelyegtem és nem igazán lehetett mondjuk, fekve nézni tévét.
Pedig még szerencsesütit is kaptam a kaja mellé a kínai kajáldából, hiszen sárkányos!
Savlekötő gyóccerem nem volt, de mindenesetre innentől már tudjuk, hogy valamiféle keksznek azért kell itthon lennie.

Rengeteget murcosoztam, ez egyébként jellemző volt minden napra. Murcos természeténél fogva nem egy ölbecica, úgy, mint ahogy Haramia sem volt soha (de ő már lassan 12 éves, és előfordul évente párszor, hogy magától jön ölbe; tehát Murcosnak is van esélye addig bőven!:))). Murcost azért felvettem néha, akár akarta, akár nem; mert nem bírtam ki, olyan kis tökéletesség. De még szebb volt, mikor tévénézés közben magától jött az ölembe és majd' egy órát simogathattam, önként feláldozva magát. De ha nem is folyton ölbe jött, de mellénk nagyon sokszor letelepedett aludni, simizhető állapotban. Gyönyörűséges egy deg!!

A tévében megnéztem Az ördög Pradát visel c. Meryl Streep--Anne Hathaway-szereplésű filmet, mely tetszett, és elterelte figyelmem az agóniámról.
És sokszor elgyönyörködtem az ajándékaimban.:)
Amit még fel sem dolgoztam: megkaptam Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni kétkötetes Naplóját. Szívem titkos vágya volt ez, csak hát az ára számomra elérhetetlenné tette.
Monumentális életmű ez, közel 600 és közel 700 oldalszámú kötetekkel. Remélem, kitart a szemem majd, míg elolvasom!

A szememmel kapcsolatos egy kis tűgobelin is, mely szintén cicás kézimunka, de nem az eddigi sorozatból, hanem egy másikból, és nem kongrés keresztszemes, hanem tűgobelin. Igen szükség lesz a szememre!
És hát ezek a testreszabott, igazán kedves kis díszek:

És nem beszélve a hasznos dolgokról: mind a Szilvi, mind az én fényképezőmhöz 1-1 új akksi!
Hajfesték 4, dvd 8 doboz (de ebből pl. 1 tokban az újabb Szulejmán-folytatások önmaga 6 dvd-t tartalmaz!), szemceruza, egy +1-es olvasószemüveg (ez, mondjuk, kényszerhelyzet volt, mert otthon a kézimunkás tasakomban hagytam a munkaszemüvegem)...
Szavakkal sem igazán lehet kifejezni a hálámat, hiszen még ezeknél is sokkal többet kapok.
A vonatjegy, a havi segítség, a macskáimhoz is segítség... felfoghatatlan.
A lényeg persze, hogy képes és szeret. Engem, a sárkányt. Mindent megtesz értem, erején felül is. Értem, a sárkányért. Na, ez az, ami hihetetlen.

Falrendezés újévkor:)

Az új év beköszönte után megnéztük A hobbit c. fantasyregényből készült film 1. részét, mely volt vagy háromórás... A nap folyamán az Így neveld a sárkányodat című animációs mesefilm 2. részét (mivel az elsőt már korábban láttuk) néztük, és késő este pedig természetesen A hobbit 2. részét, az 1. rész hosszúságának megfelelően. Jó volt újra az a 2006-os újévi hangulat, amikor A Gyűrűk ura trilógiát néztük nap mint nap, a hosszabb változatokkal.
Nem mentünk sehova, a szilveszterkor vett kajákat ettük (marhapörkölt sztrapacskával, majd brokkolis-sajtos csirkemellet rizzsel), ez tényleg megérdemelt egy fotót:

Aztán megcsináltuk a Murcos által tönkretett falakat, melyek erre már igen régóta rászorulnak.
Szóval 8 év alatt azért már akkor is igencsak összegyűlt a sok maciféle szerencsefia és a rajzaim szinte teljes mértékben eredeti, keretezett példányai (nekem otthon egyetlen eredeti rajzom sincs szerintem; mindet elajándékoztam), melyeket István azzal tisztelt meg, hogy otthonosabbá tette velük addig igen kopár falait.
Azokon ugyanis 8 db csodás, Prágából hozott Mucha-képen kívül gyakorlatilag semmi nem volt, pedig rettenetes nagy a belmagasság. Ebből a 8-ból is csak fele volt lent, a többi fent a galérián, úgyhogy azt, hogy azok is vannak, csak vagy 2 éve tudom, mert István óva intését attól, hogy felmenjek oda, még sosem szegtem meg. (Tény, hogy valószínűleg és finoman szólva lomos és elhanyagolt... Nagy kár pedig, mert ésszerű rendbetételével és praktikus át- és berendezésével meglehetősen sok teret, értelmes tároló- és élőhelyet lehetne nyerni; csupán arra gondolva, hogy egy panellakásnál egyik-másik ún. félszoba nem nagyobb, de mégiscsak plusz szoba és plusz hely. Láttam már ilyen István-féle lakást, melyet fantasztikus, élhető kis ékszerdobozzá alakítottak; itt meg képtelenség elférni, értelmesen lakni úgy, hogy a lakás legyen a lakójáért.)
A Mucha-képeket viszont egyszer csak úgy gondolta, mégiscsak egyben kellene tartania egy új helyre csoportosítva; az ágy feletti-galéria alatti falrészt pedig otthonosabbá vélte tenni a macijaimmal és rajzaimmal.
De ez a szándék Murcos után csak romlott, mert mindent, amit csak elért, leszedett. Márpedig igen magasra felér a nyúlánk deg.
Tehát fel kellett rakjak 22 macit (ennyi volt letépve vagy fel sem rakva), de ebből 14-re akasztót kellett varrni kislámpánál. Leszedtem közülük a képeket, azoknak István találta ki leendő helyüket, s ő azok felszögelésével foglalkozott -- mivel sötét a lakás meg amúgy is besötétedett, fejlámpával. Merhogy nincs csillár.:)))
Én pedig az akasztók varrása után a fent lévő macik helyeit csereberéltem, az újonnan felrakottakkal kiegészítve úgy, hogy véletlenül sem érjen lejjebb bizonyos határvonalnál, amit jó esetben Murcos talán nem ér el az ágyról. Ezekhez többnyire elég volt 1-2 tapétába szúrt gombostű; esetleg ahol nagy volt a maci, az igényelt szegbeverést. Mondjuk, jó, hogy hordtam már ide szeget, gombostűt, cérnát stb., mert István ezeknek is híján volt.
Hát nem egy emelkedett program volt a fel-le ugrálás és az ujjbegylyukasztgatás, de ő imádta, hogy milyen jó volt ezt is együtt csinálni.:)
Az biztos, hogy így nem tudta kikerülni és még pár évig elhúzni...:D

(Itt a bal oldali három kis olaj természetesen nem az én művem, csak tőlem kapta.)

B. Ú. É. K.!

Nemcsak nagy,

de apró örömökben is gazdag,

szerencsés és sikeres,

negatív dolgoktól mentes

boldog új évet kívánok

mindenkinek!