Netes szülinapra

Mára bekapcsolva a gépet, még a Google nyitóoldala is szülinapos volt -- azt már elfelejtettem, hogy milyen alkalomból.

Ezt látva el sem tudtam volna felejteni, mi is van ma számomra... Mindenesetre a házimunkát, főzést és macskázást leszámítva ezen a napon nem igazán csináltam a konkrét és a netes köszöntések fogadásán és lereagálásán kívül semmit.

Ez itt a netes része.

200-nál jóval több köszöntés érkezett, melyek közül, akik képpel is megtiszteltek, azokat szokás szerint lementettem egy albumba. Miért? Mert jólesik visszanézni.:) Mert árad belőlük a szülinap. Mert örülünk, hogy mindenek ellenére ezt a sokat is megértük...

Köszönet mindenkinek, aki vette a fáradságot, hogy 1-2 percet szakítson az életéből, köszönet a videókért, privátokért, elektronyos képeslapokért vagy mélért, köszönet a direkt emiatt írt novelláért.

Akik nem tették semmiképp, pedig ráértek, jelen is voltak -- pszt: pedig mellesleg én mindig, minden ismerősömnek, nem gyorsmenetben, saját vagy passzoló fotókkal... és tutira ezek után is, mint mindig, mert nekem úgy jó --, nyugodtan legyenek e gesztustól, vagy inkább anélküliségtől gazdagabbak.:) 

Menőke egész nap...

A dinókiállítás után nagy nehezen hazavergődve (igen ritka buszjárással úgy vasárnap dél körül, nyilván) épp átöltöztem itthoniba és lerogytam a gép elé, mikor hívott anyukám.
Hogy nem mennék-e el, olyan szép idő van (tényleg!), meg aztán főzött finomat, csirkés brassóit, előbb rizzsel gondolta, mert mi nem igazán vagyunk sült krumplisak (amúgy sem ettem az epeműtétem után semmiféle rántott cuccot, bundás kenyeret, rántottát vagy sült krumplit pláne), de lehet, hogy inkább petrezselymes krumplit csinálna hozzá, ha mennék. De még fasírtot is süt, mert már kivette a darált húst a fagyasztóból!
Ha anyámról van szó és ő hív, meg rá is érek, semmi jónak nem vagyok elrontója.

Azt meg lazán félretettem, hogy reggel óta most ültem le, és kissé elfáradtam. Nem érdekes. Anyámhoz volt kedvem menni. Úgyhogy összeszedtem magam, meg ami szárazkenyér, kenyérhéj, befőttes üveg, hasonló eljuttatandók összegyűltek, azokat, és elsétáltam. Egyedül a befizetett csekkjeit felejtettem otthon, bosszantott is a dolog, pedig hát nem lényeg, fő, hogy be vannak fizetve és megvannak.

Hívta Szilvit is, de ő most inkább nem jött, mert Bencét, ha az apja hozza, már 6 körül itt vannak.
Jót sétáltam odáig, természetesen nem tudtam megállni, félútnál előszedem a fényképezőt, még ha előbb le is tudom magam beszélni róla, ha sok cuccom van.

Issteni finom volt a csirkés brassói petrezselymes krumplival, befőttel. Most ettem először konkrétan zöldborsót a műtét óta, de ez olyan zsenge volt, hogy szinte semmi héjat nem éreztem a borsón, egyszerűen mese volt, ahogy szétolvadt az ember szájában. Nem is lett belőle semmi gondja az epém helyének.:)

Még egy hideg sörért is átporoszkált anyám nekem a boltba innen a második házba -- ez az egyetlen kisbolt, ami ezen a környéken van! --, minden lebeszélésem ellenére, és ittam kávét is. Anyám már kivette a tojásokat is, és közölte, hogy összedob egy piskótát; na, erről alig tudtam lebeszélni, de sikerült! Kérdeztem határozottan, hogy tényleg rendben van-e nála minden..., és hogy nem volt-e elég ez a sok főzőcske, mert szerintem igen! És hogy miattunk egy fikarcnyit se álljon neki piskótát sütni, így is váratlan ez az egész kaja, amivel most szerencséltet, ugyanis, ha nem szól, hogy menjek, én még azután kezdtem volna el főzni! Büszke voltam arra a nem mindennapi dologra, hogy sikerült végre valamiről lebeszélni anyámat, ami igenis, nem kis munka már neki! Miért akar folyton dolgozni?
Degeszre zabálás után kimentem a kertbe, és lelegeltem a lájtos málnatermést, lefotóztam az őszirózsákat, és fantasztikusan jól elbeszélgettünk. Olyan hamar eltelik itt az idő, mindig meglepődöm, mikor már késő délután van és hazafelé kék indulni... onnantól persze anyám még elkezd pakolászni ezt is, azt is... és az elhatározástól egy óra múlva tán már indulhatok is hazafelé.

Mondta anyám, hogy holnap lesz a temetése a volt általánosbeli osztálytársnőm tragikus véget ért férjének... Szegény... majd gondolok rá...:(

Vittem 1-1 adagot a brassói cuccból nekem meg Szilvinek, egy zacskó fasírtot; meg paradicsomot-paprikát, valamint Szilvinek küldött anyám egy körtés sört. Szilvi nem sörös, de a körtéset és citromosat szereti, már ha megkínálják vele. De anyámon kívül nem sok hely van, ahol megkínálnák:)), ő meg magától tutira nem vesz. Így aztán dupla öröm volt neki. Beletuszkolt egy fél szál kolbászt is a kosaramba anyám, megy egy-egy kukorica- és zöldborsókonzervet, amit kapott a baptista szeretetszolgálattól a segítője által. Merhogy őneki az minek, mi meg szeretjük az ilyesmit rizsben pl.
Na, majd meglátom, egyiket sem igazán ettem még a műtét óta, csak ma a borsót a brassóiban.

Az biztos, hogy egyébként másnap reggel alig bírtam mászni, mozogni, olyan izomlázam volt ettől a naptól. Talán az ominózus egyszeri, első és utolsó teljesítménytúrám óta (2008. július 5., 21 km)  nem fájt így minden porcikám -- hát nyilván nincs okom ennyit mozogni rendszeresen, mert akkor egyértelmű, hogy nem fájna, ha nap mint nap ennyit mennék...

Dinókiállítás

Ma három gyermeket keresztelt augusztustól idehelyezett új, fiatal (25 éves) káplánunk a vasárnapi mise keretében, ezenkívül iskolakezdési szentmise is volt egyben.

Mise után most nem a szokásos körutamat tettem meg a távolabbi Coopig, hanem kimentem a 24-es buszhoz és felmentem a Fórumba, ugyanis már lassan 1 hónapja reklámozzák a 2 napja kezdődött pazar dinókiállítást. El is határoztam anno, hogy szeretném megnézni és körbefotózni én is...

Bencust is szívesen vittem volna, de őt tegnap elvitték az apai nagyszülők, s mivel ők roppant közel is laknak a Fórumhoz, sokszor járnak oda egyébként is, Bencussal különösen. Törvényszerű, hogy nem pont akkor nem fognak elmenni oda a gyerekkel, ha dinókiállítás van!:) Még gondoltam is rá, hogy akár találkozhatunk is ott...

A Fórum előtt így aztán legalább láttam élőben is a virágkarnevál egy, még mindig dekoratív kocsiját, a Fórumét, melyen egy hatalmas és több kisebb dinó reklámozza a programot.

A Fórumban aztán konstatáltam, hogy két szinten vannak elhelyezve a középső részen a dinók, leírásokkal, ismertetőkkel. Közöttük mindenféle gyerekprogramok vannak, melyek dinókkal kapcsolatosak: játszókert, ahol Bencus nagyságú plüssdinókkal szórakoznak a kölkök, vagy kicsikkel... mindenfelé különböző anyagú dinók, dinós könyvek, figurális dolgok kaphatók.

Vannak dinók, ahol sorba álltak a gyerekek szülőkkel, mert rá lehetett ülni a jószágok hátára, fel a magasba; lehetett velük fotózkodni; volt olyan dinó is, mely mögött hátulról sorakoztak kicsik-nagyok, és a dinó nyitott száján át néztek ki az állatból -- nyilván ez is pompás fotózási alkalom volt.
Én elkaptam egy olyan pillanatot, ahol épp két "elnyelt gyerek" között üresen fotózhattam e dinót szemből.

Nagyon élethűek a dinók egyébként, volt nem egy kisgyerek, aki megijedt és sírva fakadt a hatalmas figuráktól. Hiszen gondoskodtak róla, hogy szinte minden részük mozogjon. Külön motorizálva vannak nemcsak a fejek-szájak, villognak a szemek, mozog a test több ponton, de még a farkak, a háton lévő tarajok is hullámzanak úgy, hogy időnként pluszban még elhangzik egy-egy hatalmas dinóüvöltés.:)

Mindegyik külön-külön nem csak úgy le van téve, oszt kísz (mert eddig főleg olyan dinókiállításokat láttam, ahol a környezet nem igazán élethű), hanem a dinók "kertje" is teljesen valósághű, sok-sok zöld növénnyel, óriásvirágokkal, itt-ott dinótojásokkal, melyből épp kelnek ki a dinófiókák, szintén mozogva!
Ez volt a kedvencem:

Az iszonyú nagy dinócsontvázat pedig egyben csak a felette levő emeletről tudtam lefotózni:

Két emelet között pedig ez a szárnyas dinó "repült" a levegőben:

Szerintem szép, látványos a kiállítás, megnézése ingyenes, aztán nyilván, ha gyerekkel megy az ember, nem feltétlen lesz a végeredmény ingyenes.:))

Verslánc

A magyar verseket szerepeltető Facebook-őrületet elszabadító lánc elindítója Szabó Balázs irodalmár és világutazó volt. Ő az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének oktatója, aki mindig rendhagyó módszerekkel igyekszik népszerűsíteni az irodalmat. Nem tartja magát szokványos tanárnak; beszél a közösségi oldalakon a költészet szépségéről és a jó színvonalú irodalomoktatás fontosságáról.
A kezdeményező szerint egy olyan eszközt, mint a legnépszerűbb közösségi oldal, vétek nem kihasználni, és mindenképp a javunkra kell fordítani.

– Én azt gondolom, hogy ez a magyar költészet megdicsőülése – mondta Szabó Balázs. – Egy olyan helyen, mint a Facebook, sok ember olyasmiket posztol, ami igazából senkit nem érdekel. (…) Arról szól ez az egész, hogy 2014-ben trendi a magyar vers. Azon túl, hogy olvassuk őket, érezzük őket, jó esetben kiráz tőlük a hideg, nem szégyen verseket posztolni, és egész egyszerűen menő vagyok, ha a magyar kultúra mellé állok. A 11 vers játék akkor lesz majd sikeres, ha olyan emberek is beállnak közénk, akiket a nagyközönség intelligensnek, sikeresnek tart – fogalmazott.

Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója úgy véli: fontos, hogy a fiatalok figyelmét ilyennel tudjuk megragadni, miközben komoly felelősségünk van a vers kiválasztásakor.
Mindent lehet népszerűen, és „cool” módon csinálni. Ha a fiatalokkal el tudjuk hitetni, hogy verseket posztolni, olvasni lehet ugyanolyan szexi és „cool”, mint jégkockákkal leönteni magunkat, akkor ebben vegyük fel a versenyt a világgal – hangoztatta.

A kezdeményezésnek mindenképp örülni kell – szögezte le Lackfi János.
A magyar vers több szempontból praktikus. Objektíven nézve is világirodalmi jelentőségű. A másik, hogy az emberek gyakran azt mondják, nincs idejük. Elfogadom, hogy Solohov Csendes Donjára nincs idejük, de azt nem, hogy egy József Attila- vagy Kosztolányi-vers elolvasására sincs. Senkinek nem lehet semmiféle alibije arra, hogy legalább egy héten egyszer ezt miért nem teszi meg – hangsúlyozta.
(Fenti szöveg nagy részét a www. hirado.hu oldalról ollózgatva idéztem.)

***********

Az alapszöveg, melyet aztán mindenki úgy variált, ahogy éppen gondolta, ez volt:

Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a Facebookon.
Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket, és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt.

Az ember itt megosztotta egy kedvenc versét -- magam részéről egyáltalán nem foglalkoztam a 48 órával, tettem ugyanis egyből, ahogy olvastam a posztot és időm volt --, majd aki tartotta a "szabályt", linkelt 10 nevet. Akik vagy követték a dolgot, vagy sem.
Én, ugye, írok. Azonkívül versszerető, sokat olvasó ember vagyok. Miért ne követtem volna? Kíváncsi voltam, én vajon fel leszek-e kérve egyáltalán erre.
Pár napon belül 4 felkérést is kaptam, sorrendben: H. Ildikótól, B. Péter Páltól, D. Ilonától és Sz. Zsuzsannától.
Ebben a sorrendben osztottam meg 4 alkalommal 1-1 kedvenc versemet:

József Attila:
Reménytelenül
Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

-----

József Attila:
Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

-----

Gárdonyi Géza:
Mikor a gyermek...

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
az égi nyelv ez, mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

-----

Szabó Lőrinc:
Munkanélküli a Dunaparton

„Fölösleges vagy!” – A semmittevés
kézenfog és
mint gyermekét a megőrült anya,
vonszol a városban. Utcák sora

forog köröttem; az üres idő
csobogva nő
fölém, s én benne lézengek, ahogy
hulla lézeng a víz alatt. Ragyog

a délelőtt, kisér a Dunapart,
s csak ami zajt
a sziszergő hullám ver tétován,
azt hallom. A kőlépcsőkön anyám

ölébe vesz, és lelkének puha
rongyaiba
bugyolál és melenget csöndesen.
Fekszem, kivül városon, életen.

Őrült anyám, szegény, egy szót se szól,
csak rámhajol:
akar valamit, de nem mondja ki,
és egyre szomorúbbak szemei.

Minden alkalommal választottam 10 embert az ismerőseim közül, átfedés nélkül, hogy aki úgy gondolja, hogy kedve van, akár többedjére is, mint jómagam, csatlakozzon. Igyekeztem olyan embereket választani, akik vagy irodalmárok, vagy legalább verskedvelők, de lehetőleg semmiképp ne haljanak bele a feladatba. Tudomásom szerint úgy negyede-harmada szintén megtette zúgolódás nélkül a magáét.:)

****

Az hagyján, hogy négyszer rám esett a választás és mindannyiszor minden pontot teljesítettem, de az igazi büszkeség az volt, amikor két alkalommal -- Popika és István -- az én egy-egy versemet választották kedvencnek...

Popika a Szívedbe álmodom magam-at, István pedig az Oly jó ez így-et választotta.
Ezeket is bemásolom -- mikor sok idő után visszaolvasom egy-egy versemet, néha hihetetlen, hogy tényleg én írtam, tényleg az én versem... 


J. M.:
Szívedbe álmodom magam

Ha vihar jön sötét fellegekkel,
ha az ég háborúzni kezd el,
ha a szél cibálja a fákat,
és nagyot sóhajt szívemben a bánat --
szívedbe álmodom magam.

Ha a világom már nem színes tünemény,
ha nem szólal meg bennem semmilyen költemény,
ha baljós napok komor búja lep el,
és szívem már semmire sem felel --
szívedbe álmodom magam.

Ha a mindennapok feketének tűnnek,
ha kilátástalannak érzek lassan mindent,
ha a saját szívem sajgón-fájón dobban,
és a szivárvány, jaj, de messze van... --
szívedbe álmodom magam.


J. M.:
Oly jó ez így...

Oly jó ez így...
karodban ringatózva
hallgatom, ahogy mesélsz.
Oly jó ez így,
ahogy átfutnak rajtam
érzelmeid, s hogy nekem élsz,
hogy más ember lettél,
és más lettem én is.
Kicsiny mi-világunk
oly hatalmas és oly szép,
a szavakig nem juthat el
az elmondhatatlan érzés.

Ó, ringass még, simogass,
gondjainkat messze
repítse el a szél,
duruzsolj nekem szép álmokat!
Kezed, szád, szemed beszél,
nincs szükség ígéretekre,
sem bizonyságra...
a szavad, lényed, a tudat,
az érzés tengernyi
bizonyságot ad,
még akkor is, ha holnap
messzire visz tőled a vonat...

Oly jó ez így...
a mindennapokban tőlem távol,
mégis bennem élsz,
hallgatom, ahogy szíved
értem ver, tudom,
hogy nekem álmodsz,
értem remélsz és mint magadért,
értem legalább annyira félsz,
s ha egyedül vagy, a magány
csöndjének akkor is --
némán bár, de -- tündérmeséket
csak rólam mesélsz.

Kezdődött a tanév

Pénteken-szombaton már évnyitóktól volt hangos a lakótelep.
Nyikk nélkül vettük tudomásul a fekete bőrsortban és fehér, pántos topban, 15 centis sarkú cipőkben évnyitóra menő társaságot, ami a lányokat illeti; míg a fiúk között volt, aki kockás halászgatyóban és tornacipőben unatkozta végig a Himnuszt... hogy a többiről ne is beszéljünk.
Ezek után nyilvánvaló, hogy hétfőtől megkezdődött a tanév. Ezzel együtt jár, hogy innentől 9 hónapra fenekestül felfordul az elmúlt 2,5 hónaphoz képest a lakótelep megszokott élete. Elmúlt a nyugalom, a kevés autóforgalom megötvenszereződött.
A nyüzsgés, a forgalom amúgy is itt a legnagyobb, mert a mi részünk a lakótelep központja -- minden itt van gyakorlatilag... iskolák, óvodák, bölcsőde, középiskolák, melyek nyáron kihaltak. Plusz boltok, posta, gyógyszertár, piac, pékbolt, DM, kisboltok tömkelege, rendelő... Hogy mostantól tele vannak, ez nyilván kihatással van az összes környező parkra, utcákra, hogy a piacról, boltokról, parkolóktól, millió autóról ne is beszéljünk.
A boltokat 45 percenként megszállják a középiskolások. Ez elég érdekes, pedig már hozzászokhattunk... Nemhogy az "én időmben", de egyébként a gyerekeimében sem volt divat, hogy szünetenként úgy ki-be járkálhasson a diáksereg, mintha nem is iskolába járnának. Nálunk nem lehetett kimenni egyáltalán.
Most meg? Ha véletlenül akkor merészelünk boltba menni, mikor szünetre csengetnek, vessünk magunkra. A boltosoknak sem egyszerű ez, alig várják a szerencsétlenek a szünetek (főleg a nagyszünet) végét! Hatalmas öntudattal szállják meg az összes boltot, már akik hajlandóak inkább vásárolgatni, mint cigizni. A gimi előtti sétányon, ha átmegy köztük az ember, olyan, mintha egy zárt kocsmába tévednénk... gomolygó füst, óriási önbizalommal a visongás, őrjöngés, bazmegelés és még csúnyább szavak pont helyett, divatbemutató.
Emlékszem, még Szilviéknél is köpeny volt, nemhogy nálunk. Még aki tudott volna menő cuccokban pózolni, azoknak sem volt lehetősége a kötelező köpeny miatt.
Most? Majdhogynem bikiniben nem járnak a tetkós, műkörmös csajszlik. Saját lányom ki nem állhatja a "rendszert" -- ezt azért is írom, nehogy az legyen, hogy naná, mit is írna egy őskori kövület. Hát nem. Rugalmas és toleráns vagyok mások által is, mosolyogva, szemrebbenés nélkül tudok tudomást venni a legbizarrabb dolgokról is -- éppen ezért írom le ezeket itt.
Valahogy úgy felhígult az egész állomány. Régen a középiskoláknak volt némi tekintélyük -- ma már nulla. Bármilyen hihetetlen is, nem szeretnék közéjük tartozni azon az áron sem, ha újra fiatal lehetnék.
Mikor dolgozni jártam, emlékszem, az évzáró után olyan békés volt a munkába járás. Nyugodt, csendes, a buszon sem volt őrület, le lehetett ülni. Nem szeretem a nyarat a hőség miatt, de emiatt respektáltam a nyáron való munkába járást. Szeptembertől viszont már ebből a szempontból előre rettegni lehetett: jön a tumultus meg minden, vége a nyugalomnak.

Bencusnak is megkezdődött az ovi. Szerencsére semmi gond nem volt az átmenettel, utolsó napokban azt mondta, már várja.
Globalice korábban kelünk, de én semmiképp nem fekszem ettől korábban. Úgyhogy gyakorlatilag alig várjuk a szombatot, pedig nem is járunk munkába...