Menőke egész nap...

A dinókiállítás után nagy nehezen hazavergődve (igen ritka buszjárással úgy vasárnap dél körül, nyilván) épp átöltöztem itthoniba és lerogytam a gép elé, mikor hívott anyukám.
Hogy nem mennék-e el, olyan szép idő van (tényleg!), meg aztán főzött finomat, csirkés brassóit, előbb rizzsel gondolta, mert mi nem igazán vagyunk sült krumplisak (amúgy sem ettem az epeműtétem után semmiféle rántott cuccot, bundás kenyeret, rántottát vagy sült krumplit pláne), de lehet, hogy inkább petrezselymes krumplit csinálna hozzá, ha mennék. De még fasírtot is süt, mert már kivette a darált húst a fagyasztóból!
Ha anyámról van szó és ő hív, meg rá is érek, semmi jónak nem vagyok elrontója.

Azt meg lazán félretettem, hogy reggel óta most ültem le, és kissé elfáradtam. Nem érdekes. Anyámhoz volt kedvem menni. Úgyhogy összeszedtem magam, meg ami szárazkenyér, kenyérhéj, befőttes üveg, hasonló eljuttatandók összegyűltek, azokat, és elsétáltam. Egyedül a befizetett csekkjeit felejtettem otthon, bosszantott is a dolog, pedig hát nem lényeg, fő, hogy be vannak fizetve és megvannak.

Hívta Szilvit is, de ő most inkább nem jött, mert Bencét, ha az apja hozza, már 6 körül itt vannak.
Jót sétáltam odáig, természetesen nem tudtam megállni, félútnál előszedem a fényképezőt, még ha előbb le is tudom magam beszélni róla, ha sok cuccom van.

Issteni finom volt a csirkés brassói petrezselymes krumplival, befőttel. Most ettem először konkrétan zöldborsót a műtét óta, de ez olyan zsenge volt, hogy szinte semmi héjat nem éreztem a borsón, egyszerűen mese volt, ahogy szétolvadt az ember szájában. Nem is lett belőle semmi gondja az epém helyének.:)

Még egy hideg sörért is átporoszkált anyám nekem a boltba innen a második házba -- ez az egyetlen kisbolt, ami ezen a környéken van! --, minden lebeszélésem ellenére, és ittam kávét is. Anyám már kivette a tojásokat is, és közölte, hogy összedob egy piskótát; na, erről alig tudtam lebeszélni, de sikerült! Kérdeztem határozottan, hogy tényleg rendben van-e nála minden..., és hogy nem volt-e elég ez a sok főzőcske, mert szerintem igen! És hogy miattunk egy fikarcnyit se álljon neki piskótát sütni, így is váratlan ez az egész kaja, amivel most szerencséltet, ugyanis, ha nem szól, hogy menjek, én még azután kezdtem volna el főzni! Büszke voltam arra a nem mindennapi dologra, hogy sikerült végre valamiről lebeszélni anyámat, ami igenis, nem kis munka már neki! Miért akar folyton dolgozni?
Degeszre zabálás után kimentem a kertbe, és lelegeltem a lájtos málnatermést, lefotóztam az őszirózsákat, és fantasztikusan jól elbeszélgettünk. Olyan hamar eltelik itt az idő, mindig meglepődöm, mikor már késő délután van és hazafelé kék indulni... onnantól persze anyám még elkezd pakolászni ezt is, azt is... és az elhatározástól egy óra múlva tán már indulhatok is hazafelé.

Mondta anyám, hogy holnap lesz a temetése a volt általánosbeli osztálytársnőm tragikus véget ért férjének... Szegény... majd gondolok rá...:(

Vittem 1-1 adagot a brassói cuccból nekem meg Szilvinek, egy zacskó fasírtot; meg paradicsomot-paprikát, valamint Szilvinek küldött anyám egy körtés sört. Szilvi nem sörös, de a körtéset és citromosat szereti, már ha megkínálják vele. De anyámon kívül nem sok hely van, ahol megkínálnák:)), ő meg magától tutira nem vesz. Így aztán dupla öröm volt neki. Beletuszkolt egy fél szál kolbászt is a kosaramba anyám, megy egy-egy kukorica- és zöldborsókonzervet, amit kapott a baptista szeretetszolgálattól a segítője által. Merhogy őneki az minek, mi meg szeretjük az ilyesmit rizsben pl.
Na, majd meglátom, egyiket sem igazán ettem még a műtét óta, csak ma a borsót a brassóiban.

Az biztos, hogy egyébként másnap reggel alig bírtam mászni, mozogni, olyan izomlázam volt ettől a naptól. Talán az ominózus egyszeri, első és utolsó teljesítménytúrám óta (2008. július 5., 21 km)  nem fájt így minden porcikám -- hát nyilván nincs okom ennyit mozogni rendszeresen, mert akkor egyértelmű, hogy nem fájna, ha nap mint nap ennyit mennék...