Verslánc

A magyar verseket szerepeltető Facebook-őrületet elszabadító lánc elindítója Szabó Balázs irodalmár és világutazó volt. Ő az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének oktatója, aki mindig rendhagyó módszerekkel igyekszik népszerűsíteni az irodalmat. Nem tartja magát szokványos tanárnak; beszél a közösségi oldalakon a költészet szépségéről és a jó színvonalú irodalomoktatás fontosságáról.
A kezdeményező szerint egy olyan eszközt, mint a legnépszerűbb közösségi oldal, vétek nem kihasználni, és mindenképp a javunkra kell fordítani.

– Én azt gondolom, hogy ez a magyar költészet megdicsőülése – mondta Szabó Balázs. – Egy olyan helyen, mint a Facebook, sok ember olyasmiket posztol, ami igazából senkit nem érdekel. (…) Arról szól ez az egész, hogy 2014-ben trendi a magyar vers. Azon túl, hogy olvassuk őket, érezzük őket, jó esetben kiráz tőlük a hideg, nem szégyen verseket posztolni, és egész egyszerűen menő vagyok, ha a magyar kultúra mellé állok. A 11 vers játék akkor lesz majd sikeres, ha olyan emberek is beállnak közénk, akiket a nagyközönség intelligensnek, sikeresnek tart – fogalmazott.

Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója úgy véli: fontos, hogy a fiatalok figyelmét ilyennel tudjuk megragadni, miközben komoly felelősségünk van a vers kiválasztásakor.
Mindent lehet népszerűen, és „cool” módon csinálni. Ha a fiatalokkal el tudjuk hitetni, hogy verseket posztolni, olvasni lehet ugyanolyan szexi és „cool”, mint jégkockákkal leönteni magunkat, akkor ebben vegyük fel a versenyt a világgal – hangoztatta.

A kezdeményezésnek mindenképp örülni kell – szögezte le Lackfi János.
A magyar vers több szempontból praktikus. Objektíven nézve is világirodalmi jelentőségű. A másik, hogy az emberek gyakran azt mondják, nincs idejük. Elfogadom, hogy Solohov Csendes Donjára nincs idejük, de azt nem, hogy egy József Attila- vagy Kosztolányi-vers elolvasására sincs. Senkinek nem lehet semmiféle alibije arra, hogy legalább egy héten egyszer ezt miért nem teszi meg – hangsúlyozta.
(Fenti szöveg nagy részét a www. hirado.hu oldalról ollózgatva idéztem.)

***********

Az alapszöveg, melyet aztán mindenki úgy variált, ahogy éppen gondolta, ez volt:

Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a Facebookon.
Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket, és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt.

Az ember itt megosztotta egy kedvenc versét -- magam részéről egyáltalán nem foglalkoztam a 48 órával, tettem ugyanis egyből, ahogy olvastam a posztot és időm volt --, majd aki tartotta a "szabályt", linkelt 10 nevet. Akik vagy követték a dolgot, vagy sem.
Én, ugye, írok. Azonkívül versszerető, sokat olvasó ember vagyok. Miért ne követtem volna? Kíváncsi voltam, én vajon fel leszek-e kérve egyáltalán erre.
Pár napon belül 4 felkérést is kaptam, sorrendben: H. Ildikótól, B. Péter Páltól, D. Ilonától és Sz. Zsuzsannától.
Ebben a sorrendben osztottam meg 4 alkalommal 1-1 kedvenc versemet:

József Attila:
Reménytelenül
Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

-----

József Attila:
Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

-----

Gárdonyi Géza:
Mikor a gyermek...

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
az égi nyelv ez, mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

-----

Szabó Lőrinc:
Munkanélküli a Dunaparton

„Fölösleges vagy!” – A semmittevés
kézenfog és
mint gyermekét a megőrült anya,
vonszol a városban. Utcák sora

forog köröttem; az üres idő
csobogva nő
fölém, s én benne lézengek, ahogy
hulla lézeng a víz alatt. Ragyog

a délelőtt, kisér a Dunapart,
s csak ami zajt
a sziszergő hullám ver tétován,
azt hallom. A kőlépcsőkön anyám

ölébe vesz, és lelkének puha
rongyaiba
bugyolál és melenget csöndesen.
Fekszem, kivül városon, életen.

Őrült anyám, szegény, egy szót se szól,
csak rámhajol:
akar valamit, de nem mondja ki,
és egyre szomorúbbak szemei.

Minden alkalommal választottam 10 embert az ismerőseim közül, átfedés nélkül, hogy aki úgy gondolja, hogy kedve van, akár többedjére is, mint jómagam, csatlakozzon. Igyekeztem olyan embereket választani, akik vagy irodalmárok, vagy legalább verskedvelők, de lehetőleg semmiképp ne haljanak bele a feladatba. Tudomásom szerint úgy negyede-harmada szintén megtette zúgolódás nélkül a magáét.:)

****

Az hagyján, hogy négyszer rám esett a választás és mindannyiszor minden pontot teljesítettem, de az igazi büszkeség az volt, amikor két alkalommal -- Popika és István -- az én egy-egy versemet választották kedvencnek...

Popika a Szívedbe álmodom magam-at, István pedig az Oly jó ez így-et választotta.
Ezeket is bemásolom -- mikor sok idő után visszaolvasom egy-egy versemet, néha hihetetlen, hogy tényleg én írtam, tényleg az én versem... 


J. M.:
Szívedbe álmodom magam

Ha vihar jön sötét fellegekkel,
ha az ég háborúzni kezd el,
ha a szél cibálja a fákat,
és nagyot sóhajt szívemben a bánat --
szívedbe álmodom magam.

Ha a világom már nem színes tünemény,
ha nem szólal meg bennem semmilyen költemény,
ha baljós napok komor búja lep el,
és szívem már semmire sem felel --
szívedbe álmodom magam.

Ha a mindennapok feketének tűnnek,
ha kilátástalannak érzek lassan mindent,
ha a saját szívem sajgón-fájón dobban,
és a szivárvány, jaj, de messze van... --
szívedbe álmodom magam.


J. M.:
Oly jó ez így...

Oly jó ez így...
karodban ringatózva
hallgatom, ahogy mesélsz.
Oly jó ez így,
ahogy átfutnak rajtam
érzelmeid, s hogy nekem élsz,
hogy más ember lettél,
és más lettem én is.
Kicsiny mi-világunk
oly hatalmas és oly szép,
a szavakig nem juthat el
az elmondhatatlan érzés.

Ó, ringass még, simogass,
gondjainkat messze
repítse el a szél,
duruzsolj nekem szép álmokat!
Kezed, szád, szemed beszél,
nincs szükség ígéretekre,
sem bizonyságra...
a szavad, lényed, a tudat,
az érzés tengernyi
bizonyságot ad,
még akkor is, ha holnap
messzire visz tőled a vonat...

Oly jó ez így...
a mindennapokban tőlem távol,
mégis bennem élsz,
hallgatom, ahogy szíved
értem ver, tudom,
hogy nekem álmodsz,
értem remélsz és mint magadért,
értem legalább annyira félsz,
s ha egyedül vagy, a magány
csöndjének akkor is --
némán bár, de -- tündérmeséket
csak rólam mesélsz.