Nosztalgiák

Szintén jó kis csendes nap volt, ki se tettem a lábam.
Istvánnal kommunikálgattunk.
Egy tippem alapján (hogy mit szeretnék esetleg nézni, mit töltsön le) küldött nekem Álomhajót, igen ám, de később vette észre ő is, hogy összevissza vannak számozva a részek, és bár külön-külön élvezhető minden rész, de azért mégiscsak ne a 9. részben érkezzen már meg a kapitány vagy mi. Én erről mit sem tudok, anno nekem ez a sorozat is kimaradt, és Szilvi tippje szerint nekem biztos tetszene... mindenesetre a régen itt nálunk leadott részek nem ugyanazok, mint amilyen részeket fellelt, csak némely van fedésben, és a sorrend egyáltalán nem stimmel.
No, miután letöltögettem, mégis inkább úgy döntöttünk, hogy ő majd megpróbálja rendbe tenni, szortírozni ezt, de addig is küld nekem Szomszédokat.
Úgyhogy meg is kaptam az 1. évadot...

Hajat mostam, majd nekiálltam a töltött káposztának.
Magamnak kivettem 8-at és simán megfőztem, ügyelve rá, hogy csak félfövésig menjen, simán vízben, mindenféle trutyi, rántás stb. nélkül. Fele volt az ebédem, de estére túróscsuszát ettem, meghagyva a másik felét holnapra.
Az összes többit Szilviéknek főztem meg. Egy liter paradicsomléből csináltam paradicsommártást, mert ők így imádják, és rendesen megfőztem a káposztákat külön, majd összeraktam a kettőt... Ezt igencsak napokig fogják enni, pláne, hogy Bence két napig most nem eheti, mivel csak holnap este jön haza.

Részletekben a délután és este folyamán megnéztem a Szomszédok első 7 részét.
Nekem korosztályos volt ez a sorozat, 31 voltam, mikor elkezdték adni, és mi pedig '84-ben költöztünk panelbe, amikor 28 voltam. Akkoriban valószínűleg mi sem volt természetesebb, mint látni ezt a sorozatot. Mostanra azonban hihetetlen lenne az egész, ha nem pont ezt és így éltem volna át anno a világot és a mindennapokat.
Csak az azóta eltelt újabb 31 év elfeledtette az emberrel... illetve dehogyis, hiszen nem felejti el az ember a saját történelmét; csak mivel nem foglalkozik a múlttal, ezért háttérbe szorulnak ezek az emlékek. Meglepetésként éri az embert sok-sok déja-vu-érzet.
Akkoriban 3 éve költöztünk be a panelbe, egy hároméves gyerekkel... és ugyanez ment. Csóróság, küzdés a pénzbeosztással, állandó számolgatás, rohanás, becsületes munka sok esetben normában és pluszmunkák látástól vakulásig. Önérzet messzemenőkig. És valahogy nem volt semmilyen szegénység és szükség ciki, mert a környezetemben mindenki ugyanúgy kínlódott, eltérések csak olyan szinten voltak, hogy ki mennyire szegény... ki jobban, ki kevésbé, de mindenki ugyanazon az oldalon éldegélt. Ekkora különbségek anyagi szempontból, mint manapság, elképzelhetetlenek voltak.
Ja, és ma már alig emlékszünk rá és megmosolyognivaló, amilyen becsülete van a Szomszédokban pl. egy érettséginek! Manapság egy diplomát nem tisztelnek meg annyira... Na és hát a panellakás is nagyon "húha" és tiszteletreméltó dolog ám! Maga a tény, hogy valaki az önálló lakás szintjéig jutott! Akkoriban még meglehetősen ritkán tettek a fiatalok alá lakást, és ők maguk, nagyon sokszor abszolút szülői segítség nélkül összegyűjtögették a "beugrót", aztán fizették elvileg 36 évig a hitelt... meg szakszervezet... meg vállalati támogatás, fiatal házasok kölcsöne... Ami azért, valljuk be, akármilyen nehéz volt, de két dolgozó ember akkor még képes volt valahogy azokból a bérekből is fizetni és tényleg szűkösen megélni. Ma a hitelek egyáltalán nem a mezei keresetekhez igazodnak, nem reálisok.
Változott a nézet is: mára már réges-rég hozzászoktunk, panelosok gyakorlatilag a lenézéshez... és már rég nem lepődünk meg panelben sem, hogy itt is óriási különbségek vannak ember és ember, lakás és lakás között.
Rájöttem, hogy anno nem láttam a sorozat elejét, tudom, hogy később kapcsolódtam be, és akkor sem okvetlenül láthattam minden részét. Van, ami dereng, de az elejének nagyobb része abszolút ismeretlen a történet elején.
Mindenesetre nem rossz azért néha visszarepülni az időben és feleleveníteni, hogy is volt. Hihetetlen hangulatot ad látni az akkori frizurákat és öltözékeket, az ember vigyorog és ahá!-érzése támad...