2019. március 19., kedd

Galambos

A reggeli ténykedések és serteperték után előkészítettem egy zacskó csirkelábat, majd elkezdtem készülgetni.
A mellettünk levő erkély sarkán pihenő galamb látványa feldobta a hangulatom. A másfeles lakások egy panellel kiugróbbak, így ha kinézek az én erkélyajtómon át, a látószögbe épp belóg a szomszéd erkély sarka. No, pláne ha egy galamb csücsül rajta, naná, hogy szembeötlő! Irtó cuki volt, persze nagyon óvatosan kellett nézelődnöm, mert ha pl. kinyitom az erkélyajtót, azonnal elrepült volna.
Nem sok reményt tápláltam, hogy valahogy meg tudom örökíteni ablakon keresztül, de egész jól összejött. Az első fotó a szúnyoghálón keresztül készült, a többi pedig az ablakon át úgy, hogy megpróbáltam észrevétlen elhúzni a függönyt.


Örültem, hogy észrevettem!

Kevéssel dél után elindultam a buszhoz, s a 45-össel felmentem a Kossuth u.-ra, onnan át a színház mellett a Csapóra. Ideje volt már lerendezni az upc-s mínuszos számlámat, ezért célirányosan mentem a Fórumba.
Egy hónapja voltam itt, és remek tájékozódási készségemmel ennyi idő után sem jegyeztem meg (tavaly is voltam itt kétszer, mindkétszer bejártam a Fórumot nem is egyszer, mire megtaláltam!) a helyet. Most szerintem talán még tovább tartott a keresgélés. Minden szinten körbejártam, majd kezdtem elölről... És a végén még az OLDAL sem stimmelt, amiben pedig biztos voltam!
Egyszerűen képtelen vagyok tájékozódni, nincs mit tenni, ez van. Megértem már nem kevés kort, és végül is volt időm bőven ebbe a hiányosságomba már beletörődni. A gond csak abból van, hogy sokszor ezt mások nem tolerálják, nem képesek elhinni... Vannak alkalmak, amiket sajnos, amiatt hárítok el, mert nem vagyok benne biztos, hogy eltalálnék...
Ahogy megkaptam egy segítő által a sorszámomat, azonnal mehettem is az egyik poszthoz.
Elmondtam, mi bajom és odaadtam a számlát, ezenkívül csak személyi kellett. Készült egy papír az átvételről, és megkaptam a félhavi összeget. Innentől kezdve valószínűleg már nem kell többet keresgetni az itteni székhelyet...
A Kossuth utcán elsőnek egy troli jött, s mivel az nem hazáig megy, így bementem a Tescóba, amúgy is terveztem. Sikerült jóóól bevásárolni, majd busszal hazamentem.
Megfőztem a csirkelábpörköltet, melynek felét megettem csak úgy, magában. Ezt nem fotóztam le, mert sokszor csupán az említése során is kiakadnak emberek, ne sokkoljak senkit a látvánnyal.😉

Neteztem, olvastam, leveleztem, játszottam.
Este kenőmájast ettem zöldhagymával, és megnéztem a szokásosakat, alvás előtt egy Szomszédokat.😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése