Sásliliomok anyámnál

Megnyugvással cseréltem ki egy teljes hónapig hordott orvosi acél fülbevalómat. Zöldköves pötty, bedugós volt eddig, minden probléma nélkül. Tökéletes megoldás -- csak aranyat bírok, nincs; ám áldás és nagy találmány: orcosi acél! Kicseréltem egy világosabb zöldköves testes karikára, mely bepattintós. Remélem, ez is ugyanolyan "alkalmazkodó" lesz.:))

Megbeszéltük anyámmal, hogy ma elmegyek hozzá. Kinyíltak a sásliliomok, melyeket évek óta mindig lefotózok, szintén nagyon hálás témák... Hőség volt.
Vittem neki a közben vásárolt cuccokat és a megszokott göngyölegeket, szárazkenyeret, macskakaját. Vittem, amit nagyon szeret: nagy tábla sparos puffasztott rizses csokit.:)
Útközben időnként fotóztam onnantól kezdve, hogy elértem a Gyepűsort. 

 

   
























































Sokat beszélgettünk. Megemlékeztünk arról, hogy pont mához egy hónapra vonulunk majd a kórházba... Folyamatosan beszélünk róla egyébként, hogy mi minden kell még, mit kell beszerezni.
Nagyon finom, egészen különleges gombás borsólevest ettem nála, a borsó saját zsenge termés. Ezzel már jól is laktam, de pár óra múlva megkóstoltam a tojással töltött fasírtot krumplipürével... Sőt, málnáztam egy csomót és fáról epret ettem!

Több menetben is fotóztam a sásliliomokat. Voltak évek, amikor a mostaninál sokkal dekoratívabb volt az állomány, de így is ki tudtam belőlük sokat hozni!

 

 

Később Dani is megjelent, gazolt egy jó darabon a kertben, fát vágott, az állandóan hulló faepret takarította és kihordta az arra szánt helyre.
Macskáztam rengeteget. Állandóan jön hozzám, ölbecica. Ha véletlenül nem az, akkor meg folyamatosan játszik, de olyan életerővel, aktívan, mintha fizetnének neki érte.:))

 

 




 

Anyám pakolászott kajából hazahozatalra, negyed 8 után jöttünk el. Azt hittem, hogy Dani egy idő után "lóra száll" és elbúcsúzunk, de nem. Kedve volt hozzá, és végigjött biciklin lépésben, mellettem. Végigdumáltuk az utat.
Az Angyalföld téren még nyitva volt a cukrászda, meghívott fagyizni, kinti asztalnál ülve ettünk egy-egy gombóc citromot, nagyon jólesett. Utána még el is kísért haza, és még a ház előtt is cseverésztünk. Tök jó volt, csak iszonyú sok muslica ragaszkodott hozzánk, nem zavarta őket, hogy mi is ott lennénk. Folyamatosan csapkodni, hessegetni kellett, hogy az ember meg tudjon tőlük maradni. Mondjuk, több fokkal boldogabbak voltunk azért, hogy nem szúnyogok... de azért elég hülyén jön ki, hogy az ember köpködve beszél, illetve nyeldesi a muslicákat, lépten-nyomon sepregeti a haját, paskolja a karját meg ilyenek.