Botanikus kertben

Felkelés után az itthoni teendőkkel együtt már készülődtem is.
A fél 11-es 45-öshöz mentem ki, bőven 11 előtt felértem a Kossuth--Piacz u. kereszteződés környékére. Felhívtam Popikát, megtudtam, hogy már ő is villamoson ül és mindjárt itt lesz.
Kb. 5 perc volt az egész, és tényleg találkoztunk is. Leültünk egy padra, beszélgettünk egy keveset, aztán mivel beszélgetni egész program alatt lehet, úgy döntöttünk, hogy megyünk is egy következő villamossal.
Azon egy idő után le tudtunk ülni is.
Egyébként már a találkozás után átadott Popika egy csomagot: egy szürkés-kekis színű húzott nyári hosszú szoknya volt, amilyet mostanság nem láttam boltokban, amilyet keresgetek, de nincs, mert vagy színe, vagy anyaga, de főleg az, hogy nem hosszú... tehát nem jönnek össze a kritériumok, így már gyakorlatilag le is mondtam róla. No, most van egy ilyen. És még kaptam egy kis Bastetet is, micsoda véletlen, hogy pont azt! :)

Továbbá kezembe nyomott egy csomagolt házi szendvicset és egy zacskó cseresznyét... hitetlenkedtem jócskán, pedig ismerem a gondoskodását.

Az egyetemnél szálltunk le és mögötte sétáltunk a botanikus kert felé.
Megvettük a jegyeinket, majd megkezdtük közel két és fél órás sétánkat. Az idő pont a legjobb, kellemes volt, ennél szebbet nem is kívánhattunk volna. Szép napos derült nap, mely pont annyira volt csak meleg, amennyi simán bírható.
A legtöbb fotózandó növény, virág a főút mellett nyílik, úgyhogy itt simán eltöltöttünk majd' egy órát. Lenyűgözőn tündököltek a liliomok, többféle színben pompáztak. Sajnos, a legtöbb virág nevét nem tudom, de sok fürtös, apróvirágú növény nyílott, egyik szebb, mint a másik.

 

 

 

 







 

Többször próbáltunk pillangót fotózni, de többé (nem, inkább)-kevésbé sikerült nyugalmi helyzetben kivárniuk az exponálást... Kitértünk megnézni a fekvő korhadt fatörzseket, melyek a szarvasbogarak, cincérek lakóhelyei. Ha az ember csendben marad, madarak százainak csodás énekét hallgathatja.

Így jutottunk el az út végéig, ahol a pálmaházba mentünk, majd a kaktuszkertbe. Ez volt az itt töltött időnk második része.
Rengeteg egzotikus látnivaló akadt utunkba, egyik-másik növény igazán megdöbbentően látványos volt. Magam részéről nem győztem eleget kattogtatni a gépet, és Popika sem hanyagolta a mobilja fényképezési funkcióját.

 

 

Visszafelé egy ideig megpihentünk egy padon -- azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a találkozásunk egész ideje alatt egy perc holtidő nem volt, végigdumáltuk az egészet.
Utána elindultunk, a tavat kerestük. Ezenközben utunkba akadt egy eddig még nem látott, igencsak újnak gondolt, látványos, modern építmény, gondolom, az új obszervatórium épülete lehet.
Hamarosan felismertük a régi jó tavacskát, mellette a kis parkkal: Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály botanikusok mészkő szobrával. Megkezdődött az itt töltött időnk harmadik része.
A tó csodálatos volt a zöld ezer árnyalatával. Fehér és rózsaszín tavirózsák tündököltek rajta, egyik oldalon a tavirózsában egy béka pihent, azt próbáltuk minél jobb pozícióban lefotózni; másik oldalon viszont teknőst láttunk ejtőzni a tavon. Azt nem mondanám, hogy naprakészen rendezett itt a parképítés, a tó körül lennének irtási és rendezési teendők bőven. Mégis nagyon látványos a maga kissé elhanyagolt, ősi burjánzásában.

     

       

Olyan béke érződik itt, olyan egyedi hangulat... eszembe is jutott, hogy hány évtizedem alatt, ha elvetődöm ide, mindig ezt a különleges élményt kapom...

A park egy padján megettük a szendvicsünket, pihentünk egy keveset. Aztán folytattuk utunkat, láttunk mókust, hallgattuk a madarakat, követtük tekintetünkkel a lepkéket...
A bejárathoz közel leültünk egy padra, fotózgattuk a kis sziklakertet, majd én elmentem a kerítés melletti sok-sok trombitafolyondár-bokrot fotózgatni, míg Popika telefonált. Imádom a trombitákat. Magamban csak fufudának hívom ezt a fajta dekoratív virágot, amely szó Szilvitől ered. Pici volt és még kezdetén volt a beszédnek, amikor meglátta ezt a fajta virágot, és közölte, hogy fufuda. Teljesen egyértelmű volt. Nekem azóta is fufuda -- kész.

Bevégezvén átsétáltunk az egyetemi parkon, és úgy döntöttünk, az út másik oldalán bevetjük magunkat az erdőbe és átmegyünk a Békás tóhoz.
Ez is nagyon látványos séta volt, tulajdonképpen pont Popival voltam itt utoljára, két évvel ezelőtt. A tavalyi év után újra csak hálát adtam, hogy megint itt lehetek...

   

 

A tó, a kacsák, az aranyhalak, teknősök... virágok mindenfele. Bementünk a nyilvános mellékhelyiségbe, mely várakozáson felül tiszta és ellátott volt.
A fürdőn túl vettünk fagyit is, melyet egy padon eltüntettünk.
Némi fotózás után a villamost céloztuk meg, melyen a nagy beszédben odafigyeltünk, nehogy elfelejtsek leszállni -- én ugyanis a Kistemplonynál szálltam le a buszhoz menvén, Popika meg végigment az állomásig. Úgyhogy még a villamoson elbúcsúztunk, örültünk, hogy ilyen klasszul telt a napunk, majd leszálltam. Tényleg tele voltam élményekkel.

Szilvi 2-re ment a gyerekért, lévén ez az utolsó iskolai nap volt. Úgyhogy már otthon voltak bőven, mire hazaértem.
Otthon 3 géppel egymás után kimostam, elsősorban a Dani szennyesét -- kiteregettem, így legalább ezen is túllettem.
Istvánnal hónapforduló címén képeslapot váltottunk, meg fel is hívott, beszélgettünk.
Kiolvastam Agatha Christie: Harmadik lány c. könyvét, este megnéztem a BK-t, később a tegnapi Elifet.
Utána pedig fényképeket töltöttem le és elkezdtem a feldolgozást.