Kedd túlélése

Ma megúsztam az ájulófelet, pedig résen voltam. Nem akarom egyszer eszméletvesztéssel szó szerint a padlón találni magam, mert vigyáznom kell a törésekre is. Ha valamim eltörik, nekem most annyi.
Honestyt fésültem, szegénynek vizes törülközőt pakolok le, azon fetreng egész nap, annyira melege van. A ventilátor persze megy éjjel-nappal.
Haramiának néha tüsszögési időszakai vannak, de ez évek óta szokása időnként. Nem helyes, de most estünk át egy nagygenerálon, az én határaim is végesek mindenféle téren. Amúgy ő a bejárati ajtó melletti cipősszekrényt -- elhúzható ajtóval -- választotta ki régóta támaszpontjául, onnan jár enni, almozni, meg csap néha pár kört idebent. Itt valószínűleg melegebb lehet, mert nem nagyon szeret itt tartózkodni. Honestyvel ellentétben, akinek mindegy, csak ott legyen, ahol én.

Találtam egy szatyor kis mesekönyvet, és nosztalgiáztam egy sort, mikor végigolvastam a nagyját. Egyiket-másikat úgy, hogy szinte kívülről jöttek a sorok... pedig volt már vagy 30 éve, mikor ezeket olvastam a kölyköknek esténként.

Jött a postás a "gyesemmel", valamint megérkezett István segítsége is.
Utaltam is a közös költséget, az a biztos, amit letudunk. Nem szeretem elodázni az ilyesmit. Sem.
Danival cseteltünk, küldött pár fotót. Reggel 6-kor keltek, hogy csapjanak a tengerszemhez egy, a hőségben igen kemény túrát. Délután még várat és környéket néznek, aztán indulnak haza.
Mondta, hogy holnap eljön velem a kórházba. Sógornőm is jelentkezett, hogy autón elvisz és hazahoz. Dani meg ott fog helyszíni támaszként szolgálni, ha már ragaszkodik hozzá. Én egyébként magamtól biztos nem kérném, ismerem magam... de azzal is tisztában vagyok, hogy nagy szükségem van segítségre.