Három nap túlélés

Csütörtök-péntek-szombat.
Semmi különös, lábam sem tettem ki, hőség.
Az étvágytalanság, keserűség, íz-nem-érzés változatlan. Szerintem már fizetést érdemelnék az agynyomorításért azzal kapcsolatban, hogy mi a frászt egyek. Merthogy semmi nem megy, semmit nem kívánok, vagy ha netán valamit mégis úgy gondolok, hogy meg tudnám enni, akkor csalódás, mert mégsem. Csomó mindent otthagytam már, amihez nagy ambícióval fogtam hozzá. Nem érzem, mit eszek, milyen; s ha ízetlen, nem olyan ízű, mint kéne lennie, akkor csak forgatom, forgatom -- nem tudom lenyelni.

Anyám telefonált mindennap, igen hosszadalmasan. Mikor elbúcsúzunk, mindig eszébe jut még valami.:) Megbeszéltük, hogy holnap megpróbálok elmenni hozzá. Hogy főz nekem valami finomat, hátha tudnék enni. Múltkor említettem, hogy kívánnék húslevest, hát mindenképpen megfőzi azt a húslevest! Az idő addigra normális lesz talán, csak tudjak elmenni a gyengeség mellett.

Pénteken Szilvire sóztam két csekket 32 ezer Ft-tal... hát ez van, mikor már még ennyi kötelezőt befizettem. Ebből az egyik csekk volt pont annyi, mint az fht.-m... No comment, még jó, hogy tudtam igazolni a hozzávalókat és kapom, mert legalább kitelik... csak 10 Ft-ot kellett hozzátenni, de ez csak az egyik.
Dani hozott fagyit és egy darab dinnyét.
Szombaton délben Bencust elvitték.
Előszeretettel vártuk a beígért lehűlést, mert már kivagyunk ettől a kiborító hőségtől...
Végig e napokon elsősorban döglés volt és olvasás.