Karácsonykor anyámnál

Karácsony első napján anyámékhoz mentünk.
Itthoniakkal már nem volt zökkenő. Én elkészültem, összepakoltam mindent, és vártam, hogy ők mikor lesznek készen.
Anyám telefonált még úgy 11 körül, hogy mi újság, mondtam, hogy szerintem 1 körül biztos ott tudunk lenni.
Dani dél előtt közvetlenül telefonált, hogy na, ő lassan akkor indul is Mamuhoz -- mivel hogy ő bicajjal megy, nem kell alkalmazkodnia hozzánk --, csakhogy mivel azt mondta, hogy odamegy jóval korábban... hogy segítsen, én azt gondoltam, már rég ott van... Na mindegy.

     

 

Lényegében oda is értünk 1 körül. Molly ugatásáról már messziről tudtuk, hogy kisebbik unokahúgom is ott van, ő érkezett leghamarabb, később Dani, mi pedig hárman annyira azért nem későn.
Hát, anyám megint kitett magáért. Én nem is tudom, mit vagy hogyan kellene csinálni ezt az egészet, hogy ne dolgozzon ennyit. Mert mondani hiába. Meglepni meg nem akarjuk, mert az is iszonyú kényelmetlen-kellemetlen tud lenni, magamról tudom.
Isteni finom tyúkhúsleves házi Mamu-féle grízgaluskával, sok zöldséggel, főtt tyúkhússal. Lényegében én itt be is szoktam fejezni.

       
Ám következett zöldborsómártásos csirkecomb nokedlivel. Mégis, a Mamu-féle nokedli semmivel nem esik kevesebb súllyal a latba, mint a grízgalus. Így hát azt is megkóstoltam, de tudtam, ez a leves-második kb. az egész napi evésem. Hogy ezen kívül még volt főtt tojással díszített krumplisaláta sült sertésszeletekkel, hát azzal már senki nem tudott megbirkózni!
És akkor még a sütemények... ááááá! Mamu csinált kétféle piskótát: csokis krémmel és diós krémmel, valamint házi krémest! Aztán volt vagy hatfajtából álló édes süti, amit állítólag kilóra lehet venni egy pékségben, és Etelka hozta neki.
Bencus levest evett jól, meg ez utóbbi vegyes édes sütiből vagy 6 darabot... kicsit aggódtunk is, nem lesz-e sok, de végül is semmi mást nem bírt enni, és a leves és sütik közt is volt jó egy órahossza.
A terített asztal ünnepélyességéről Szilvi gondoskodott szokása szerint -- ő hozta az asztali díszt és mécsestartót, amiket még Bencus csinált az iskolában. A kajálásról is készült pár kép, de nem vittem túlzásba.

 
Mamut persze fel is köszöntöttük, megajándékoztuk karácsony alkalmából.
Jómagam vittem egy új botot, amit kért is, egy nyeles portörlőt, egy papucsot, két dezodort, egy erős hajlakkot. Ezeken kívül 4 regényt és 2 antológiát, 3 folyóiratot, melyekben szereplek (7-6-1-1-2 verssel).
Szilvi a Lidlben vett neki egy komoly forróvizes ágymelegítőt, néhány fejlett rejtvényfüzetet, édességet, 2 sprotnit, mert azt nagyon szereti, és egy közepes doboznyi szendvicset. (Mamu, mikor két nap múlva hívott, akkor mesélte el, hogy másnap ő annak nekiállt, és az összest megette, olyan jólesett neki.)
Dani pedig mobilfeltöltést intézett neki.

Ebéd után, közvetlen szürkület elején még kiszaladtam a kertbe, fotózgatni ezt-azt.
Tettem ezt most azért is, mert ma meg Dani volt az, aki ugyan a maga csendes módján, de beszólt olyanokat, amilyeneket esetleg nem kellett volna, különben sem nagyon értem, hogy 15 évvel ezelőtti, véleménykülönbséges dolgokat, amelyeken százszor átrágtuk már magunkat, miért kell itt és pont karácsonykor felhozni -- ez számomra mindig rejtély marad.
Én nem mondom, hogy én lettem volna a világ legjobb szülője, de az tény, hogy valaki annyi viszontagság között, lényegében egyedül, gyerektartás nélkül, nem túlságos szigorral, ám következetességgel, normál értékrenddel felnevel két gyereket rengeteg alap- és pluszmunkával, ám normálisan; úgy, hogy haverszinten voltunk és vagyunk az évek során, akkor én azt hiszem, nem végeztem olyan szar munkát. Az a baj őnála, hogy nincs összehasonlítása. Már csak az én szüleim (akiket amúgy imádtam és imádok) nevelésének megtapasztalása sem ártott volna nekik; de nem ám...! Azt hiszem, tudnák becsülni az én nevelésemet.
Bencus eléggé unatkozott, ezt többször is szóvá tette, de otthon az anyja hiába kérdezte, milyen játékot vigyenek, nem akart semmit. Ott pedig most Molly nem ment oda hozzá, biztos sokan voltunk... Mamu keresett is neki pár mesekönyvet még a mi készletünkből, de nem sokat segített Bencén.
Meg is könnyebbültünk, mikor végre elaludt és aludt egy másfél órát. Már otthon voltunk, mikor Szilvinek mondtam, hogy miért nem vitték el a kütyüt, amit a nagyapjuktól kapott, legalább eljátszott volna vele... Szilvinek is rögtön bevillant, hogy hát persze, azt kellett volna tenni! Utána verte fejét a falba, hogy hát tényleg...
Aztán persze közben unokahúgom elment a kutyával, majd úgy fél 6 körül szóltunk, hogy lassan mi is mennénk. Magam nem hittem volna, hogy innentől kezdve 7 óráig Mamu csak pakolt háromfelé mindenféle kaját. Hogy mit pakol, az attól függött, milyen göngyöleg jutott a kezébe. Így gyakran elvesztettük a fonalat, hogy kinél van már leves, zöldborsós csirkehús, krumplisaláta, sült hús, sütemények, leveshús... Ez rengeteg minden volt, azt csodálom, hogy anyám feje nem ment még ezerfelé, mert én már lemondtam arról, hogy kövessem az ügymenetet. Ráadásul még bejött pár sör, nagy flakon narancsüdítő, pár decis meggylikőr... jesszus.
Aztán meg olyan nehéz lett a szatyrok garmadája, hogy anyám szerint nincs apelláta, taxival kell menni.
Danitól búcsút vettünk, illetve ő is ment, csak biciklivel. Anyám viszont, mikor nagynehezen elkészültünk, hívott egy taxit, mely 5 percen belül itt volt, és mikor 10-szer visszanyomtam, 11-jére csak idenyomott egy ezrest. 1300 lett borravalóstul a taxi, de akkor sem kellett volna a nagyrészét fizetnie, ha én is úgy látom, hogy taxi kell, lett volna nálam annyi. Tény, hogy potyára nem szoktunk flancolni. Az is tény, hogy csak akkor válhat reálissá a taxiztatás, ha 1. kuriózum idő van, és most elkezdett dara esni, síkos lett az út; 2. ha a gyerek is ott van egyéb rizikófaktoron felül; 3. ha túl sok és nehéz a cuccunk. Most még az is közrejátszott, hogy elvileg fél 8-kor jöttek nagynéniék a gyerekért! És taxival is 7.10-re értünk haza, ami pedig csak 5 percig tartott -- és mit ad a jóisten, ahogy feljöttünk a cuccokkal, már telefonáltak is nagynéniék, hogy már itt is vannak a gyerekért. Szilvi nem örült, mert még át sem volt nézni ideje azt, hogy mit küldjön a gyerekkel. Így várniuk kellett, különben is ő azt mondta, hogy fél 8-nál előbb semmi szín alatt nem érünk haza, arról nem tehetünk, hogy ők már negyed 8-kor itt vannak! Ha nem taxival jövünk, akkor kb. az út felénél poroszkáltunk volna Mamutól hazafelé, mikor ők ideértek!
A taxis jól elkedélyeskedett, harsányan boldog ünnepeket kívánt, s úgy látszott, leszűri, hogy mamánál voltunk karácsonyozni, mert hátul sorbarakta a szatyrokat, és a végén megkérdezte, hogy "na és akkor, ami hátul van, az meg az én karácsonyi ajándékom lesz?" Mondtam, hogy hát jó lenne, ha a mienk maradhatna, mert ez több napi kajánk.:))
Ezek után pont elég idő volt elpakolgatni is, majd néztem a Reszkessetek, betörők 2.-t. Az elsőt rendszerint nem látom (bár nyilván sokszor láttam már), mert akkor még tart az itthoni szenteste -- bár háttérben most is az volt bekapcsolva a tévén. Ezzel is úgy vagyok, hogy akárhányszor meg tudom nézni, hiába humorizáció, hogy nincs karácsony enélkül.:))