Csomagolás macskákkal

Tudtam, hogy több órát vesz igénybe, de lassan elkerülhetetlen lesz, úgyhogy ma egy délutánt rászántam: becsomagoltam István ajándékait. Másfél nagy ív csomagoló ment rájuk, pedig gondoltam, hogy nem lenne hátrány, ha az egész egyforma (macis) lenne.

Mintegy, lényeg, hogy sikerült, bár a macskák mindent megtettek, hogy ez ne így legyen.

Imádják a csomagolást, főleg Haramia elkerülhetetlen. Honestyre rászólok kicsit hangosabban, és már kutricol is elfelé, de Haramia nem rendelkezik ekkora IQ-val.:) Hiába csak három kila, ha egy kiterített csomagolóra ráugrik, akkor mindenképpen fellép rajta a folytonossági hiány, magyarul kilyukad.

Azt is imádja, amikor celluxozom. Én is, mert bármit csinálok, fele alkalommal mégis mindig visszatapad a vége, és újra el kell kezdeni keresgetni-kapirgálni a letapadt véget. Egyébként majdnem két tekercset használtam el. Igyekeztem vigyázni rá, hogy Haramia ne zabáljon fel egyetlen darabkát sem, de az eléggé megijesztette, amikor rátapadt valamilyen testrészére, és nem jött le... főleg, ahol nem olyan könnyen elérhető számára.

Na mindegy, lényeg, hogy túlestem, és hihetetlen, de még lefotózni is sikerült úgy, hogy a macska épp nem ugrott bele a képbe...

Egyébként az volt a furcsa, hogy egész idő alatt kaparászott a torkom és köszörülnöm kellett. Ezt akkor nem fogtam fel teljesen, szerintem a tudatalattim nem akarta... csak utólagos visszaemlékezés. Én úgy gondoltam (holott tudom, hogy balgaság), hogy megtettem, amit tehettem: influenzaoltás, és ráadásul nem mondható, hogy bármikor is kitettem magam tömegeknek vagy megfázásnak. Úgyhogy azt később sem tudtam rekonstruálni, hol kaphattam be valamit, de az mindenesetre ezen a délutánon kezdődött...

Elméletileg úgy volt, hogy 30-án megyek fel az állomásra a jegyeket megvenni, és még szerencse, hogy nem kapkodtam el. De pont ilyenek miatt nem szoktam.