Mamucinál

Vasárnap anyukámnál töltöttem a fél napot, mert beszélgethetnékünk volt.
A füzesgyarmati fiatalabbik öccse, egyedül élő nagybátyám betegeskedik, ami elég enyhe kifejezés arra, hogy több éves sztómája, inkontinenciája mellett olyan izomfájdalmai vannak, hogy gyakorlatilag járásképtelen. Nem tud fűteni, magát ellátni, s fizikai bajai mellett mentálisan is gondok vannak vele. Egyetlen lánya 100 km-re él tőle, de nem hagyhatja ott a munkáját -- aki sokat volt munkanélküli, igencsak meg kell becsülje, ha van --, családját tartósan, márpedig nagybátyámhoz nem elég már egy-két hetente egyszer "elugrani".

Valamelyes biztonságot ad az, hogy egy szeghalmi elfekvőben fogadták, mégiscsak ellátják, nincs egyedül, orvosilag is ránéznek. Az lenne a jó, ha ott kihúzhatná a telet. Most ugyan átutalták a gyulai kórházba, de egyelőre legalábbis úgy néz ki, hogy Szeghalomra viszik vissza.
A gond az volt, hogy hónapszámra romlott az állapota, és nem volt elérhető, néha még a lánya számára sem. Egyszerűen nem vette fel a telefont, pedig két száma is van. De ha néha szomszéd nem vette észre, nem tudta beengedni az orvost vagy az ételhordót sem. Anyám is szokott vele beszélni, és már nyár óta nagyon aggódik ő is, hiszen azóta neki sem nagyon vette fel, csak fehér hollóként...
Mindez elég kétségbeejtő állapot, és hogy nincs keresztanyám, még megbeszélni sem tudja vele, mint évtizedeken át tették... családi történéseknél még inkább hiányzik nekünk a nagynéném. Egymásnak még vagyunk, így ilyenkor együtt beszéljük át a történéseket.

Én annyit tudtam lendíteni, hogy felvettem a nagybátyám lányával a kapcsolatot neten, és hosszasan megbeszélgettük az ügyet, valamint remélhetőleg kapcsolatban maradunk, meg elérhetőek lesznek kölcsönösen anyámmal egymás számára.
Szóval úgy alakult, hogy menjek már el egy kicsit.

Nem is baj, mert már nem bírtam hova tenni a kenyérhéjat és szárazkenyér-darabokat, így több, zacskóval tömött hordozóval állítottam be, göngyölegek kíséretével.
Meg aztán amiket a héten főzött, nem fogyott el, így aztán kaptunk karalábés húsgombócot, toroskáposztát, sült csirkecombot rizzsel, így több napra nekünk sem lesz főzési gondunk.
Kölcsönösen megnyugtató érzés volt, hogy jól kibeszélgethettük magunkat, mert bár tesszük ezt akármikor a családi csomagunk jóvoltából, de néha azért személyesen sem árt. Főleg, ha ilyen nagy baj van...

Felhívtuk nagybátyámat, mert a lánya azt mondta, hogy ott a kórházban most felveszi a telefonokat. Sajnos, most még ráadásul meg is volt fázva, anyám alig értette, amit mond. De úgy vettük le, most nincs annyira mély depiben, csak hát pl. tv-t sem tud nézni, mert nem tud kimenni, még mankóval sem...:(, ráadásul felfekvése is van!
A lányától tudom, hogy ők elindultak hozzá múlt héten, mert tudták, hogy előző napokban nagy valószínűséggel bevitték betegszállítóval Szeghalomra. De mivel nem vette fel a telefont, hát ő megállt Békéscsabán, és onnan kezdett telefonálgatni, hogy hol van egyáltalán... A szeghalmi elfekvőből mondták meg neki, hogy most Gyulán van nagybátyám, a kórházban... Így tudtak hozzá eljutni.
Attól félünk, nehogy kárt tegyen magában, hiszen nem csak szerintünk, a lánya szerint is van ott depresszió rendesen; ráadásul mikor anyámmal legutoljára beszélt, akkor valahogy ilyen utalások voltak sejthetők abból, amit mondott. Ezért lenne jó télire neki ez az intézmény -- csak hát még nincs kiderítve, mennyibe fog ez majd fájni anyagilag, hiszen van olyan hely, ahol az ember nyugdíja még nem is elég rá, ha mondjuk, napi négyezret kell fizetni.

Anyám még azt is felajánlotta neki, hogy ha nem érzi jól magát Szeghalmon, miután visszavitték, jöjjön ide hozzá... Azaz nyilván hozassa ide magát a lányával. Igaz, ez a lányának még plusz 100 km lenne, ha látogatná, de legalább biztonságban lenne. Valahogy csak elférnek. Igaz, egy szoba van anyámnál is, azt is fűteni kell fával, a konyhát is, meg a fürdőszobát is... de hogy majd ő megcsinálja. Meg hát ellátná, gondozná. Nem lenne könnyű dolog, hisz anyámnál is örülünk, hogy legalább ő még el tudja látni magát, sőt, ha nem kell járni, dolgozik ő, bármit megcsinál a ház körül.

Nagy valószínűséggel, ahogy ismerjük nagybátyámat, úgysem fogja elfogadni, ő is olyan röghöz kötött, mint anyám. Még egészségesebb korában sem tudott pl. máshol enni, hogy egyébről ne is beszéljünk.
Mindenesetre majd meglátjuk, mi lesz...

Közben finomat ettem, megtekintettem anyám legújabb almabefőttjeit, megetettem a szomszéd kutyust, csaptam pár kört a kertben.
Hihetetlen, de most, november 23-án (!!) találtam egy szem egészséges málnát a bokron! Ezt is meg kellett örökíteni...

Kaptam egy jópár kis csomag lefagyasztott csirkehúsfélét, mondván, hogy őneki a 3 fiókos fagyasztója majdnem tele van, és hát miért ne adjon belőle, hogy nekünk is legyen. Nem ún. "elit" húsok ezek, de mi szeretjük.:) Farhát, nyesedék, szárny, nyak, és 3 kicsi egész csirkecomb.
Azt hiszem, mindketten megnyugodtunk kicsit, kibeszélhettük magunkat.
Szerdán megint megyek majd, merhogy egyébként is almáslepényt süt... :D :)