Halálának 30. évfordulója volt ma

Apukám halálának 30. évfordulójának napja volt ma.
Sok szempontból olyan volt nekem, mintha csak nemrég történt volna az, amikor utoljára láttam a kórházi ágyon. Egy csomó mozzanatra visszaemlékszem betegsége, műtétei, szenvedései kapcsán... hogy halála előtt épp visszamentem dolgozni, Szilvi még nem volt kétéves sem akkor... bár heten laktunk a szülői házban, de napközben mégis hárman voltunk otthon -- erre az együtt otthon töltött utolsó időszakra... sok mindenre, amire nagyon nem szívesen emlékszem. Mai napig tisztán van előttem egész lénye, arca, szeme, hangja...

Fenti képen még egész fiatal volt, anyám azt szokta rá mondani: itt még tejfelesképű apád... Második kép is "előttünk" készült, itt már a háború után, Szolnokon élt, tűzoltó volt.

És mai fejemmel többet tudnék, többet akarnék neki adni utolsó időszakában. Jobban igyekeznék szebbé tenni azt. Türelmesebb, mosolygósabb lennék... sok erőmet igénybe vevő, nyűgös-bajos csecsemő lányom és kezdetben némi -- szerencsére tudatosan és viszonylag hamar lezajlott -- szülés utáni depresszió mellett IS megpróbálnék vele is legalább annyit foglalkozni.
Ez a kép felnagyított formában még mindig anyukám ágyával szemben lóg falon.

Ez alább egy ősrégi 6x9-es fekete-fehér, enyhén kifakult fotóról fotózott kép, melyet öcsém készített úgy 15 éves koromban, apukámmal... kár, hogy akkoriban nem készültek garmadával a képek... ez is csak annak köszönhető, hogy öcsémmel előszeretettel jártunk fotószakkörre és apám házi fotólabort is kialakított számára. Ott hívtuk elő öcsémmel saját kezűleg az apám nagyon régi gépével készített képeket... Bár hívtuk, fixáltuk, krómlapos szárítógépen szárítottuk a fotókat, ennyi idő után mégiscsak elhalványodtak és elszíneződtek...

Apám sírjánál

Nagy voltál és erős,

égbe néztem rád,

gyermekszemem azt is látta,

amit senki más.

Szép voltál és bátor,

tiszta, nemes szív,

nem ismertél fáradtságot,

ha család, munka hív.

Értékrended volt a

becsület, igazság

elég sokszor láttad kárát,

hogy nem alkudtál.

Itt állok most, látod,

sírköved előtt,

elmerengek életeden

annyi emlék közt…

Sok éve elmentél,

s néha meggyötör,

nem figyeltem eléggé rád

s bizony, rám-rámtör…

Az utolsó évek

szenvedve teltek,

szebbet, jobbat adtam volna

mai eszemmel.

Itt állok, jó apám,

érzem szép lelked,

kicsorduló könnyeimben

őrzöm emléked.

Terveztük sokat ezt a mai napi temetőlátogatást, de előre nem igazán tudtunk anyámmal. Még tegnap is igen rosszul volt. Szédült, támolygott, és a pulzusa magas volt napok óta. Ma korán reggelig nem volt biztos, hogy anyám elég erős lesz ahhoz, hogy kimenjen a temetőbe, pedig nagyon akart. Reggel 7-kor felhívtam őt, és szerencsére jobban lett az esti "hidegfront" után. Így elkészültem, 8 után már indultam is hozzá, hogy együtt tudjunk kimenni busszal és trolival a temetőbe. Otthonról, a kertből vittük a virágok nagy részét, plusz a szerszámokat, és még botot is használ most már szegénykém... magyarul a tömegközlekedés egyedül már nagyon veszélyes neki, nem beszélve 3 szatyorral és bottal... Kissé hosszadalmas is az út őtőle, még hosszasabb, mint mikor én megyek a Tóciból; de 10 után már kiértünk. Ott még én vettem a meglátogatandó sírokhoz virágokat.
Apám sírjánál volt a legtöbb tennivaló, lévén az fedetlen, és most szárazság van jó ideje... nőttek a gazok, mint a gombák, a növények meg kiszáradtak.

Anyukám még így is jobb erőben van, ha egy helyben hajolgat; én viszont jobban tudok járkálni. Így ő egy helyben gyomlált, gazolt, én meg folyamatosan hordtam a szemetes konténerhez az odavalókat és 5 literes kannában a vizet a kúttól...

Apám sírja után rendeztük még nagyanyámét, nagynénémét, de jutott virág és némi sírrendezés anyám egy volt kolléganőjének is, akit nem igazán látogatnak és anyám mindig is gondozta a sírját... valamint sógornőm szülei sírjához is vittünk virágot, megnéztük anyám legjobb szomszédasszony-barátnője gyönyörűen gondozott sírját; valamint én vittem valamiféle fürtös lila virágot Jucika sírjához és egy szál fehér gerberát Zoli sírjához.