Írjunk verset közösen! - kihívás

Írjunk verset közösen!

Ma délutánra következett be a nap fénypontja: befejeződött egy Moly-kihívás. Az eredményről este értesültem gép mellé kerülve, miután nap mint nap többször is rámentem a kihívás oldalára, vajon hogy állunk?
Ami legelőször megütötte a szemem a profiloldalamon, az a plecsni volt::)

A kihívást Legrin indította június közepén, 58 résztvevő jelentkezett rá.
Örülök, hogy felfedeztem, mert onnantól nem sokat haboztam a jelentkezéssel jómagam sem.
Így szólt a kihívás:

Sziasztok!

Írjunk közösen verset, méghozzá úgy, hogy mindenki csak a legutolsó sort ismeri belőle, ehhez kell hozzábiggyesztenie a sajátját.

Szerintem a legtöbben játszottunk már hasonlót gyerekkorunkban, amikor egyre hajtogattuk le a papírt, én emlékszem, hogy mesét írtunk így. :) Az ötlet egyébként a szegedi könyvhétről származik, ahol az Égigégő szervezésében volt egy közös versírás. (link)
Mi itt a Molyon leginkább úgy tudjuk megoldani, hogy a hónap végéig jelentkezetteket random módon sorbaállítom. Én fogom mindenkinek elküldeni az addigi utolsó sort, és szintén nekem kell visszaküldeni, amit írtatok.
A jelentkezési idő június 30-ig tart, úgyhogy a verset csak júliusban fogjuk megírni. :)
Kérek mindenkit, hogy amíg nem ért végig a vers, senki nem mondja el, mit ismer belőle, mit írt ő, legyen ez meglepetés a végén, amikor már a készt olvashatjuk.

Remélem, élvezni fogjuk, és jó kis vers születik! :)
———————————————————————————————– 
Szeretnélek megkérni Titeket, hogy aki ritkábban, napi egyszer-kétszer van fent Molyon, jelezze itt, mikor: (link)

Innentől kezdve nagy izgalommal vártam a versírás kezdetétől, július 1-jétől, mikor kerül rám a sor. Utólag tudom, hogy 5.-ként már meg is kaptam az addigi utolsó sort egészen július elején. A megkapáshoz képest, mintegy tök véletlenül, mert nem voltam sehol és nem délután volt (amikor általában nem ülök itt, ha Bencus nincs itthon és az anyja ráér gépezni, vagy amúgy is háztartok vagy hímzek), hálisten, 22 perc múlva észleltem az üzenetet, s kb. 3 perc kellett a saját verssorom megírásához és visszaküldéséhez. Mit üljek rajta, azonnal jött is az ötlet, és hát haladjunk!

Azóta vártam izgatottan bár, de türelmesen -- és a többiek is! --, hiszen tudjuk, hogy mindez nem olyan egyszerű, pláne egyetlen embernek kézbentartani és lefolytatni a kihívást: 58 emberhez eljuttatni az utolsó verssort és visszakapni a következővel; miközben óhatatlanul vannak, akiknél esetleg napokig is elidőzik és odázódik a dolog, hiszen bármi adódhat, bármi bárkinél előfordulhat! Szóval időnként kifejeztük égető kíváncsiságainkat a kihívás oldalán.

Aztán ma délután megtört a jég!

Mikor este géphez ültem és szokásomhoz híven azonnal megnyitottam a Molyt, a profilomon, mint már fent írtam, ott díszelgett a kihívás teljesítéséért járó plecsni!:))) És még jó néhány friss hír és üzenet. Végigolvastam a délután óta rajongó résztvevőket, én is írtam örömmel és köszönettel...

Tehát Legrin karca:

Kész lett az első, Molyok által közösen írt vers! :) 

http://moly.hu/kihivasok/irjunk-verset-kozosen kihíváson készült, a részvevők mindig csak az addigi utolsó sort ismerték, ehhez biggyesztették hozzá a sajátjukat.

A megírásban részt vett: 

(Itt felsorolva 58 személy Moly-neve.)

Mindenkinek köszönöm a kihívásomon való részvételt, és remélem, épp annyira tetszik majd nektek az eredmény, mint nekem! :)

És akkor maga a vers:

Bár a tündér-tó partján sokat jártam, 

Ez életből viszont keveset láttam. 

Eljátszottam az egész életem, 

Nem csábít már a regényes végtelen, 

Csak könyvvel hasalhassak a szőnyegen. 

Lehunyt szemmel mélyre szívni ismerős illatát, 

Ajkára rátapadva megízlelni zamatát, 

Érezni az édes mámort, melyből sosem elég, 

Akkor is, ha a hajad tövig leég! 

Ha Makó Jeruzsálemig majd elér, 

Meghalok én, ne félj! 

Kérlek, csak a mának élj! 

Minek, hisz mindnek lába kél! 

A kincsesládámba épphogy belefér, 

Ha azt kinőné mégis, átteszem vitrinbe, 

Hiányozni fog annak szép emléke, 

Mely sorsod útjáról előre mereng. 

Nem fordulhatsz vissza többé, mert a múlt mögötted dereng. 

Élj a jelenért, mert az az, ami mindent jelent, 

De sose feledd, az oviban mi volt a jeled, 

Mert még az ABC-ben is bármikor jól jöhet. 

Ezzel felmelegítve fagyossá vált szívemet, 

Mondtam el neki akkor írott versemet, 

S tettem elé madaraimat ketrecben. 

Végre virágoztak vágycsók-színű lábnyomok, 

S elhervadt szívem újból felragyogott. 

Szemeimben lelkes láng lobbant, 

Amire a szemkenőcs jobb, mint 

Bármi, ami bár elfedi a kínt. 

Tiszta fényre mégsem vezet, 

Szívesen fognám két kezed 

Kifejezve ezzel örök szerelmemet. 

A finom spenótot miért nem etted meg? 

Ugye, jobb lett volna a krémesed? 

Ez, bizony, már velem is megesett. 

Kezem közben rendesen nedvesedt… 

Miközben könnyező szemem törölgettem, 

Sajgott a lelkem, sószobornyit öregedtem, 

Lepkeszárnyú pillanat sodorta el életem. 

A valóság kirojtosult kissé a széleken, 

Két macska lefolyva ül a székeken, 

Dalí kente oda őket szélesen. 

Most egy szürrealista sor kéne, nem? 

Amiben egy fa palacsintát terem, 

És lánglelkű lidércek labdáznak velem. 

Miközben az azúrkék eget kémlelem,

Könnyes szemmel kérlelem, 

De nincsen bennem félelem, mert 

Már elmúlt minden kételyem 

S már elmúlt minden reményem, 

Hogy megsül a süteményem. 

S az élet egyre keményebb, 

Jobb, ha nem egyedül éled.

Az ötödik (félkövérrel kiemelt) sort írtam én, úgy, hogy az előzőt kaptam meg.:)

Ezentúl még jobban figyelek, hogy a hasonló kihívásokról le ne maradjak, annyira izgi...