Leona-nap

István köszöntött e kedves képeslappal Leona-nap alkalmából.:))

Reuma és gyros

Az Actonel Trio kombinátumot már 2-ával el kellett volna kezdenem filmtablettája szempontjából, csakhogy az már elfogyott (volna). Időpont dec. 24-ére lett volna esedékes, de akkor nyilvánvalóan a karácsony, újév és a közötte levő időszak nem volt alkalmas időpontkérésre, így január 4-ére kaptam. Másodikára már kaptam volna, de akkor meg én közöltem, hogy aznap estére jövök haza...
Így tehát 4-én 9.30 előtt 5 perccel már ott sorakoztam a sorszámkérők között, s két perc múlva fent is voltam a reumatológiai váróhelyen. Már megszoktam és türelmes vagyok, ráadásul nem várnak munkahajcsárok korbácsokkal, tehát mit is ugrálnék -- lényeg az, hogy 10.15-re már be is hívtak.
Ha nincs időpontja az embernek, az a probléma -- holott elvileg ennél a főorvosnál nem lenne szükséges, de próbáltam, és mindig probléma volt, úgyhogy inkább kérek időpontot; ezt javasolták a simább ügymenet szempontjából a recepción --, ha van, akkor úgysem dominál.
Újra megkaptam 3 havi receptet, és mivel 3,5 hónap nagy idő, a főorvos úr úgyis mindig elfelejti, ki vagyok, és újra megállapítja, hogy koromhoz képest azért ezek nagyon súlyos adatok, már ami a csontritkulásomat illeti. Rendben, végül is azér' vagyok itteg.

Lényeg, hogy Flami és Erika által végül is nem volt kihagyásom a gyógyszerben, lévén, hogy kaptam tőlük egy havi adagot! Ez hihetetlen még mindig számomra, és életem csodái közé sorolom...

Ezután elmentem pénzt levenni a bankban, valamint a postára, befizetni 4 csekkemet, melyek már megvoltak. Utána véremet adtam volna egy kiflis extra normál csípős gyrosért, úgyhogy elvitelre vettem egyet, hogy otthon jól befaljam...:)

Pár szóban az év 3. napja

Harmadikán azért 5 nap hiányosságait pótolni kellett. Akváriumtakarítástól kezdve bevásárlásig, bérletvásárlás, teknőskaja pótlása a díszállatosnál, főzés, mosás... vittem pendrive-on a dvd-borítókat pdf-ben, melyeket István szerencsére kimásolt -- de természetesen nem volt jó a színes fénymásoló a hozzánk közellévő kis írószerboltban. Máshová is mehetnék, de nem akarok, mert itt igen emberbarátiak az árak.
Alig vártam már, hogy végre rendszerezzem az ugyan (bár csak ideiglenesen) már elpakolt cuccokat, mert fotókat akartam róluk csinálni, de előtte még azt az ezer-párszáz fotót is rendbe kellett tennem, melyeket most igen egyszerűen a pendrive-ról tölthettem le, kettőnk ötnapi fotóit.
Ennek kellett, hogy első legyen, ami a hobbikat illeti, hiszen enélkül nem csinálhatom se a képtárakat, se a blogot, na meg jól is esik az embernek újra végignézni 5 nap történetét. Ezt két napig csináltam, szinte minden szabadidőmben.
De azért ezek mellett már a vonaton hazafelé elkezdtem olvasni egyik új könyvemet, és azt itthon is folytattam, főleg a napi kétszeri étkezésem után szoktam olvasásra időt beiktatni, akkor még ott ülök a helyszínen 1-2 órahosszat (a konyha a legvilágosabb rész).
Bencus még itthon van ezen a héten, nincs ovi. Elég nehezen viseli, még akkor is, ha az anyja elviszi boltba menetel közbeni sétálásra. Nem alszik napközben, viszont későn fekszik és későn kel. Közben meg legyen energiája az embernek szünet nélkül...:)

Hazautazás

A Figurashop-élmény után István azt javasolta, hogy itt van nem messze a Corvin Plaza, ebédeljünk ott.
Soha nem jártam még errefelé, úgyhogy némi fotózás céljából körbefutkostam a teret, megnézegettem a szobrokat, emléktáblákat, kopjafát... konstatáltam, hogy nyilván itt van a hírneves Corvin Mozi -- hol másutt?

Aztán bementünk a Plazába, és eléggé idősürgetve sajnos, már nem nagyon tudtunk szétnézni, mert egy gyors ebéd után igyekeznünk kellett hazafelé, hiszen még a lehetetlennek tűnő összepakolás hátravolt... melynek egyelőre még a gondolata is elég reménytelennek látszott.

A Plazában gyorsan megkerestük az éttermes szintet, és rögtön az első utunkba esőnél találtunk is olyan kajákat, melyek mindkettőnknek megfeleltek. Természetesen én általában biztonságban szoktam magam érezni, hogy ha a sajátomat nem tudom megenni, akkor István a magáé után simán begyűri.
Emlékezetes, mert első hely volt, ahol találtam sült kacsacombot (régebben a Fanyűvőben is volt!) párolt lilakáposztával és forgatott burgonyával, mely igen jólesett. Párom pedig hihetetlen kuriózumot talált újfent; mi mást, mint rántott sajtot rizzsel és tartárral.:)) Arra nem tett megjegyzést, de azért a maradékomra azt mondta, hogy finom.:)

No, ezután elég sietősen hazafelé vettünk utunkat, hiszen fél 4 is elmúlt!
Odahaza István a hátam mögött "orvul" belehelyezte egy dísztasakba a cicás boszit és a cicás hűtőmágnest, és ugyanúgy, ahogy reggelenként szokta, ma sem maradhatott el a tasakos ajándékozás! Teljesen kiakadtam, hiszen megbeszéltük, hogy ha ma Figurashop, akkor az általa mindennapi ajándékozáshoz ragaszkodása ma onnan fog teljesülni. És hát mint kiderült, a cicás boszi nem volt egyedül a mágnessel a tasakban! De nem ám!
Ott volt mellette a Cast-könyvek 8. kötete, 3 dvd, egy hajfesték, és -- kapaszkodjak meg -- egy 8 gigás pendrive. Merthogy az utóbbi időben tényleg sokat szerencsétlenkedtünk az 1 gigásommal, a több itt töltött nap alatt elkövetett fotók sehogyan sem fértek rá... pl. a szeptemberi adagot 3 különböző cuccon vittem haza. Úgyhogy egyáltalán nem maradt el semmiféle meglepetés, csak reggelről átcsúszott délutánra!
A következő képen összesítve látszanak az elmúlt 5 nap maci-ajándékai, kár, hogy a dvd-k nem látványosak borító híján.

István elkezdte letöltögetni a képeinket, majd rátöltögetni a vadiúj pendrive-omra, hogy nekem is egyben legyen meg. Így gyakorlatilag otthon már nem kellett még külön a két fényképező összes memóriakártyáját is beolvasni: minden ráfért egyetlen pendrive-ra.
Én meg ezalatt elkezdtem a lehetetlent: összepakolni.
Hát, nem tudom, hányszor futottam neki, elég kivitelezhetetlennek tűnt a dolog!
Többször átrendeztem a dolgokat, a hátizsákomba raktam pl. a könyveket, hogy ott is legyenek nehezebb dolgok, a Sophie-ék nehéz szatyrát így kettőbe raktam (abból pár cuccot ott is hagytam Istvánnak és ottani későbbi használatra), hozzájuk a Flami--Erika ajándékait, de egy harmadikat egyáltalán nem tudtam megúszni. Ezek a maciféle szobrok nem nehezek ugyan, de méretes dobozokba vannak csomagolva a törhetőség miatt. Úgyhogy a legnagyobba, abba az erős Fressnapf-féle táskába (amellyel utaztam odafelé is, és István ajándékaival volt tele); abba most a tőle kapott ajándékok nagy részét zsúfoltam. De mind abba sem fért, tehát még a lányok cuccaival tele két táskába is került... Akár a puzzle vagy a legó, komolyan...
Miután útra készre felöltöztem, tartottam főpróbát is: hátamra a hátizsák, nyakamba keresztbe a vállamon a tarisznya, és egyik kezemben a legnagyobb tele táska, másik kezembe összefogtam a két, valamivel vékonyabb, ám egyáltalán nem könnyebb nagy szatyrot. Erre addig lesz így szükség, míg majd otthon leszállok valahogy a vonatról, aztán átkecmergek az aluljárón, át az állomáson, és balra ki a taxiállomásig... De legalább láttam, hogy végül is sikerült összefogni, még ha egyhuzamban csak métereket is tudok velük botorkálni...
És gyakorlatilag alig fejeztük be a teendőket, már indulhattunk is. Ennyi cucc kettőnknek is pont elég volt az állomásig. Most szinte kivételesen trolival tettük meg a két megállót, onnan gyalogoltunk. A vonat benn állt, úgyhogy István felmászott velem a helyemhez, elhelyeztük a cuccaimat, így tulajdonképpen Debrecenig rendben voltam... Fejem felett a hátizsák és a behúzható táska, lábamnál két baromi nagy nyitott, tele szatyor, ölemben a tarisznya. Még szerencse, hogy a négyes ülőhelyen most csak ketten tartózkodtunk, mert így is nehéz volt féloldalasan ücsörögni és pakolgatni a lábam a szatyrok mellett.
Fájó búcsút vettünk aztán, én ilyenkor az ott töltött idő zömét általában nem is tudom egyből felfogni. Idő kell hozzá, míg feldolgozok minden élményt, minden történést. A vonaton általában egy káosz a fejem is... túl sok minden kavarog bennem; ha olvasok pl., alig tudok odafigyelni.

A Debrecenbe való megérkezésről is írok annyit, mivel így lesúlyozva azért még soha nem érkeztem... szóval hogy gondolatban elterveztem és időben meg is tettem: hátamra a hátizsák, nyakamba a tarisznya, egy kézzel a széles nagy szatyor, másikkal a két szatyor, ha ideiglenesen meg kellett mindent fogni -- és igyekeztem úgy előreállni, hogy még legyenek utánam leszállók. Én balga, titokban abban reménykedtem, hogy ha a meredek, keskeny lépcsőkön leóvakodok úgy, hogy mivel egy kézzel kapaszkodnom kell, a nagy szatyrot addig fennhagyom, míg landolok és magam mellé rakom a másik kettőt, szóval abban reménykedtem, hogy VALAKI majd segít és leadja azt, amit a lépcsők tetején hagytam. De hiú remény volt! Pedig én hányszor megtettem másoknak már... Na mindegy.
Szóval visszaléptem az alsó fokra, hogy levegyem a nagy szatyrot.
Ja, és még előzetes terveim közt szerepelt, hogy HA MOST leszállás után azt hallom, hogy "Taxi!? Taxi!?", akkor nem játszom a süketet a fülem botját sem mozdítva és elsietve, hanem kapok az alkalmon. Hiszen az illető akkor biztos segít legalább egy csomagomat vinni! De: NEM. Most senki nem kínálkozott taxi-taxival!
Úgyhogy végigaraszoltam az aluljárón... a lépcsősoron lefelé... a szatyrok majd kiverték a lábamat alólam... majd a lépcső nélküli pár vágánnyi részen, de ami a legrosszabb volt, utána két lépcsősoron fel. A szatyrokat a lábaim lendítésével igyekeztem a csigatötyögés közben segíteni... aztán még az állomáson való átvánszorgás, és itt fel is fedeztem, hogy én vagyok az utolsó, jócskán lemaradt személy a pesti vonat utasai közül. Így aztán talán természetes, hogy mikor átevickéltem a taxiállomáshoz, egy rohadt taxi sem volt látható, pedig máskor bezzeg!!
6,5 éve járok már Pestre kisebb-nagyobb rendszerességgel, s ezalatt, bármilyen későn jöttem is és sok csomaggal, soha nem "vertem el" pénzt taxira. Ez alól csak az utolsó alkalom a kivétel, amikor a monitort  és egyebeket cipeltem, de akkor mint kiderült, ez máshogy megoldhatatlan is lett volna... szóval akkor, és most szerettem volna taxit igénybe venni -- erre nicht taxi. (Múltkori taxizáskor állt vagy 8, de akkor én sem utolsónak másztam ki az állomásépületből!)
Kicsit ácsorogtam, míg kiengedtek a karjaim a csomagok lerakása után -- hátha lassan befut 1-2 taxi. De nem. Úgyhogy megeresztettem egy telefont -- s 2-3 perc múlva már jött is egy. Innen már sínen voltam, 10-15 perc alatt gyakorlatilag otthon. Innen már csak két sor lépcsőn kellett felkutyagolni a liftig, de ezt már, ha egyenként fordulok lépcsőnként, akkor is kibírom, gondoltam...
A viszontagságos hazaút után otthon még órákig pakoltam, cicák roppantul örültek, Szilviék is fent voltak még, nem volt semmi gond.
A nyakamtól lefelé a vállamtól a karjaimban majd' egy hetes izomláz keletkezett viszont másnaptól.:)
De nem baj; hisz' sikerült! Hazajöttem egy fantasztikus "üdülés" és 5 nap élményei után, és gyakorlatilag minden lényegest sikerült is hazahozni. Pláne az emlékeimet. Lesz miből töltekezni itthon még hetekig-hónapokig!

Figurashopban jártunk

Mára, az utolsó Pesten töltött napra terveztük a Figurashop meglátogatását.
Már december közepe táján felraktam a Picasára egy képtárat ilyen címen, mely István 43 fotóját tartalmazza, nyilvánvaló nem volt nehéz összeraknom, hiszen azóta két szobor is érkezett a részemre onnan. (A hegedülő matt fehér, karcsú angyal nem onnan származik.)

Már rögtön az utcán, a bejáratnál fogadnak bennünket a manók:

Némi kis beszámoló, hogy tulajdonképpen mik is ezek a figurák és hogyan készülnek:

"Az összes termékünk angol tervezésű, valamennyi csodás termék Anthony Fisher nevéhez fűződik. A tervező először lerajzolja, hogy mit, kit akar látni a folyamat végén. A következő lépésben megcsinálják neki a formát, amibe ki tudják önteni a műgyanta alapanyagot. Ha ez megszárad – általában 1-2 napig is eltart, mivel nem égetik a terméket – utána kezdik el hő- és vízálló festékkel festeni (ezért azután a szabadba is ki lehet tenni őket). Természetesen a figurák különböző részei egyenként készülnek el. Például külön formázzák a kezüket, vagy az ülőkéjüket. Miután minden egyes darabját lefestették, azután következik az összeillesztés egy speciális ragasztóval. A lényeg, hogy minden egyes mozzanat kézzel készül és nagyon nagy kézügyesség kell hozzá – árulta el a részleteket a készítési folyamatról a boltvezető. A termékek egyébként márkavédettek, az egész világ számára az angol cég gyártja.
Amennyiben használati tárgyat készítenek, akkor a műgyantán kívül más anyagokat is használnak, például fémet, üveget, tükröt vagy kislámpákba ledszerkezetet. A műgyanta egyébként egy elég masszív anyag, ami ugyan törni törik, viszont nehezen. A tündéreknél gyakrabban használnak más anyagokat is, a szárnyuk például fém vagy hajlítható, gumiszerű anyag. Így ha fel is borul vagy épp leesik, a szárnya nem sérül meg.
Valamennyi kobold, ami látható az üzletünkben, legenda alapján készül, miszerint a kis koboldok a növények, virágok szépséget őrzik, és szerencsét hoznak az otthonokban. Pontosan azért szinte mindegyik darab mellett ott van a fatörzs, levél, gomba, katicabogár, kisvirág, illetve a föld színeit próbálják meg használni festéskor."

Az idézet a www.mmmonline.hu oldalról való, ezt olvasva mindenki számára kiderül, hogy a figurák közelében sem járnak a giccs fogalmának, ezek nem holmi egyszerű, gépsorokon készült műanyag tömegcikkek, hanem értékes, gonddal és roppant kézügyességet igénylő, egyedileg készített darabok.

Íme, egy üveglapos asztal!

Itt a középen, függőlegesen, 3 részletű kélgyó így rakható fel a falra...

s azt a benyomást kelti, mintha a falban, illetve mögötte lenne a többi része!

Az is eléggé nyilvánvaló, hogy az ember nem feltétlenül fotózhat csak úgy kényére-kedvére, csomó időt töltve, hogy nem vásárol közben semmit; így nem volt nehéz összekötni a kettőt: fotózás-vásárlás.
Én le akartam beszélni a jóembert, hogy NE. Merhogy költött már rám eleget. De nem lehetett, mindenféle vicces magyarázatokkal jött, hogy de igen, miért kell odamenni. Úgyhogy ahogy kényelmesen összetákoltuk magunkat, el is mentünk, persze szinte dél körül szokott járni, mikor mi elindulunk, mert nem munkanapok ezek, hogy 5-kor kelljen kelnünk, pláne mindketten amúgy is baglyok lévén.
Szóval pesti közlekedéshez méltón (pestieknek lehet, nem az, de én nem győzök betelni az ottani közlekedési gyorsasággal; biztosan a saját városomban megszokottak miatt...) ripsz-ropsz, ott termettünk a Ferenc krt.-on, és legalább 1 órát mindketten aktívan fotóztunk. Persze István megkérdezte a tulaj-eladót, és közölte vele szerintem azt is, hogy nem fogunk vásárlás nélkül távozni -- mindenesetre nyugodt lehetőséget adott nekünk fotózásra.
Tényleg rendkívül fantasztikus hely, felér egy múzeummal, annyira látványos és sokrétű. Elsősorban tündérek, koboldok, boszorkányok, sárkányok birodalma, különleges mesés, erdei környezetben, varázslatos színhelyeken ábrázolva őket. Persze vannak más állatok is a sárkányokon kívül -- cicák, kígyók, békák, baglyok; mindenesetre az embert teljesen elbűvöli a helyiség, és hajlamos elfeledkezni térről és időről...
Természetesen több száz fotót készítettünk mindketten, és a végén választanom kellett valamit. István nem elégedett meg a cicás hűtőmágnessel, úgyhogy szakértve kiválasztottam egy boszit, fekete cicával (a bejegyzés tetején Ő:) látható -- de a bőség varázsa tényleg alig teszi lehetővé az érdemleges választást.

És mivel lehetetlenség akár kis részét is a teljesség hiánya érzete nélkül feltennem a dolgoknak, néhány fotó a polcokról, boltbelsőről:

 

 

 

 

 

Mivel jó néhány képpel kiegészítem a blogot, ezért a napunk további részét másik blogbejegyzés tartalmazza majd...

BÚÉK!

Boldog új évet mindenkinek!

 
Mára nem terveztünk menőkés programot. Így lényegében teljes punnyadásos-pihenős napunk volt, melyen gépre töltöttük a fotóinkat, selejteztünk, szelektáltunk; részt vettünk a macskások netes beszélgetéseiben, elküldtük a fanyűvős képeinket a macskásoknak, válaszolgattunk ismerőseink méljeire. Szerencsére két nappal ezelőtt este elég rendesen vettünk kaját a westendi éttermekben, így nem ütközött nehézségekbe az evés-ivás sem. Sokat cicáztunk, fotózgattunk is néha, megnéztünk néhány filmet dvd-n, és természetesen kaptam egy búék-csomagot olyan pillanatban, hogy eszem ágába sem jutott a lehetőség: 3 dvd, most nem sorozatokkal, hanem külön filmekkel, a Cast-könyvsorozat 7. kötete, egy hajfesték és egy Q10.
(Sok éve Q10-elek, míg dolgoztam, rendszeresen gondoskodtam a napi betevő szemről... Aztán most, az utolsó csaknem egy évig nem szedtem a Q10-et, mert örültem, ha fontosabb dolgokra telik. Csak később esett le a tantusz, mekkora a különbség, ha szedem, vagy ha nem. Nem is tudom megmagyarázni, de valahogy erőnlét, vitalitás szempontjából nem mindegy, hogy szedem-e vagy sem. Istvántól már mikor nálam volt a gépemet csinálni december elején, is kaptam egy dobozzal, meg most is... úgyhogy ezekkel elleszek jó darabig... és hálisten, hajfestékben sem fogok hiányt szenvedni, ahogy elnézem...)

Ittlétem alatt megnéztük már a Pókember 2.-t, a 3.-at, a Csizmás, a kandúrt, a Leleményes Hugót és egy Sherlock Holmes-filmet. Olyan otthonos érzés csak úgy degleni és filmet nézni... és igyekezni nem gondolni problémákra és negatív dolgokra.
De egyébként meg nem csak henyéltem én: felraktam az (általában tőlem eredő) apró plüssmacikat a szobafalra, ehhez némi átrendezés is szükség volt a falon, mert a cicák időnként beleszólnak abba, amit elérnek...
Lecímkéztem, szétvagdostam az összekötő szálakat az Istvánnak vett halom zokniról és alsókról, a zoknikat összegombócoztam, mutatva neki is, hogy hogyan kell... s ezáltal elejét vesszük annak, hogy kómás és rohanós reggeleken ne találjuk a tiszta zokni párját...
Aztán kivettem a legutóbbi 3 rajzomat a keretekből, és István beszkennelte a rajzokat, hogy valamilyen formában nekem is megmaradjanak a gépben, majd visszavarázsolva a keretekbe, fel is raktuk közösen azokat a falra.
Úgy döntöttem, felrakom most ezeket a képeket, ha már be lettek szkennelve.
Az elsőt akkor kapta, mikor itt volt gépet javítani, a másik kettőt pedig most vittem magammal.

A mi szilveszterünk

A mai nap szilveszter napja. Nem kapkodtuk el: ma van az Emberek aranyban kiállítás utolsó nyitva tartása. Ezt terveztük délutánra.
Ám reggel, mikor kicsődültem a fürdőszobából, szinte hihetetlen, de egy dísztasak lebegett az orrom előtt egy nyájas maciképpel kísérve, miszerint boldog évutolsónapját!:))
Eszerint kaptam egy naaagy angyalszobrot 4 kissárkánnyal! Ebből kettő épp kifelé kel a tojásokból... egy az ölében, egy a vállán csücsül. Lilák és zöldek (kedvenc színeim, mintha csak tudták volna...). Természetesen a Figurashopból ered! Emellé, hátha nem találnám elégnek, megkaptam a Cast-könyv 6. kötetét, egy második Canon-akksit, egy újabb hajfestéket és 2 dvd-t két sorozattal (egy Hazudj, ha tudsz és egy Sherlock Holmes).
(Az összesített fotót majd a végén, mert az ajándékroham nem ért véget, csak a nap vége felé.:))

Tehát eltömegközlekedtünk arrafelé, amerre én még nem jártam: a Király utcára, a VAM Design Centerbe. Először fura kiírást találtunk, ami zavarba ejtett bennünket, egyik helyen az volt, hogy ma 18 óráig van a kiállítás nyitva, másik ajtón meg valami 13 óra volt megjelölve. Most pedig fél 3 volt... De mint kiderült, az a pénztári helyiségre vonatkozott, ám mire gondol a paraszt, ha a pénztár csak 13 óráig van nyitva? Hogy akkor nyilván jegyet sem lehet venni a 18 óráig nyitva tartó kiállításra... Már majdnem visszafordultunk, mikor az épületnél lévő őr kedvesen eligazított bennünket, hogy valóban nyitva van a kiállítás, csak a jegyet nem ott kell venni, ahol 13 óráig lehetett, hanem beljebb, a ruhatárrész után.
Megkönnyebbültünk, hogy utunk mégsem volt hiábavaló! És örültünk, mikor láttuk, hogy fotójegy is kapható -- a jegyek mellé nyilván vett István két fotójegyet is. Naná.

A kiállítás nagy élményt ígért, nem véletlen, hogy István kinézte már hónapokkal ezelőtt.
És nem is csalódtunk... Ketten együtt 600-nál több képet készítettünk, melyekből nyilván kellett selejtezni, hiszen az üvegtárak mögött lévő arany- és nemesfém cuccokból egyértelmű, hogy sok lett a homályos és a fényvisszaverődős. De akkor is! Hihetetlen élmény volt, és megszállottan fotóztuk a szépségeket.
Ami még meglepetés volt, hogy igen nagy volt a forgalom! Én úgy gondoltam, hogy nem sok ilyen megszállott van, mint mi, hogy szilveszter délutánján képesek vagyunk kiállításra menni - ahelyett, hogy mint más átlagember, bulira vagy akármilyen társas összejövetelre készülődnénk. Nem, nekünk pont ilyesmi kell! És kiderült, hogy még egy egészen csomó ember is ugyanezt az időtöltését választotta a szilveszteri délutánra... És elképesztően sokan (szinte mindenki) vett fotójegyet. Néha alig bírtuk kivárni, míg egy-egy fanatikusan megszállott fotós 10 percnyi, üvegszekrény előtti térdelés után végre abbahagyja, mondjuk, az arany szarvasfej fotózását. Akkora gépekkel fotóztak, mint a fél karom.

Lehet, pont az utolsó nyitva tartás miatt voltak ennyien, de tény, hogy egy hátsó teremben érdekes előadás is folyt, ahol minden ülőhely foglalt volt...

Egy idézet a http://www.kulturpart.hu oldaláról, mely lényegében konkrétan összefoglalja a kiállítás lényegét:

"A VAM Design Center egész tárlata a szkíták hihetetlenül aprólékos, kidolgozott aranyművészetét helyezi középpontba. Ez a művészet azért olyan különleges, mert a mai mesteremberek, a legnagyobb aranyművesek sem tudják megválaszolni, hogy a szkíták kezdetleges eszközeikkel hogyan lehettek képesek az arany ilyen minőségi megmunkálására. A szkíták fémművessége a nomád művészet máig elérhetetlen csúcsát jelenti, bronz-, ezüst- és aranytárgyaikon a nomád élet képei és mitológiai alakjai jelennek meg.
A leletanyag nagy részét a híres kazahsztáni Ostrov Krym Intézet kutatta fel, ásta ki és másolta le, hogy ma a magyar látogatók előtt is megelevenedjenek a szkíta aranyművesség legszebb tárgyai. Az intézet vezetője, Krym Altynbekov professzor több mint negyven éve vizsgálja ezen nomád népek kultúráját. A kutató jelenleg Mongóliában dolgozik egy türk fejedelem kurgánján, és szakértelme által a megtalált szenzációs leletek eredetihez közeli állapotban, teljes színpompában megmaradnak, közöttük a több mint ezeréves freskózat és egy 96 darabos agyaghadsereg. Krym professzor egy kazahsztáni--francia expedíció élén tárta fel a híres bereli kurgán lovas leleteit – és számos ló mumifikált tetemét is.
Az Ostrov Krym Intézet nem csupán régészeti munkát, hanem restaurációs feladatokat is ellát – így tárulhatnak a szemeink elé ezek a gyönyörű aranytárgyak teljes pompájukban. A szkíta művészet darabjait azért különösen nehéz rekonstruálni, mert nagy részük nem színaranyból, hanem arannyal bevont fából készül, ezt az anyagot pedig igen nehéz konzerválni. A kutatóknak sokszor milliméternyi darabokból kell összeállítaniuk a teljes képet, majd újra életet lehelni az egykor ragyogóan szép tárgyakba. A VAM Design Center kiállítását látva mindenki elismerheti: tökéletes, művészi munkát végeztek."

Egy másik idézet a www.emberekaranyban.hu oldalról:

"A tárlat elemeit szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést bemutató képek, molinók alkotják. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az ún. "Issyk-kurgánból" és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaságszámba menő leleteiből származik, azoknak méret- és anyaghelyes reprodukciója. A bemutatásra kerülő tárgyak ízelítőt adnak a teljes kultúrkör leletanyagából, megelevenedik általuk Berel és Issyk leletein kívül a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet, és számos lelőhely emblematikus arany- és ezüsttárgyai.
A reprodukciók hitelességét az Ostrov Krym, a feltárást végző, és a reprodukciókat pontosan és jogszerűen készítő, és a sok ezer éves leletanyag szerves részét is konzerválni, restaurálni képes restaurátornak, Krym Altynbekovnak privát intézete szavatolja. A melléjük érkezett balatonfelvidéki régészeti leletek, valamint a régi történetírók és a szkíták ókori kortárs népeinek leiratai teljes képet adnak ennek az ősi, és mai napig korszerű technikát és filozófiát megélő birodalomról.

Maga a kiállítás nem csak az ásatások kézzelfogható eredményeinek, azaz a tárgyaknak bemutatására alapul, hanem a teljes feltárási folyamatot bemutatja. A feltárást vezető és a restaurálást végző Ostrov Krym működésén keresztül végigvezeti a látogatókat a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisain. Megismerteti a közönséggel azt az emberfeletti munkát, mely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből és vászonból lévő temetkezési emlékek is megelevenednek, és az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak együttesét teljessé téve egységes egészként mutatják be a sztyeppe urainak kultúráját, képzettségét, gazdagságát. A kiállítás látogatói átélhetik ezeknek a titokzatos földpiramisoknak a kutatását, a kincsek megtalálásának euforikus örömét, a leletek beazonosításának aprólékos, szinte nyomozati technikákat igénylő munkáját, és a restaurált leletek igéző szépségét megcsodálva egy időutazást tehetnek a lovasnomád kultúra fénykorába.

A kiállítás egyfajta időutazás nemcsak a 2500 évvel ezelőtti szkíta elődnépeink kézműves kultúrájába, de bemutatja a szkíta nép erényeit és életmódját a világ más népeinek történetírói szemével. Ez a rendkívüli morális és kulturális gazdagság egészen más értékrendet képvisel, mint ami a mai rohanó világunkban a legtöbbünknél jelen van."

Egyes helyekre többször is visszakeveredtünk, amikor úgy adódott, sőt belehallgattunk az igen érdekes előadásba is. A kiállítás rendkívül hatásos festményeit Kertai Zalán készítette, melyek közül egy föntebb, kettő alább látható.
És a végén kaptam még ajándékba egy dvd-t, melyben elvileg az összes kiállított anyag látható, és beírtunk a vendégkönyvbe is. Számunkra nagyon klassz szilveszteri program volt.

Íme, a jegyünk:

Mindezek után csendes örömmel léptünk ki az utcára, ahol a szilveszter kora estjén áradt a trombitáló, vidám tömeg. Mi bementünk az innen pár méterre lévő 3 Testvér Török Étterembe, ahol ideális körülmények között egy jót kajáltunk:

Eztán haza-tömegközlekedtünk, ahol már nem lehetett a Westenden átmenni. Szerencsére volt annyi előre megvett kajánk, hogy a másnapot is átvészeljük vele.
Este otthon kényelembe helyezve magunkat videóztunk, bohóckodtunk, beszélgettünk, éjfél előtt virslit ettünk tormával és mustárral, valamint -- én pezsgővel, István kólával -- koccintva köszöntöttük egymást az új évben.