2013. január 3., csütörtök

Pár szóban az év 3. napja


Harmadikán azért 5 nap hiányosságait pótolni kellett. Akváriumtakarítástól kezdve bevásárlásig, bérletvásárlás, teknőskaja pótlása a díszállatosnál, főzés, mosás... vittem pendrive-on a dvd-borítókat pdf-ben, melyeket István szerencsére kimásolt -- de természetesen nem volt jó a színes fénymásoló a hozzánk közellévő kis írószerboltban. Máshová is mehetnék, de nem akarok, mert itt igen emberbarátiak az árak.
Alig vártam már, hogy végre rendszerezzem az ugyan (bár csak ideiglenesen) már elpakolt cuccokat, mert fotókat akartam róluk csinálni, de előtte még azt az ezer-párszáz fotót is rendbe kellett tennem, melyeket most igen egyszerűen a pendrive-ról tölthettem le, kettőnk ötnapi fotóit.
Ennek kellett, hogy első legyen, ami a hobbikat illeti, hiszen enélkül nem csinálhatom se a képtárakat, se a blogot, na meg jól is esik az embernek újra végignézni 5 nap történetét. Ezt két napig csináltam, szinte minden szabadidőmben.
De azért ezek mellett már a vonaton hazafelé elkezdtem olvasni egyik új könyvemet, és azt itthon is folytattam, főleg a napi kétszeri étkezésem után szoktam olvasásra időt beiktatni, akkor még ott ülök a helyszínen 1-2 órahosszat (a konyha a legvilágosabb rész).
Bencus még itthon van ezen a héten, nincs ovi. Elég nehezen viseli, még akkor is, ha az anyja elviszi boltba menetel közbeni sétálásra. Nem alszik napközben, viszont későn fekszik és későn kel. Közben meg legyen energiája az embernek szünet nélkül...:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése