Ő már túl a szivárványhídon...

POCAK

2002 tavasza -- 2013. január 22.

Nyugodj békében!

* * *

"Az első sokkon már túl vagyok...
Tegnap este itthon a lehetőségekhez képest élénk volt Pocak. Kicsit még ölbe is jött, mint régen.
Csináltam neki külön fekvőkét, amit használt is.
A gyógyszert sikerült beadnom neki, és egész kicsit evett is a jutalomfalatból.
Éjszaka éreztem, hogy felugrik, mászik az ágyra. Én eleve úgy helyezkedtem, hogy legyen helye, ha jönni szeretne.
Egész éjszaka keresztben feküdt a lábaimon, én meg igyekeztem meg sem mozdulni... Reggel óvatosan felkeltem, utána láttam, hogy úgy fordult, helyezkedett, hogy láthasson.
Mikor bementem a fürdőszobába, két kétségbeesett nyávogást hallottam és ott volt mögöttem, de a csempén már nem tudta megtartani magát. Összeesett. Én gyorsan felkaptam, kivittem, hátha almoznia is kellene, és aztán bent a szobában próbáltam kényelmesen elhelyezni, de már csak ernyedten lógott. Az utolsó, amit érezhetett, hogy felveszem, mikor utánam jött.
Többé már nem tért magához...
Csak remélni merem, hogy az utolsó éjszaka nem szenvedett sokat.
Az én Pocak cicám volt, és legalább az utolsó éjszakát velem tölthette. És én is elsirathattam, ahogy ott feküdt a heverőn..."

* * *

Annyira hirtelen zajlott ez az egész, hogy idő kell hozzá, míg ilyet egy igazi, szerető gazdi feldolgozhat.
Én most egy kicsit objektívebben tudok gondolkodni, bár én is élete nagyobb részében ismerhettem és szerettem őt.
Ha valami, amiben biztos vagyok, az az, hogy Pocaknak boldog, nyugodt álomélete volt, és hogy nagyon szerették. Bár minden macskának (és kutyának, egyéb háziállatnak) a világon csak negyedennyi szeretetben és gondoskodásban lenne része -- nem lenne gondja az állatvédelemnek!
És afelől is teljesen nyugodt vagyok, hogy bár igazságtalan és nagyon alattomos ez a betegség, hiszen még nem volt olyan idős a cica, élhetett volna még -- de a lehetőségekhez képest lényegében minden úgy alakult, hogy soha egy percre nem volt magára hagyatva. Sem orvosi gondoskodás, sem gazdiszeretet nélkül nem maradt. Utolsó délutánra, estére, éjszakára hazakerült, ezt az időt otthon tölthette megszokott környezetében, szeretett gazdájával. Alakulhattak volna sokkal rosszabbul is a dolgok.
Ahogy én látom, Pocak azzal búcsúzott, hogy szimbiózisban maradt gazdájával utolsó éjjelén, és mikor az felkelt, utánament... végképp elbúcsúzni. Lényegében gazdája karjában halhatott meg, abban a tudatban, hogy csak szeretet létezik a világon. Remélem, ha volt is fizikai fájdalma, ez a mérhetetlen szeretet enyhítette azt...

Légy boldog a szivárványhídon túl, Pissstim!