Negatív állapotok

Nem írtam ugyan Pocak halála óta, ennek oka nemcsak a bánat a veszteség felett, de különösebben nem is történt semmi olyan, ami miatt írnom kellett volna.
Álláskereséseim rendszeresen dugába dőlnek, naponta többfelé irányuló jelentkezéseimre még csak nem is válaszolnak...
Aztán persze szokásomhoz híven elkezdem a munkáltatók szemszögéből látni a jelentkezésemet.
Akkora mértékű a munkanélküliség, hogy ennyi kidobott, kirekesztett, elbocsátott, leépített, kirúgott (és folytathatnám a szinonimákat) szerencsétlen ember még tán soha nem volt, mint jelenleg -- ez köszönhető a 10 évvel emelt nyugdíjkorhatárnak is! --, amikor még tolószékest is tolnak be a Munkaügyi központba pecsétért, aki láthatólag saját magát sem bírja ellátni... és ez iszonyat elkeserítő! Hiszen ez azt jelenti, hogy még nincs 65 éves, bár többnek is kinéz; és azt jelenti, hogy ő bezzeg nem érdemelte ki a rokkant címet és ellátást! Vajon miért? Nem volt ismerőse és pénze?
Tudom, most már ezek segítségével sem igazán lehet a kíméletlen megszigorítások miatt ezt a titulust oly egyszerűen elérni, ámbátor tisztán előttem van, hogy régen és még nemrégiben is számtalan, látszólag tök egészséges ember (a tolókocsis Parkinson-kóroshoz képest legalábbis!) élte világát nálam 10-15 évvel fiatalabban és jobb állapotban is lerokkantságizva...
Milyen könnyű a jó kis irodák kényelmes székeiből jéghidegen ítélkezni: "Keressen magának olyan munkát, melyet el tud látni!" Ez az idiotizmus a világon a legkényelmesebb! Hogy a 'csába keressen, mikor a NEM tolószékesek is eredménytelenül tolonganak?? Ehhez hány diploma kell, hogy felfogja valaki??
Tehát ott tartottam, hogy látom a munkáltatók szemszögéből is a dolgokat. Felraknak egy hirdetést, bevárják és úgy-ahogy átnézegetik a beküldött önéletrajzokat, jelentkezéseket. Mivel a választék tengernyi, 18-tól 60-ig minden korosztály képviselteti magát, egyértelmű, hogy hiába felel meg egy 50-55 éves a kritériumoknak, egészen nyilvánvalóan nem őt fogják választani, hanem a százával jelentkezett sokkal fiatalabbakból kerül ki a boldog ember. Ez annyira egyértelmű, hogy akár ne is jelentkezzek sehová!
Csak hát az ember úgy gondolja, vergődik és próbálkozik, ameddig csak életben van. Legalább nem mondhatom azt, hogy nem tettem meg mindent, vagy kihagytam valami megfelelőt -- bár szinte mindig előre lehet számítani az eredményre. Jobban mondva az eredménytelenségre...:(

Viszont sajnos, nem kezdődik jól ez az év a macskás társaságunk szempontjából: egy másik gondos, szerető gazdi imádott cicája is igen komolyan megbetegedett.
Mivel nyílt egy reménysugár, lehetőség számára, ezért nem lehetünk pesszimisták, s a gazdi is inkább úgy gondolja, csak akkor írjak részletesebben, amikor már talán jó eredményről is tudunk beszámolni. Ebben bízunk, és nagyon-nagyon szorítunk a cicának, gazdájának; és magához a gyógykezelés sikeréhez.