Kétszer is a Klinikán

Na, ez az a nap, amitől kicsit aggódtam, hogy hogy fogom bírni azt, hogy egy nap kétszer is klinikázok. Eredetileg hetente kellett volna jönnöm a doktornőhöz és nem tudom, mennyi időközönként gyógytornára. Nem jöttem múlt héten, mert nem voltam túl stabil napi két kiutazáshoz; ha ezt kell tennem, rámegy gyakorlatilag az egész napom. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy mivel alapból sem vagyok még százas, plusz a sugár is rendesen fáradékonyságot okoz -- fogom-e bírni ezt. Reméltem, meg tudom magyarázni a doktornőnek; hiszen a másik indokom pedig az, hogy különösebben nem is éreztem semmi olyan problémát, ami miatt ész nélkül rohannom kellett volna kontrollra. Ha baj lenne, úgyis mennék!
Szóval kelés után azonnal készültem, rendbe raktam mindent; házat, macskákat, magamat.
Indultam is olyan fél 10 előtt. Ez nem időpontos volt, tehát nyilván egy 22-eshez jöttem ki, melyről nem kell átszállni.
Hideg volt és meglehetősen borús, de később nyomokban ki-kisütött a nap -- ebben reménykedtem is a fotózás miatt. Ugyanis úgy döntöttem, hogy ha már kétszer kell ide egy napon kijönnöm, akkor már a nappalit felhasználom ahhoz, hogy fotózzak egy kis őszt!
Napsütés nélkül is sikerült szépeket fotózzak.
Régóta szemezek ezzel a kerítésen lévő vadszőlővel, csak eddig mindig sötétben láttam, ahogy a villamosról leszállok. Most végre sikerült lencsevégre kapnom! A lentebbi vadszőlő csodásan befutotta valamelyik belklinika falát. Itt is rengeteget fotóztam, ezek csak ízelítők...

A Radiológián nem jelentkeztem be, hanem egyből leültem a 2. rendelő elé, az előzőekből okulva. Csupán ki kell várnom, hogy valaki kijöjjön és beadhassam a papíromat. Erre, mondjuk, vártam egy fél órát, nagyon sokára jöttek ki azok, akik már bent voltak.
Viszont elég hamar behívtak. A doktornő nagyon kedves volt, és nagyon rendes is, mert elfogadta érvként, hogy igen fárasztó lenne nekem napi kétszer idejárni. Abban állapodtunk meg, hogy menjek csupán akkor, ha valami problémám van. A gyógytornára nem járásnak annyira nem örült, de mikor mondtam, hogy a műtét után kaptam célirányos tornaleírás-másolatot, és azokat azért szoktam csinálni, nem kerül semmibe, bármi mással összevonható (tv-nézés, vagy akár gép előtt). Így ez is elnézhető volt, ő is látta, hogy elég nehéz ezt így összehozni, hogy okvetlen este kell járnom sugárra.
Meg is nézte, vizsgálta a műtét helyét és környékét.
Mondta, hogy 15 sugár után szoktak esetleg jelentkezni mellékhatások, pl. nyálkahártya-kiszáradás. Fel akart írni előre valami gargarizáló oldatot, de valamiért most nem lehetett. Nem tudom, ez mi, már az onkológián is tapasztaltam, hogy nem mindig írhatók ki bizonyos gyógyszerek. Valami kiírási szabályzat, visszatartás van időnként. És ha most kellett volna, máris? Nem tudom, ilyenkor mi van.
Nos, lényeg, hogy jól sikerült, megvolt, kipipálható, és a lelkiismeretem sem fog háborgatni a mulasztásért, megtettem, amit lehetett. Remélem, estére is leszek olyan erőben, hogy még egyszer ki tudok ide mászni. De már azért is megérte, mert fotózhattam végre egy csomót!
Kiérve néha már sikerült előbújva is látnom a napot! Ez szebbé tette a fotózást is.
Elnéztem a Klinika parkjának végében lévő szökőkutat, és nagyon megragadtak a sötétzöld fák előtt álló világoszöld faifjoncok -- annyira jól mutattak, hogy nem győztem azokat eleget fotózni. A Klinika végén találtam ezt a kutat itt alant, ami ugyan nem működött, de szép.:)
A szobor dr. Kettesy Aladár szemészprofesszoré, mely itt áll, nem messze a hátsó szökőkúttól.

Utána itt volt az ideje, hogy beváltsam a tegnapi ígéretemet. Vagyis, hogy visszatérek az Augusztával szembeni vadszőlőhöz! Innen, a Klinika végétől csak ki kell mennem a hátsó bejáraton és menni vagy 200 métert az itteni buszmegállóhoz.
Meg is történt. Elképzelhető, hogy itt, a buszmegálló környékén sokaknak megakadt rajtam a szeme, hogy ez a tökfedős banyus milyen nagy életkedvvel, lélegzet-visszafojtva tüsténkedik, fotózik itt; de annyi. Senki nem tiltja, hogy bárki tízszer ennyit fotózzon -- ám szerintem a legtöbb ember csak akkor vette észre, hogy ott a vadszőlő, mikor meglepve odafordult, hogy mi az, amit látni kell. Várják a buszt, és semmi. Én meg csak ezért másztam ki párszáz métert a klinikáról, nem a busz miá'.:))
Érdemes volt! Őrülök meg az őszi vadszőlőkért, a japán akácért, a japán birsért, a vadkörte, vadalma őszi lombozatáért...

Innen visszasétáltam a Klinika hátsó bejáratához, és végigporoszkáltam az elsőig. Közben természetesen megragadtam az alkalmakat. Pl. még a Móricz Zs. körút fáinak fotózását...

 
Bementem a klinikai kisboltba, vettem pár Balaton szeletet; majd kimentem a buszmegállóba, ahol szerencsém volt, mert hamar jött a 24-es.
Hazaérve a Tócósba eszembe jutott a Dani-féle ház háta mögötti két japán akác, melyek ritkák és egyedülállóak -- vajon "őszülnek-e" már? Épp elkezdődött a sok-sok pasztellszín árnyalatú "őszülésük", imádnivaló! És most nem maradtam le róla! Mesebeli tündérvilág nekem ez a két fa!

Ezután a Coopnál pénzt vettem fel az ATM-ből, majd bementem a boltba, vettem pár hiányzó dolgot; utána a piacon vettem egy szál házikóbászt és egy-egy szál májas, véres hurkát.
Otthon mindent elpakoltam, felavattam a házikóbászt, és csak félig öltöztem át...
Rövid hát-kipihenés után pótolgattam netbeli hiányosságaimat, megnéztem az Elif 24. részét, feltöltöttem a mai fotókat és végigmentem rajtuk Photoscape-pel. Rögvest csináltam is egy FB-os albumot.

Ma negyed 7-re kérték, hogy menjek, úgyhogy negyed 6-kor indultam a fél körüli 22-eshez. Így már 6 után a Klinikára értem, csigalassan másztam a Radiológiára, hogy teljen az idő, de negyed előtt így is ott voltam. Úgy láttam, felesleges volt ez az előrehozott időpont, mert voltak vagy öten előttem. Mint kiderült, megint elromlott a gép, úgyhogy most a folyosó közepén lévő váróhelyhez szólítottak át bennünket, s mivel csúszás volt, így olyan 18.50 körül került rám sor. Megvolt a 10. sugár! Hozsanna, az egyharmadán túlvagyok!
A hölggyel megbeszéltük, hogy hááát, nem lehet itt kiszámítani semmit... de azért a jövő héten jöjjek fél 7-re.
Jó csípős lett az idő estére, mikor kimentem, nem győztem a nyakamon húzgálni a sálat... Iparkodtam kifelé, de egyszer csak megláttam Katámat az épület bejáratától nem messze, akit a sötétben a bicikli miatt tudtam beazonosítani. Ő is elég "gyanakodva" nézett felém:)), aztán megörültünk egymásnak.
Tök szerencse, hogy nem kerültük el egymást, ő nem tudhatta, hogy korábbra lettem híva és ha nem is annyira korán, de korábban végeztem, mint ahogy az eredeti időpontom szerint sor került volna rám.
Nagyon jó volt, mert nem kellett egyedül kimenni a buszhoz, valamennyit tudtunk beszélgetni is, és kaptam tőle hat körtét, melyeket itthon kettesével beosztogatva megeszegettem, és a Mai Ige című kiadványt ajándékba. A buszra csak úgy 5 percet kellett várnunk, elbúcsúztunk, jó volt találkozni.
Most már kevesebbet fog tudni jönni, mert szerencsére kapott a szakmájában állást, már fel is vették! Nagyon örülök annak, hogy sikerült; bár neki biztos szokatlan lesz még, hiszen évekig az anyukáját gondozta, és annak idején előttem egy évvel bocsátották el, azaz bizony már 8 éve. Remélem, minden összejön és jó helye lesz!

Otthon némi táplálékbevétel, net, BK, netről Survivor.

9. sugár

Délelőtt megnéztem az István által küldött 23. részét az Elifnek.
Dél körül jött Dani, hozott egy adag szennyest, valamint bepakoltunk anyám részére a nagy hátizsákba, dobozokat, pitliket, száraz kenyeret. Küldtem neki 3 db csokis piskótát. Ezután Dani elbiciklizett anyámhoz, rövid időn belül jött is. Hozott egy nagy adag toroskáposztát, kis üveg saját készítette meggylikőrt, cukros darált diót (szintén saját termés).
Közben már ment a mosás, két géppel mostam ki egymás után, majd kiteregettem a cuccost.
Szilvi elment az iskolába a kajáért, majd kora délután a gyerekkel szemészeti kontrollra. Ez a mostani problémától teljesen független, még nyáron a nagynéniék vitték el a szemészetre, mert gyulladt volt a szeme, valószínűleg a szökőkútban való hancúrozástól, és nem igazán javult sokáig. Mostanra volt visszahíva, s erre a hiányzástól függetlenül is már készült Szilvi, ma délutánra eleve el volt kéredztetve a gyerek. Az SZTK-nál találkoztak a nagynénivel meg a gyerek apjával -- mintegy hárman kísérték a gyereket a kontrollra... :D Kérdeztem is Szilvit itthon, hogy én nem vagyok-e szükséges eme kiemelt programra, biztos-e, hogy elegek ők 4-en.:DD

Fél 7-re hívtak ma a sugárra, ezért megint variálnom kellett, az előző óra ugyanis az, amikor egy Y-os 22-es van, semmi más, a 45-ös pedig vagy túl korán, vagy túl későn megy.
Tehát most megjátszottam szándékosan az Y-ost, hogy az Augusztánál fogok leszállni, és megkeresem a Klinika hátsó bejáratát. Így is lett. Útközben megcsodáltam az Augusztával szembeni megálló után (ahol leszálltam) a csodás vadszőlőt, mely benőtte a kerítést, a fákat, bokrokat, mindent -- csodálatos volt. Sajnos, már nem volt célszerű fotózni, mert eléggé sötétedett -- de megígértem magamnak, hogy visszatérek.:)
Egyébként a hátsó bejárathoz képest sokkal közelebb van a Radiológia!
Ahhoz képest, hogy fél 7-re hívtak, 7 körül került rám sor. Megvolt a 9. sugár.
Nem lehet itt az időpontokat kiszámítani, csak malmozunk vele.
A fél 8-as 24-esre negyedórát várakoztam, csodáltam a fenséges teleholdat. Már napok óta szemmel tartottam a kiteljesedését, órákig tudnék merengeni rajta, így várakozások közepette mindig bámulom a hatalmas ezüsttallért. Most különösen gyönyörű volt, ahogy a felhőcsíkok között fel-felbukkant egy-egy része; eszméletlenül szép volt! Tegnap felhők nélkül csodálhattam teljes nagyságában, már majdnem-majdnem kerek volt, csodálatos! Ma pedig felhősávok között... nagyon szerencsésnek éreztem magam -- itt ülök 10 fokban a Klinika előtt egy padon, buszra várok negyedóráig, és közben nézegethetem szájtátva a fantasztikus teleholdat!

Otthon evés, BK, majd netről a Survivor és egyéb netezések.

8. sugár

Szilvi ma is tecsózott, ezúttal csirkehúsféléket szerzett be nekem jó árakon. Csirke alsócombot, csirkeszárnyat, csirkemellet és csirkelábat.:) Itthon különporciózta a nagyobb adagokat.
Közben telefonáltak vagy 8-szor neki az iskolából, amit ő nem hallott (tény, hogy a Tecsóban én sem szoktam hallani, se a buszon), illetve rejtett szám volt kiírva, amit mindenképp fenntartásokkal fogad az ember, lényeg, hogy Bencus hányt és érte kellett mennie. Úgyhogy előbb hazaloholt a Tecsóból, utána meg el a gyerekért, egyúttal vitte az ételhordót is élelmesen, hogy akkor hazahozza az ebédjét.
Kivettem egy marék csirkelábat, hozzá két csirkeszárnyat, és főztem pörköltöt. Csak úgy natúr, köret nélkül. A csirkeszárny azért, mert tudtam, hogy a csirkepörkölt illatára tutira asztaltársam lesz Haramia, és hát lábból nyilván képtelenség megtömni. Így aztán egy csirkeszárnytő kora délután, egy pedig este őneki. Összesen nyolc lábat és kettő csirkeszárnyközép és -hegyet én ettem meg ebéd-vacsorára, azaz kétszer, minden nélkül, szóval kenyér sem. Ez már egy egész napi kajám, szó nem érheti a ház elejét.
Délután Szilviék elmentek a gyerekorvoshoz, aki erre a hétre kiírta a gyereket. Lényegében itthon már nem sok baja volt, tényleg, de azért figyelni kellett, nem lesz-e hasmenés is, meg diétáztatni stb. A héten elég sok gyerek hányogatott az osztályban...
Bement a 100-as boltba is a Tócós téren, ahol már a múltkor is vett nekem két sálat, most is -- megbízásomra. Ugyanis ezentúl nyáron is sálat kell hordanom, a nyirokmirigyek miatt. Ez nagyon príma lesz nekem 40 fokban! Ja, és örökre búcsú a szoláriumtól, ha lehet, egyáltalán ne menjek napra a következő nyarakon, amennyiben megélem. A nyirokmirigyáttét alattomos, sosem lehet tudni!
Szerencsére nekem a napra menés amúgy sem mániám, strandolni meg hasonlók több évtizede nem voltam, és nem is állt szándékomban, kb. 30 éve fürdőruhám sincs.

Ma is az e héten megszokott 17.50 körül indultam buszhoz, 6 után jött is, és városban átszállás a villamosra. Most nagyon jól jött minden, elég korán kiértem a klinikára, már 18.40 körül... Lassan sétáltam a radiológiára, de még így is 5 perccel az időpontom előtt értem ki.
SENKI nem volt! A két asszisztens hölgy is a folyosóról érkezett, mondta az egyik, hogy válasszak tetszés szerint egy öltözőt.:)
Tehát mehettem azonnal! Megvolt a 8. sugár.
Mikor felöltöztem és kimentem, a folyosón sem volt még senki, úgyhogy simán mentem kifelé a buszhoz. Ahol konstatáltam, hogy biztos most mehetett el, mert nem is mutatja a digitális a 24-est. Úgyhogy mivel a következő fél óra múlva jön, így elindultam a villamosmegállóhoz. Mit ad isten, már majdnem odaértem, mikor jön valami: egy 24-es! Nem tudom, teljesen kiszámíthatatlan minden, de tényleg az volt, biztos késett, mert elég sokan voltak rajta. Szóval visszaloholtam, szerencsére sikerült egy ülőhelyet találnom, úgyhogy 8 előtt haza is értem vele. Ez hamar ment.
Evés után BK, Szulejmán -- majd netről megnéztem a Survivort, aztán a tegnapi Elifet, azaz a 22. részt.
Így aztán 1 órakor fejeztem be, még aztán mentem fürödni...

Lélekmelegítők

Már régebben (pár hónapja) kaptam privátban az alábbi sorokat, melyek megragadtak, elrejtettem magamnak, és ha nagyon kétségbeesett voltam, újra elolvastam őket.
Én azt hiszem, az ember lelkének pont ezekre, ilyenekre van szüksége akkor, amikor már azt hiszi, nem bírja tovább és úgyis vége lesz mindennek.
Hasonlókra, melyekből a szenvedő erőt, vigaszt meríthet, melyek által azt gondolhatja, nincs egyedül, szükség van rá, és van is még számára út és idő.
Úgy gondolom, ezek a megfogalmazások azért elég nagy fontossággal esnek latba azon ritka esetekkel szemben, melyeknél leírtak, kivetettek, elástak engem érdemtelenül. Akik régebben hozsannáztak a verseim kapcsán és kedvelést, netán szeretetet színleltek, azok a betegségem általam való bevállalásánál leráztak magukról, mint egy leprást.
Pedig minden embernek joga van vállalnia magát, és legtöbben meg is teszik! Majdnem mind olyan szerencsével, hogy senki nem rúg beléjük, csak pozitív inspirációkat kapnak. Én magam is kizárólag pozitívan, biztatóan szoktam reagálni mások fájdalomkiáltásaira, lélekkiöntéseire; soha senkit ilyesmiért eszembe nem jutna szemétre vetni. Pedig én mások szívkiöntése helyett csak kérdésekre válaszoltam őszintén, egyenesen -- nyilván nem a többségi reakcióval volt baj.  Jó lett volna teljesen azok közé tartozni, akiket körbeölel a kizárólagos biztatás, szeretet. Mert ha csak egyetlen embertől is oktalan megalázást, érthetetlen számkivetést kap az éppen kiszolgáltatott, még a védekezés eshetőségére sem érdemesített illető, már soha többé nem lehet ugyanaz a lelke.

* * *

"Nekem, bár eddig még komolyabb bajom nem volt, erőt ad a küzdelmed, az erőd. Ha valaha olyan helyzetbe kerülök, mindig erőt fog adni a példád, ezért csak dicsérni tudlak. Minden elismerésem, hogy mennyire küzdesz, és ha jobban vagy, megpróbálod az egészséges emberek életét élni. Ismeretségünk alatt sosem panaszkodtál, leírtad a tényeket, ami természetes és remélem, még lesz sok jó napod. Olyan szép emberi gesztust tanultam tőled, amit még senkinél nem tapasztaltam, pedig sajnos, az én körömben is vannak, voltak beteg emberek. Nem is kell 'eltemetni' magad. Nagyon szívszorító a helyzeted, de az életkedved mindenen túltesz."

"Amióta olvasom a blogodat, arra jutottam, hogy szerintem Téged a sors valami miatt sorozatosan nagy feladatok, megpróbáltatások elé állít. Legyen az családi, munkahelyi probléma, betegségek. És Te mindig pozitívan állsz mindenhez, mindenből a legjobbat próbálod kihozni. És mindezek mellett még segítesz másoknak is, sokszor erődön felül. Ahogy F. is mondja, Te fogsz győzni, mert nagyon jó a hozzáállásod. Ez is csak egy nagy feladat most (szerintem a legnagyobb!) és ezt is meg fogod oldani. 
Nem vagyok vallásos, de hiszek abban, hogy van valami, ami irányítja életünket, nem csak úgy történnek a dolgok, nincsenek véletlenek. Úgy gondolom, hogy a lényeg előre meg van írva, illetve az élethossz, amit vagy így, vagy úgy, de végig kell csinálni. Valamennyi szabad akarat biztos van, de aminek meg kell történnie, az megtörténik, aminek nem, az pedig nem fog. 2008/2009-ben B. a KFT-ből naponta írt blogot. Hasonlót, mint Te, vagyis szinte mindent leírt, ami akkoriban történt vele. Ebből én rengeteget merítettem; azóta hiszem (és tapasztalom is), hogy a pozitív hozzáállásnak pozitív az eredménye. A gyűlölködés, az erőszak, a dolgok erőltetése pedig nem vezet sehová."

7. sugár

Szilvi tescózott tegnap is, ma is, hozott mindkét nap 9-9 db 4-es csomag akciós Félixet. Nagyon jó akció van, ha három négytasakost vesz az ember, valami 370 Ft. Ami azt jelenti, hogy valami 92 Ft körül van egy tasak, és azért mégiscsak prémiumkaja!
Még nem voltunk kifogyva akció előtt, úgyhogy most 18 db 4-es tasakkal azért kissé sikerült egy cseppet biztonságba helyeznünk magunkat Hony étvágya mellett.

István átküldte a szombati Szultánát és a tegnapi Elifet, így megnéztem mind a kettőt. A Szultánát át is linkeltem Popikának is, hiszen ő is így tudja nézni.

Postás egyszer csengetett, hozta az fht.-mat. Aranyos volt, mert olyan együttérző részvéttel tekintett rám...

Miki átküldte a végleges borítót és a reklámmal egyesítettet, és egyúttal meg is jelentette az oldalán a könyvemet. Mikor észrevettem, természetesen osztottam én is. Nagyon boldog voltam, hogy ezt még sikerült abszolválnom. A februári kiadás óta nulláról indítottam, és egy hónappal ezelőttig (amikor leadtam Mikinek az összeállított kész könyvet) 140 verset produkáltam. Ez azért ilyen dögrováson szerintem ez nem mindennapos. Sokszor azt hittem, elpusztulok, annyira szarul voltam. Mégsem feküdtem napközben, hanem csináltam mindig, amit kellett, vagy legalábbis olyat csináltam, amitől nem kevesebb lesz az ember, de legalábbis nem haszontalan.
Mondjuk, a versek hangulatán meg is látszik, hogy milyen állapotban agonizáltam; szóval nem igazán hepi versek, de ha minden rendben, minden százas, akkor szerintem ennél sokkal nehezebb verset írni. Kell valami apropó, ami kihozza az ihletet.

Anyukám telefonált.
Ezután erőleveskockából laskával főztem némi levest, ennyit tudtam kitalálni. Semmi szilárd nem volt bennem, de... ez van. Pedig utálom, ha nyilvános helyen korog a gyomrom, de semmi ingerenciám nem volt az itthoni készletből.

Most már szokásosan 5 után készültem, háromnegyed 6 után indultam a buszhoz. 45-ös, fel a városba, villamosvárás, átszállás, Klinika.
Simán ment a közlekedés, megint odaértem a radiológiára már úgy 18.46 körül, és egy ember ücsörgött kint. Nahát, ez nagy változás megint a tegnapi helyzethez képest!
17.10-kor jött a hazavitelt felajánló házaspár. Pár szót beszéltünk, mikor engem behívtak.
Megvolt a 7. sugár.
Mikor kimásztam a gépből és felvettem a papucsot, magam elé raktam a pólóm az öltözőhöz való visszaútra, akkor már a hölgy jött elő a másik öltözőből és ment a géphez. Így már gondoltam, hogy most valószínűleg azért akkor meg kell őt várjam, most nincs köztünk senki, hogy bármi kifogásom legyen. Csak nekem kicsit kényelmetlen ez, inkább senyvedek a körülményes hazaúttal, mint kihasználjak másokat. Sosem voltam olyan, lásd a munkahelyemen rajtam kívül mindenkinek kocsija volt, és az utolsó fél évben történő pár alkalomtól eltekintve, amit az akkori (relatíve) új, friss munkaerők kínáltak fel, 13 évig nem volt mániája senkinek, hogy elvigyen, de életemben nem kértem még senkitől sem ilyet, még ha tudtam is, hogy arra van dolga vagy arra lakik. Ha magától nem kínálja fel, én tutira nem szállok rá senkire. Ez vonatkozik minden másra. Nem mindig jó ez, nem mindig ésszerű, hogy kínunk, szükségünk van, mégse szólunk -- de én így lettem összerakva. Inkább megdeglek, mint kérjek. Na jó. Ezt most nem kerülöm el.:)
Egészen hamar végzett a hölgy, mint később megtudtam: Jutka.
Közben a férjjel váltottunk pár szót. Utána kimentünk a kocsihoz, tök kényelmes, még csak ki se kell menni a bejárathoz, hanem itt parkol a radiológia mellett! És ők tényleg ott laknak a lakótelep másik oldalán, semmi pluszba nem kerül a dolog.
Közben végig beszélgettünk, miről másról, mint a bajunkról -- és már 8 előtt otthon is voltam.
Ettem, neteztem -- örültem a ma megjelenő könyvemnek! --, megnéztem a BK-t, később netről a Survivort.

Örök tulipánok megjelenése

Megjelent a 8. könyvem. Ebből a 8-ból 2 hagyományos könyv, az utóbbi 6 pedig e-könyv, melyeket mind a Netlíra E-könyvek Kiadója adott ki.
Nagyon örülök, hogy még "belefért" ez nekem. Mikor az 5. megjelent, az közvetlenül a betegségem diagnosztizálása előtt egy hónappal történt. Amit azóta írtam, ezt a 140 verset most egy kötetbe foglaltan jelentettük meg, Örök tulipánok címen.
A borító tulipánjai az én fotóim, anyukám kertjéből. Mint ahogy az előző kötet (Illékony bűvölet) borítóképei is, az elmúlt télből... Fontos nekem, hogy e borítófotók is részeim legyenek, gyerekkorom helyszínéről.
A hátsó borítóra a kiadó választotta ki egyik aktuális versemet. Szerintem szép munkát végzett, örül a lelkem.:)

Hozzátartozik még, hogy ezt a kötetemet a kiadó Fazekas Miklós ajándékba készítette nekem, saját költség nélkül. Azt mondta: "mert megérdemlem".:) Természetesen a szerkesztés, korrektúra, alapvető előkészítés a tördeléshez az én munkám, mint mindig.
Az egyesített borító és egyben reklámozási lehetőség:

Mint mindegyik "gyermekemre", erre a könyvre is büszke vagyok. Hálás köszönetem, hogy ilyen betegen, ennyi rosszullétes időszakban e nyomasztó évben is jöttek ihletek; s ugyancsak hálával tartozom kiadómnak, aki lehetővé tette, hogy megjelenjen.