Hazajövetel kedden

Fél 10-kor jött Szilvitől egy sms, hogy ha a zárójelentést megkapják, hazajöhetnek.
Gyorsan csináltam egy nagy tálca szendvicset, nem elsősorban a gyereknek, hiszen ő elméletileg fokozatosan, diétázással fog visszaszokni a kajálásra. Ezután nagyjából rendet csináltam a szobájukban, szellőztetés, miegyebek.
11 előtt hívtam, hogy mi újság, mondta, hogy már megkapták az igen részletes és alapos zárójelentést, most még arra kell várni, hogy kiveszik a kanült a gyerek kezéből, aztán pedig várják "apjukot", ő fogja őket taxin hazahozni. Mondta, hogy Bence most már sokkal jobban van, ég és föld az előző napokhoz képest.

Dél körül értek ide a taxival, de az ovinál állították meg és szálltak ki, mert el kell hozniuk egy iskolai jelentkezési lapot, melyet az apának is alá kell írni. Így ezt az alkalmat itt most meg lehetett ragadni, hogy együtt vannak a szülők. Elkérték a nyomtatványt, beszélgettek kicsit az óvónőkkel, a gyerekeknek pedig minden óvatosság ellenére az istennek sem akaródzott aludni, úgy felvillanyozta őket, hogy Bencus is látszódott félig a külső ajtónál. Utána hazajöttek, én az ablakból láttam, ahogy jönnek az ovitól.
Bejött mindenki, és bekerült a tömérdek cucc is, mert mondanom sem kell, hogy háromszoros cucc jött haza az eredeti állományhoz képest.
Természetesen Bence a nap fénypontja.
Mindenki örvendezéssel tisztelte meg a szendvicseket. Csendben granuláltam magamnak, hogy ez úgy eszembe jutott. Sejthető volt, hogy annak ellenére, hogy déli 1 óra majdcsak, nem evett még senki, és mivel a szendvics a legkevésbé kényelmetlen kaja, nem kell melegíteni, tálalni, teríteni különösebben, szeretik is, ezért sikeres lesz a manőver.
Bencusnak ajánlottam húslevest benne főtt krumplival, sárgarépával, de azt mondta, hogy nem éhes. Állítólag sok kukit megevett délelőtt. Ahogy eltelt egy kis idő, Bencus odasomfordált a szendvicsekhez, de neki elvileg diétáznia kell, hisz' egy hétig szinte semmit nem evett...
Lényeg, hogy nem vagyok benne biztos, helyesen tettük-e a szendvicsre az áldásadást, de nem én akartam lenni az, aki tiltakozik és happárézik, merthogy nem szabadna neki szendvicset ennie. Tény, hogy nem kimondottan diétás kaja, de Bencus bepakolt hármat belőle.:))) Na jó, apró szendvicsekről van szó... És azóta már este fél 8 van, és semmi baja nem történt.:)

Bencus végre megfürödhetett, hajat is mostak, tiszta ágyneműbe feküdt, és végre átszellemülten nézheti az áhított tévét!
Ezen is túlvagyunk, hála istennek.

Még hétfőn is klinika

Ma is bent tartották Bencust, s mikor késő délelőtt beszéltem Szilvivel, már a hetedik üveg infúziót kapta. Ettől függetlenül, vagy inkább pont ezért már jobban volt.
Érdeklődőbb, lazább, abbahagyta a folytonos nyüsztetést, mintha kezdene bele visszatérni némi életkedv, hálisten.
A tévé nagyon hiányzik neki, nem is nagyon értem, miért pont a gyermekklinikán nincs tévé, mikor manapság már a legtöbb osztályon létezik. Már keresztanyámnál is volt, emlékszem, minden délután mentek a sorozatok, mikor mentem. Vagy mikor nyáron epeműtéttel kórházaztam, nálunk is volt tévé a falon, csak vagy nem volt beüzemelve, vagy csak nem kapcsolta be senki -- de lényeg, hogy ott volt.
A gyerekeknél biztosan sokkal kevesebb lenne a gond, sírás és nyavalygás, ha volna tévé egy beállított mesecsatornával; mindenképp unalom-, egyhangúságűző és figyelemelterelő, szóval hasznos dolog lehetne.
Nem most volt, mikor Dani 6 éves korában mandulaműtét miatt feküdt kórházban, akkor még nagyobb kórtermek voltak, 12-20 ágyasak -- akkoriban a hallban lehetett tévézni, oda esténként kitanyáztak a szülők a gyerekeikkel estimese-nézésre. Szóval létező az igény! Pedig akkor még nem voltak mesecsatornák sem, mégis alig várták az esti mesét a lábadozó kölkök.

Ma már volt pár falat sajtos zsemle, pár kanál zöldségleves, meg egy fél zacskó kukoricapehely, és elég jól teázott is Bence. Krumplipürét, tökfőzeléket viszont nem óhajtott.
Szilvi szinte számolja a falatokat, a folyadék deciliterjét, és úgy örül neki, mintha most tanulna a gyerek enni. Valahogy Haramiám jutott eszembe, hogy mennyire boldog voltam, mikor a teljes apátia, nemevés-nemivás és anyagcsereszünet után az injekciók, kezelés hatására elkezdett falatról falatra enni, s hogy hogy örültem, amikor 5 nap szünet után végre összetéveszthetetlen eredetű nyúlbogyókat találtam az alomban utána.
Volt végre elég rendes vécézés is, csak pont amikor ez lezajlott, akkor hoztak Szilvinek egy székletminta-vételi akármit, hogy majd az akció esetén merítsen 5-6 kanálnyit a cuccból... hát kérdés, hogy ezek után mikor történik megint hasonló eredmény.
Végre képes volt a gyermek mesét hallgatni, könyvet nézegetni.
Szilvi reggel lebonyolította a kötelező telefonokat: egy az óvodába, hogy ezen a héten sem fog a gyerek menni, húzzák ki a kajáról; másik a háziorvosnak, hogy még kórházban vannak; harmadik a pedagógiai intézménynek, hogy időpont-áthelyezést kérjen a ma 10 órára előjegyzett, esedékes iskolaérettségi felmérésre.

Ha így halad továbbra is a gyógyulás, szerintem lehet, hogy holnap már haza is engedik őket.
Sürgetni Szilvi nem fogja, az biztos; nem akar csupán kényelmi okokból hazamenni, aztán otthon kezdeni elölről a kínlódást a beteg gyerekkel.

Vasárnapi helyzet

A legtöbb gyerek beérkezik, 1-2 infúzió után mintha sosem lett volna beteg, és már aznap vagy másnap legkésőbb hazamehet. Legalábbis most Szilviék leginkább ezt tapasztalják.
Kiürült délutánra körülöttük a szoba, de pár percig sem élvezhették a csöppnyi szabadságot, a megszokott, belakott szobát; már jöttek, hogy ripsz-ropsz, költözniük kellett egy kisebb, kevésbé praktikus szobába, ahol meg épp lett egy üres ágy...
Nagynéni ott volt és segített áthurcolkodni. Ő szépen kérte volna is, hogy maradhatnának ott, de nem volt lehetséges: a szabály az szabály.
Továbbra is megfigyelés, nyomkodás, infúzió. Most már jobban hajlanak rá, hogy nem vakbél.
Állapot nem változik, nyűgös, keserves, nyöszörgős, kaholós.
Az emberek többsége rohanna haza a kórházból inkább, de tudjuk, hogy Bencének itthon sem volna jobb, ugyanez lenne. A kórház meg mégiscsak biztonságot jelent. Ráadásul mi oly keservesen tudunk fizikailag bejutni, hogy az ember, ha egyszer bejut valahogy, nem igazán rohanna haza, ha nincs teljesen rendben.
Bármennyire is jobb otthon lenni, ha bizonytalan minden. Bármennyire is kényelmesebb, nyugodtabb az ember itthon, inkább választja a nélkülözést, kényelmetlenséget, lemondást és hiányérzetet, ha van esély rá, hogy ott meggyógyulhat a gyerek.
Holnap új hét kezdődik, hátha lesz már valami. Örökké csak nem maradhat így...

Bár igyekeztem takarékoskodni a mobilkártyával, estére újra lement róla a péntek éjjel feltöltött 3000.
István töltött rá nekem, és kitaláltuk, hogy ez a konkrétum tudható be majdani Valentin-napi ajándék gyanánt.

Vasárnap délelőtt

Úgy jött ki a lépés, hogy most a 10 órás misére mentem fel busszal a Szent Annába.
Rég nem jártam itt, pedig anno itt voltam "honos". Ide jártunk gyerekkorunkban keresztanyámmal, itt elsőáldoztunk. Daninak is itt volt a keresztelője -- Szilvié a Szent Lászlón volt, mert akkor még szüleimnél laktunk és az a rész oda tartozott --, valamint az egyik elsőáldozása. Azért egyik, mert másik is volt: hittanra a lakótelepünkön, misére az ott kialakított kápolnánkba járt, és ott is rendeztek nekik annak idején egy második, "házi" elsőáldozást, miután a plébániai megvolt. A bérmálkozása idején már megépült a templomunk.
Felavatása után természetes a helyi odatartozás, logikus és praktikus is, hogy az ember a közelibe járjon. De akkor is, úgy érzem, időnként IDE, a Szent Annába kell jönnöm.
Jó érzés néha Lőrinc atya ismerős hangját, természetes, saját élettapasztalati részletekkel is színesített prédikációját hallani; s míg nálunk, a Szent Családban inkább családi a hangulat, itt, a régi, díszes, monumentális székesegyházban kicsit emelkedettebb a légkör; néha kell, hogy ez érintse meg az ember lelkét... s annak az orgonának a hangja.
Balázs-áldásban is részesült ma is minden mise után mindenki, aki elé járult. Bencusra, anyukámra is gondoltam közben, ahogy a két kígyózó sor egyikébe beálltam...

Kifelé jövet újra megnéztem a torinói lepel hitelesített másolatát, mely 2011. június 1-je óta van a székesegyházban.
Vettem egy százasért egy képeslapot és egy könyvjelzőt is róla.

Szombati helyzet

Gyerekhelyzet nagyjából változatlan.
Ma is kapott infúziót, alszik vagy nyüsztet, egyáltalán semmi jele egy gyógyulófélben lévő gyerek látszatának.
Az orvosok tanácstalanok, semmiképpen nem nyitnák fel bizonytalanra. Bence pedig egyáltalán nem együttműködő. Neki mindenütt fáj, ahol bárki megnyomja. Így aztán egy-két orvos vakbeles diagnózisa azonnal bizonytalanná vált, mikor rájöttek, hogy Bencének tök mindegy, hol nyomják. Hisz' lehet az orvos keze hideg, vagy lehet kellemetlen, vagy csiklandásérzet -- mindegy, ezeknek hangot kell adni.
Hashajtatás után megfigyelés alatt áll. Csak délutántól kaphat és csak vizet. Nem mintha enni is akarna...
Én korán boltban voltam, és minden eshetőségre készen főztem húslevest, sok zöldséggel, reszelt tésztával, ahogy Szilvi leginkább szereti -- ha esetleg hazajönne.
Ez délután következett be, mert nagynéni és apa, nagyjából váltva egymást, felajánlották, hogy menjen haza összeszedni hiányzó dolgokat, saját gyógyszereit, mobiltöltőjét, iratokat, egy papucsot legalább, s egyéb higiéniai dolgokat. Meg úgy egyáltalán...
Alig aludt az éjjel, ez meg is látszott rajta. Fáradt, rezignált volt. Nem csoda, hisz' a pénteki tortúra óta másfél napja farmer-harisnyanadrág-zokni-csizmában van a dögmeleg kórházi szobában úgy, hogy még vécébe is alig tudott kimenni. Mondtam, először is fürödjön meg, attól újjászületik. Úgy is lett. Utána már éberebb, optimistább, beszédesebb volt; összepakolt, levest evett, teát vitt el.
Öt előtt visszaindult a félóránként közlekedő buszhoz, mert ilyenkor persze rohan az idő. Meg hívást is kapott, hogy a gyerek feszt anyát hiányolja, és meg kellett nyugtatni egy anyahívással.
Bence hangulata-állapota semmit nem változott.
Nekem hiányérzetem van azzal kapcsolatban, hogy az alapvető betegségére vonatkozólag nem kezelik. Nem vagyok orvos, csak két gyereket egy csomó betegséggel felnevelő anya, aki maga is elég sokat látott orvost és találkozott betegségekkel gyerekkorától kezdve.
Végül is vírusos influenza tüneteivel lett volna már napok óta kezelve, de ugyanúgy lázas, köhög, hurutos, taknyos, füle fáj; és ezt valahogy abszolút ignorálják. Kiszáradás miatt kezelik és esetleges hasi panaszok miatt (ami pedig szimplán lehetséges a bő egy hete tartó nem evés miatt is!, vagy hogy ráment a hurut a gyomrára-bélrendszerére) tartják megfigyelés alatt. A legyengült állapot napok óta tart. Szerintem az alapvető betegséggel is kellene foglalkozni -- de hát ki vagyok én...

Kórház, infúzió

Bencus kórházban van.
Hétfőn már betegen jött haza az óvodából, másnaptól nem ment oviba, de azt hittük, egy olyan szokásos Bencus-féle közösségi kór, avagy 1-2 napig szegény-kis-sajnálnivaló-beteg gyermek, amikor valamilyen szinten ez az időszak megkönnyebbülés is a szülőnek, mert nyugton van. Vártuk, hogy a láz- és fájdalomcsillapítótól, köptetőtől ripsz-ropsz, jobban lesz.
Ez most nem úgy alakult. Gyanús akkor lett, amikor ha ébren is volt, még szerdán-csütörtökön is fekve nyöszörgött, gyóccerek mellett lázas volt, és nem javult köhögésileg sem. Mindemellett egyáltalán nem evett, inni is csak kortyokat, kínkeservvel.
Ma az orvos előbb az SZTK-ba utalta fülészetre, de egyben a klinikára is, és a fülészetről is kapott egy másik klinikai beutalót is. A gyerek látványosan szenvedett mindenütt, földön-széken-padon feküdt várakozások közben, ahol éppen sírva-nyöszörögve, kábán el tudott dőlni. Ugyanis őt már lehetetlen vinni, ahhoz férfierő kell. Az orvostól taxiba tuszkolás az SZTK-ig, az ottani ceremónia után csatlakozott az apja, később a nagynénje időnként váltva, mert egyébként újra apás hétvége lett volna. A segítség jól jött, mert kocsi sehol sincs, de nekünk még pénzünk se annyira. Az SZTK-ból a klinikára a nagynéni vitte őket taxival, sőt, annyira rendes volt, hogy odaadta az előző taxiárat is Szilvinek.
A klinikán a sürgősségi osztályon várakoztak fél napot. A gyerek a földön feküdt, mert nem volt ülőhely és nem igazán bírták el, de minden kérésre nyilván az volt a válasz, hogy itt mindenkinek sürgős... Ez idő alatt nyugodtan megfúlhat, perforálhat a beteg...:(( -- na mindegy, nem akarok senkit sem bántani.
Vizsgálták, küldözgették, volt röntgen, UH, eléggé kínkeservesen, mert a gyerek nem volt együttműködő, hiszen alig volt magánál.
Bent tartották, befektették és infúzióra kötötték a gyereket, az anyja mellette maradt folyamatosan, a nagynéni -- áldja Isten -- vitt enni-innivalót, az apja meg hazament a gyereknek kórházi cuccokat hozni. Egy-két ottani játékot is hozott, de Bencét most tényleg nem érdekli semmi, ha fent van, köhög és nyöszörög...
Lemerítettem ma a 3-4 ezret hónapokig is tartalmazó kártyás mobilomat, mert vagy ötször is beszéltünk egy-egy esemény között, és ami a hívások közötti pár óra alatt történt, nem lehet 5 perc alatt elmondani. Szilvi meg szokott csörgetni, és én visszahívom. Este 11 előtt elfogyott az egységem, aztán a csak családiként használt előfizetésesről fejeztük be, én pedig e-bankon feltöltöttem háromezret a kártyásra (István jóvoltából, hogy egyáltalán volt miről). És pont mire lezajlott e művelet, karbantartás következett 23 órától reggelig az e-banknál.
Lényeg, hogy az infúzión kívül nem igazán csináltak még semmit, reggel sebészi konzílium lesz a gyerek ügyében, mert egyébként bizonyos helyeken fájlalja a hasát, de egyébként a fülét is... s a lényeg, hogy ki van száradva, már a harmadik üveg infúzió folyik bele...
Szilvi pedig most éppen az anyák ilyenkor természetesen ismerős, aktuális teendőjét végzi: ücsörögve virraszt a beteg gyerek ágyánál...

Apró-cseprők

Megjött a mammográfiai leletem.
Szerencsére csak az van, ami eddig. Mivel változás nincs, teendő sincs.

* * *

Megsürgettem az önkéntes nyugdíjpénztárat csekk-küldési ügyben, mivel dec. 30-i kérésem ignorálva lett. Másfél hónapja várok a rohadt csekkekre. Én kértem a decemberi "átvilágításkor" is, de azt mondták, azt ugyanúgy a központtól kell kérjem, mint eddig. Valahogy nagyon nem szeretnek már csekkeket küldeni, a nyári kérésemkor is mintegy négy darabot küldtek, ezért kár a postázás.
Még szerencse, hogy az utolsó előtti feladásakor már előrelátóan kérni szoktam, mert sejthető, hogy bőven fel fogom adni a következőt is, mire megismételhetem a kérést és esetleg teljesül.
Másnap megkaptam a választ, az eredeti mélre válaszolva persze, hogy elnézést a késésért, postázzák. Hurrá.

* * *

Kilátásban van egy kb. 200 000 leütéses könyv szedése; egy volt kolléga érdeklődött, hogy vállalok-e és mennyiért. Válaszom megnyerő volt számára, továbbítani fogja. Ha sikerül, kb. két hét múlva esedékes.

* * *

Honesty két napig elég hígat produkált, pedig nem igazán jellemző rá. Aggódtam, mert emellett most egy nap kétszer is volt "vukkolás" is. Hetente egy-kétszer előfordul ez utóbbi, de az mindig a szodésága miatt van. Annyira éhes, hogy fal. Zabál. Aztán időnként a cucc visszaköszön. Bár más macskáknál is előfordulnak hányások, most a hasmars mellé egy nap kétszer valahogy nem volt megnyugtató. Nem tudtam visszavezetni semmire, csak a szokásosakat kapta, de ő eleve nem is eszik semmi mást azokon kívül.
Két nap után rendeződtek a dolgok.