Még hétfőn is klinika

Ma is bent tartották Bencust, s mikor késő délelőtt beszéltem Szilvivel, már a hetedik üveg infúziót kapta. Ettől függetlenül, vagy inkább pont ezért már jobban volt.
Érdeklődőbb, lazább, abbahagyta a folytonos nyüsztetést, mintha kezdene bele visszatérni némi életkedv, hálisten.
A tévé nagyon hiányzik neki, nem is nagyon értem, miért pont a gyermekklinikán nincs tévé, mikor manapság már a legtöbb osztályon létezik. Már keresztanyámnál is volt, emlékszem, minden délután mentek a sorozatok, mikor mentem. Vagy mikor nyáron epeműtéttel kórházaztam, nálunk is volt tévé a falon, csak vagy nem volt beüzemelve, vagy csak nem kapcsolta be senki -- de lényeg, hogy ott volt.
A gyerekeknél biztosan sokkal kevesebb lenne a gond, sírás és nyavalygás, ha volna tévé egy beállított mesecsatornával; mindenképp unalom-, egyhangúságűző és figyelemelterelő, szóval hasznos dolog lehetne.
Nem most volt, mikor Dani 6 éves korában mandulaműtét miatt feküdt kórházban, akkor még nagyobb kórtermek voltak, 12-20 ágyasak -- akkoriban a hallban lehetett tévézni, oda esténként kitanyáztak a szülők a gyerekeikkel estimese-nézésre. Szóval létező az igény! Pedig akkor még nem voltak mesecsatornák sem, mégis alig várták az esti mesét a lábadozó kölkök.

Ma már volt pár falat sajtos zsemle, pár kanál zöldségleves, meg egy fél zacskó kukoricapehely, és elég jól teázott is Bence. Krumplipürét, tökfőzeléket viszont nem óhajtott.
Szilvi szinte számolja a falatokat, a folyadék deciliterjét, és úgy örül neki, mintha most tanulna a gyerek enni. Valahogy Haramiám jutott eszembe, hogy mennyire boldog voltam, mikor a teljes apátia, nemevés-nemivás és anyagcsereszünet után az injekciók, kezelés hatására elkezdett falatról falatra enni, s hogy hogy örültem, amikor 5 nap szünet után végre összetéveszthetetlen eredetű nyúlbogyókat találtam az alomban utána.
Volt végre elég rendes vécézés is, csak pont amikor ez lezajlott, akkor hoztak Szilvinek egy székletminta-vételi akármit, hogy majd az akció esetén merítsen 5-6 kanálnyit a cuccból... hát kérdés, hogy ezek után mikor történik megint hasonló eredmény.
Végre képes volt a gyermek mesét hallgatni, könyvet nézegetni.
Szilvi reggel lebonyolította a kötelező telefonokat: egy az óvodába, hogy ezen a héten sem fog a gyerek menni, húzzák ki a kajáról; másik a háziorvosnak, hogy még kórházban vannak; harmadik a pedagógiai intézménynek, hogy időpont-áthelyezést kérjen a ma 10 órára előjegyzett, esedékes iskolaérettségi felmérésre.

Ha így halad továbbra is a gyógyulás, szerintem lehet, hogy holnap már haza is engedik őket.
Sürgetni Szilvi nem fogja, az biztos; nem akar csupán kényelmi okokból hazamenni, aztán otthon kezdeni elölről a kínlódást a beteg gyerekkel.