Az áttörés

Úgy látszik, a hétfőről keddre virradó éjszaka volt a vízválasztó, a krízis!
Ugyanis hajnalban a gyerek felült, teát kért (ekkor kapta meg az esti antibiotikumot), majd lassan visszaaludt az anyja javaslatára.
Reggel felkelt, csendben volt, maga nyúlt a teáért. Szilvi bekapcsolta neki a tévét, és hihetetlen, de odafigyelve, sírás-rívás, szenvedés nélkül nézte.
Reggeli, gyógyszer, pisi-kaka normális, értelmes tekintettel. Odament a polchoz, és játékokat (!!!) hozott el magának az ágyra! Több mint 3 hete egyáltalán nem érdeklik a játékok, valamint SEMMI! A bágyatag, szenvedő, szedált tekintetbe értelem, figyelem költözött. Napközben már nevetni is tudott, ha az anyja viccelt vele -- újra érteni kezdte a humort (mert egyébként jó kis humorérzéke van, hálisten; de a betegsége alatt ez átmenetileg megszűnt).
Ájultam elfele, mikor átjött megsimogatni a macskát, és mosolygott, mikor róla beszéltünk. Jött-ment, ácsorgott, játszott -- hála a jó istennek, működik a gyerek!
Úgy látszik, valójában egy nap gyógyszer hiányzott ahhoz, hogy javulás mutatkozzon. Természetesen még úgy 2 napig betart a gyógyszer, és azt be is kell szedni.
Szilvi is teljesen más lett, látványosan jobb kedvű, nyugodt. Hát hogyne, túl régen hordja már ezt a keresztet, és olyan borzasztóan kilátástalannak látszott minden. Én is szabályosan megkönnyebbültem. Olyan, mintha valami nyeremény ütötte volna a markunkat, sőt, megkockáztatom, hogy annál az esetnél (nyeremény) egészen biztosan nagyobb mérvű az örömünk, fellélegzésünk.

Ma reggel kellett volna menni a Pedagógiai intézetbe, de ez reggel tárgytalan volt még, tehát telefon oda, hogy betegség miatt még mindig képtelenek menni.
Az oviba is telefonált, hogy ezen a héten még tutira itthon lesz a gyerek.
Remélhetőleg ez a mai állapot most már végre tartós lesz Bencusnál!