2015. február 17., kedd

Vizsgálatok és állapotok

Ma reggelre szinte szó szerint kiskanállal kapirgáltam össze magam. Nem volt könnyű fázva, szédelegve, eldugultan, hasmenve... ááá... De muszáj volt, mert oly nehezen kap az ember egy hónappal előbb is időpontot, és ha elfogy a fontos gyóccere, muszáj menni. Már éjjel sem tudtam aludni épp az ügy fontossága miatt, már amennyiben az orrdugulásaim és a macskák zajongása miatt (nem mintha egyező időpontban történnének!) akár ha lehetett volna is...
De sikerült elkészülni, időben indulni, buszt időben kapni, lejelentkezni, számot kérni, majd lazán helyet foglalni az időpontomig lévő kb. 8 percben.
Tudtam, hogy a doktornő e hónapban nincs, de végül is a gyóccert akármelyik orvos ki tudja írni.
Egy eddig számomra ismeretlen nevű doktorhoz kerültem, aki nagyon lelkiismeretesen végigment az egész kórtörténetemen. Kérdezgetett is. Azt nagyon hamar tisztába tette, hogy a Protelost nekem nem szabadna szednem a szívbetegségem miatt... húha, mondom, pedig már majd' két éve ezt szedem. Erre felállt és dokumentálisan elém tárta, hogy nézzem meg, hogy nem beszél a levegőbe. Tényleg le volt írva. Mondom, én nem vontam kétségbe, sőt, megköszönöm, hogy figyelmeztet. Azt nem mondtam, hogy viszont eddig is orvosok írták ki; a francba is, hogy mindig van valami, és nem vagyok okosabb. Honnan kellett volna ezt nekem tudnom??
Több kérdést feltett a műtéteimről, a válltörés mikéntjéről, a szedett gyógyszerekről; egyszóval többet foglalkozott velem szerintem, mint bárki.
Háromszorosra emelte a D3 tabletták darabjának NE-mennyiségét (1000-ről 3000-re), viszont nem mindennap, csak minden másnap kell szednem. A Calcium marad a 3x200 mg, és a Protelos helyett Sedront írt ki, mely hasonlít az Actonel Trióra abból a szempontból, hogy heti egyet kell bevenni belőle, és előtte-utána nem ehetek-ihatok 1-2 órát, és utána fél--1 órán át nem szabad lefeküdni. Egyhavi mennyiséget írt fel recepteken.
Ráadásul még egy örvendetes dolgot tett: írásbeli rendelkezést a háziorvosomnak a gyógyszerekről, mennyiségeiről, alkalmazásáról, hogy háromhavonta ő is felírhassa nekem, s ide akkor csak évente kell járni, mikor a DEXA-t is kell vizsgálni. Hát ez szuper! Hogy ezt eddig miért nem lehetett megcsinálni???? Arra emlékszem, hogy anno 2011-ben kérdeztem az első (fő)orvos urat, akihez jártam, hogy "nem-e lehetne-e háziorvossal-e esetleg-e...???", de rövidre zárt tört mondatban (nem mindig értettem, mit mond, hisz' nem magyar származású volt, halkan is beszélt, máshogy hangsúlyozott) elutasította a felvetésemet. Azóta meg nem kérdeztem, másnak meg nem jutott eszébe.
No, ez a doki meg mindent alaposan górcső alá vett.
Ha egy mód lesz rá, igyekszem majd hozzá kérni magam az időpontkéréseknél. Igaz, mostantól viszont nem nagyon lesz jelentősége, csak évente...

Kiváltottam a gyógyszereket, valamint vettem szemcseppet, orrcseppet, Panadolt is...
Mivel ritkán járok le csupán vásárlás céljából, most igyekeztem a nagyon hiányzó dolgokat pótolni kajailag, háztartásilag.

Bence nagyon nem tetszik. Szerintem ugyanott kötnek ki, ahol voltak. Kezdenek ugyanazok lenni a tünetek. Ma csak reggel hányt, de ez a B6-nak és kúpnak köszönhető, hogy többször nem.
Láza is volt, 38-on felül... enni megint nem eszik és inni is csak könyörgésre, viszont megint, szokásától eltérően sokat alszik...
Én már, megmondom őszintén, vittem volna a beutalóval. Holnap vissza kell menni a háziorvosához, Szilvi meg akarja várni, mit mond... de hát minek, mikor előre írt beutalót?
Hát ez az. Elkeserítő. Uramisten, most megint nyomni fognak bele néhány liter infúziót, hiába büfögöm, hogy a kiszáradás, instabil egészségi állapot csak tünet. A KÓR eredményét kezeljük! Mégiscsak valami betegség, vírus vagy akármi lappang a gyerekben, nem szórakozásból köt ki mindig ugyanott!
Nem akarok okoskodni, én sem mernék orvosok előtt. De magunk között én azért még az elején tartottam volna egy 6 db-os Promptcillin-kúrát. Az én gyerekeim évente többször is megkapták igen fiatal koruktól, mivel másfél éves koruktól közösségbe jártak. Egyszerűbb volt és sokkal hatékonyabb, mint bármilyen gyógyszer, nem volt kihányható, kiköphető -- hatott és gyorsan. Hiába mondják, hogy a vírusra nincs gyógyszer, oké, de az esetleges szövődmények ellen nagyon jó az antibiotikum, nem véletlenül volt anno oly nagy vívmány. Igenis, van, mikor elkerülhetetlen!
Engem is az gyógyított meg 4 éves koromban -- mikor már majdnem későn volt -- a tüdőgyulladásból lett beszűrődéstől. Egyrészt mert nem akartak röntgenre küldeni (anyámat lecseszték, mikor hosszadalmas köhögés után röntgenre célzott, hogy "azt hiszi, asszonyom, hogy az a röntgen nem árt a gyereknek?"), ahol pedig kiderült volna a tüdőgyulladás, netán már a beszűrődés... és hagytak heteken-hónapokon át köhögni és lázasodni. Injekciót sem, mert "feleslegesen" ne penicillinezzük a gyereket. De honnan tudta, hogy felesleges??? No, innen váltott "maszek" gyerekorvosra anyám.
Csakhogy olyan későn kaptam meg mindezt, már kórházban, hogy 3 óránként kellett hogy kapjam éjjel-nappal az injekciót. Senki nem kért elnézést anyámtól az elhanyagolt (nem) kezelés miatt.
Az biztos, hogy az én gyerekeim az első 2-3 injekció után szinte gyógyultak lettek minden alkalommal.
Most ez nem divat: kezeljünk természetesen, bő folyadék és vitaminok. Aha. Hát ehun la!
Sík ideg vagyok, mi lesz Bencével. Ráadásul én is még javában benne vagyok ebben a kórban, úgy taknyolok stb., hogy igyekszem egyáltalán nem is tartózkodni abban a légtérben, ahol a gyerek van. Szilvinek van vagy 4 napos előnye, ő már kifelé megy, de ő sem százas.
És most nagy valószínűséggel kezdhetjük elölről.
Az iskolaérettségi felmérés el lett tolva jövő hétfőre... aminek írásos eredményét mondjuk, máris kellett volna csatolni a múlt pénteken beadott előfelvételis laphoz. De ilyen állapotban megint nem lehet majd megcsinálni...
Sőt, jó esély van rá, hogy a farsangra sem igen lesz gondunk az idén!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése