Általában a hozzáfűződő érzetek mindenfélék, csak nem kellemesek.
Én is így vagyok vele. Gyerekkoromtól rettenetesen sok lidérces emlék kísér a fogfájással, s ezek kapcsán a fogorvosokkal kapcsolatban.
Első, foggal kapcsolatos emlékem az, amikor falun élő nagyszüleimnél töltött nyáron mozgott egy elül lévő tejfogam, azzal kínlódtam és nem tudtam napirendre térni fölötte, feszt mozgattam... 1-2 nap elteltével, mivel egyre jobban, már majdnem vízszintesbe mozgott, nagyapám aszonta: "Mutasd csak, hadd nézzem!" - Gyanútlanul kinyitottam a számat, ő tudományosan komoly pillantással kísérve megérintette fogamat, s már kint is volt!:)
Aztán az első osztályos fényképem, amelyen csak kissé vagyok csorbacsík, mert már félig kinőtt a csipkés új...
Amikor már megjelentek az állandó fogaim, szinte alsós általános koromban már kezdődtek a problémák. Rossz fogazatot örököltem családon belül, no meg akkor még nem voltak azok a dolgok, amelyeket már pl. az én gyermekeim megkaphattak: D3-injekciók, cseppek; később, a közösségekben Dentocar tabletták, melyek egyensúlyban tarthatták a kalciumháztartást, segítették a kalcium felszívódását - akkor még annyira új volt, hogy nekünk, szülőknek aláírásunkat kellett adni az engedélyezéshez; én adtam, nagyon szívesen! Sok szülő - biztosan kevesebb vagy nulla negatív élménnyel - nem, és hála az égnek, az én gyerekeim már minálunk, szülőknél sokkal, de sokkal jobb foggal megáldottak. Ehhez tartozik, hogy igaz, ami igaz: az én gyermekkoromban nem figyelték a szülők árgus szemekkel - vagy nagyszülők nyári, falusi nyaralások (nem volt fürdőszoba, csak konyhából leválasztott függöny mögött lavór...) alkalmával pláne, hogy tényleg mos-e a gyerek fogat legalább reggel és este, vagy ha igen, akkor hogyan. Sok bajuk volt, elhitték, hogy persze, mostunk rendesen... így már mikor fájt, késő bánat volt.
Így ismertem meg a gyermekkori, napokon és éjszakákon át tartó fogfájások kibírhatatlanságát.
Az iskolafogászat emléke így, sok évtized elteltével sem halványult. Soha nem felejtem el: "kiszállt" az iskolába az iskolafogászat, mi sorbaálltunk, zsinórban leült minden gyerek, és futószalagon betömtek néhány fogat mindenkinél, természetesen injekció nuku... Ez nálam nagyon rossz húzás volt, mert engem anyám elhordott a fogorvosához időnként, s az kíméletesen lerendezte, amit kellett, de akkor épp volt olyan szuvasodó fogam, amiről nem is tudtam, ám aminek az iskolafogászat nekiesett. A kínok kínját ma is érzem, meg azt is, hogy el kellett volna higgyem, hogy "ez nem fáj", csak nyilvánvalóan én hisztizek. A hiszti abból állt, hogy majdnem elájultam és csorogtak az arcomon a könnyek. Természetesen addig nem fájt, onnantól kezdve viszont nem aludtam néhány éjszakán, majd anyám elkéredzkedett a munkájából és elvitt a fogorvosához, ahol sajnos, ki kellett húzni a fogat, olyannyira helyrehozták...
Volt egy másik eset, amikor beosztást is kaptam. Iskolafogászat, anyám vitt el. "Hát ezt, sajnos, ki kell húzni!", mondták, s beadták az injekciót. Anyám a váróban nem akarta elhinni, hiszen nem is fájt előtte sosem. Így szinte egymást győztük meg - és injekcióval a számban eljöttünk. Túl negatívok voltak az élmények, ezért csak jó idő elteltével került sor a jelzett fogra, egy "pízes" orvosnál, aki simán betömte a fogat... korona alatt még ma is megvan!
Tény, hogy emlékszem: általános iskolában, nyári, két hetes balatoni tábor alatt éjszakákon nem aludtam, mert természetesen: megfájdult egy fogam, s távol az otthon... Tény, hogy több, falun töltött nyári szünidei éjszakákra emlékszem, amikor fájt a fogam, s ezt meglehetősen szigorú nagyanyám nem annyira tolerálta, mint anyám... adott egy Istopirint vagy mit, és vagy kiállt egy időre, vagy nem. Tény, hogy a 8.-os - szombat délutáni - ballagásomra feldagadt pofával, ám már megkönnyebbülten voltam kénytelen menni, mert miután pár éjszakát nem aludtam fogfájás miatt, aznap, szombat délelőtt anyám elvitt orvoshoz: nekem, ugye, természetesen fogat húztak. Tény, hogy gimiben, mikor őszi társadalmi munkán esőben egész nap kukoricát törtünk, nekem a sorvégi megállás, "csomagolt ebéd" első falatja közben beleállt a fogamba, s onnantól kezdve nemcsak az ég sírt és a kukoricacső a kezem alatt, hanem én is... húzás lett a vége.
Felnőtt, dolgozó koromban pedig? Üzemi fogászat, mert ugye, sosincs pénzünk: gyökérkezelés, 3-4 alkalombeli. Minden alkalommal nyilallásokat éreztem. Á, annak nem szabad már fájni! Nem hát, biztos én vagyok hülye, oké. Végén betömve. Két hét után az addig zsiborgó fog éktelenül, ideget rángatóan elkezd fájni, s természetesen hétvége van, nekem két gyerek a "nyakamon", s a legerősebb fájdalomcsillapító sem használ. A legszükségesebb gyermekellátások között szinte kómában vagyok a talán kicsit túlzásba vitt fájdalomcsillapítók miatt - megsemmisülten "alszom"... Végén éjjel megyek ügyeletre dagadt képpel: injekció hatástalan ugyan - minden elzsibbad, csak az ominózus fog nem -, de abszolút nem érdekel, hiszen anélkül is ugyanúgy fáj! "Mindent bevallok, mindent aláírok", csak húzzák ki, mert már a szemem ugrik ki...! Nyilván, ha tiltakoztam volna is, mert mindent éreztem, akkor is csak kihúzzák.
És nagyon tetszik még az, mikor mondja a fogdoki: kézfeltartással jelezzem, ha fáj. Fúrás-faragás. Fáj. Tűrök néhány másodpercig, melyek óráknak tűnnek, majd: kézfeltartás. "Annak nem szabad még fájni!", így a fogorvos. Köszike. Ugye, ha alapból úgysem hiszi, minek ajánlja fel a lehetőséget??
De mesélhetnék még... már gondoltam rá, egyszer megírom fogorvosi élményeimet, a végigszenvedett éjszakákat. Könyv lehetne belőle simán! Mindig éjszakákat emlegetek, holott ezek a fogak természetesen ugyanúgy fájhattak nappal is. De valahogy éjszaka minden sötétebb és reménytelenebb. Ha lenyugszik az ember, annak, aminek fájnia kell, jobban fáj. Ez biztos. Fekszel a sötétben, és a véreddel lüktet a csend, vele együtt a fájdalom. Álmos vagy, ki vagy merülve, de lehetetlenség a fájdalomtól elaludni. Így bitang hosszúak és emlékezetesek ezek az éjszakák. Valamint legtöbbször leginkább nappal tudunk intézkedni.
Úgyhogy én azt hiszem, nekem nem csupán az a majd' mindenki által elmondható "hú, én hogy félek a fogorvostól" van, hanem simán minimum intenzív fóbia. Annyi, de annyi rossz élmény, annyi fájdalom által végigszenvedett és elrabolt éjszaka, hogy nem csoda, ha rám fogorvos előtt hasmenéstől kezdve hányingerig minden rámjön, ha meg eljutok addig, akkor nyeldeklési inger (nem azért, mert van mit!), öklendezés, tachycardia, aritmia, minden, amit "akarok".
Tény, hogy vagy 16 éve, ami fogam még megvolt, simán rendbe volt téve. Meg is voltam elégedve. Az is tény, hogy a pótlásokat nem csináltattam meg, mert elkezdtem ugyan, de olyan borzalmas élményekkel gazdagodtam újra egyetlen fog lecsiszolásakor, hogy mikor az elkészült - arra a fogra, amit anno az iskolafogászaton ki akartak húzni és mi ellógtunk anyámmal... -, nem folytattam. Tény, hogy rettenetesen fájt, de végül meglett a korona és vele egy darabból álló pótlás, aztán abbahagytam a pótlási kísérleteket, de amúgy rendben voltak a fogaim.
És gyarló az ember, ha nem fáj, nem is megy. Asszem, egyszer voltam ellenőrzésen, rá két évre: akkor is azt mondták, hogy rendben vannak a meglévők - büszke is voltam rá.
A Danival való terhesség alatt és után viszont elkezdődött nálam egy folyamat: egyszerűen látványosan kivette belőlem a kalciumigényét a dolog, s töredeztek fogaim. Ezáltal a tömések sem bírták túl sokáig. Az utóbbi években egészen hihetetlenül gyorssá vált a folyamat, van olyan fogam, amit egyszerűen nem tudom, mi tart: szélein letöredezett a fog, és szinte csak a tömés áll benne... nyár óta pl. 3 fogamból töredeztek darabok, s hullottak ki tömések.
Na, most egy ilyen, pár hónapja kiesett töméses első fogamba állt bele előbb a sajgás, majd múlt hét péntekén már nem tagadhattam: ez fogfájás a javából. Aztán csel: hétvégén semmi. Jött a meló, jött a sajgás is. Pár napig, elsősorban munkaidő alatt kizárólag sajgás. Én pedig elkezdtem keresgetni fogorvost. Neten, személyesen, érdeklődve, kérdezősködve. Több helyen már csak december közepére tudtak volna időpontot adni, tudtam, hogy nekem annyi meg egy bambi, ha addig kell vegetálnom.
Nálunk munkaidő alatt nem nagyon van alkalom személyes ügyek intézésére, nem díjazzák. Este meg már hova telefonálgassak; úgyhogy fel volt adva a lecke, mindenesetre csütörtök-péntekre szabit vettem ki, melyért most nem kellett annyira rimánkodni, hiszen nálunk évek óta nem lehet átvinni másik évre, a maradékot el kellett osztani a hónapra, tehát ki kell, hogy adják. Így csütörtök reggeltől aktív keresésből álltam ki. S hogy ennek nyomatékát adja a fogam, istenesen rázendített. Már a környéke is fájt, érzékeltem is, hogy ez nem egyszerű tömés lesz, hiszen már olyan helyeken is fantomfogfájásaim voltak, ahol nem is volt fogam! Továbbá különösen rázendítve fájt már orrfúvásnál, lehajlásnál vagy tüsszentésnél is.
Aztán, miután még pár helyről elutasítottak vagy azt tanácsolták, menjek körzetihez; végre rábukkantam valakire. Nagyon szimpatikus a honlapja, ő maga, emberközpontúsága, és relatíve kedvezőek az árai is, persze azon belül, hogy mindenhol minden drága, de azért nem egyformán. Őt nem az érdekelte, ki vagyok és diktáljam be a nevem, hanem hogy mi a panaszom. Mikor elmondtam, akkor azt mondta: jöjjön, 3-tól rendelek, este 7-ig bármikor. Mindenképp felnyitjuk, gyökérkezelés, természetesen segítünk és kiszedjük az ideget.
Így, az egész napos fájdalomtól már teljesen padlóról összeszedtem magam, felkészültem, és méltó háttérben: szakadó esőben, délután 4 órai sötétségben, hidegben, szélben elindultam megkeresni az általam még sosem járt városrészben a megtalált fogorvos rendelőjét, agyamba vésett térkép alapján. Tudtam, semmi más lehetőségem nincs, ezt most muszáj.
Viszonylag nem kellett sokat várnom és viszonylag hamar is végeztünk. Lassan, türelemmel beadott szuri, az orvos által állandóan mondva, mikor mit fog csinálni és várhatóan mennyit fogok érezni. Az idegszedésnél is mondta, most jönnek a tűk... itt érezni fogom kissé... az elején leginkább... mindenesetre a bizalmamat elnyerte az orvos.
A végén szabadon hagyta a járatot: hadd szellőzzön.:) Majd hetenként el kell járni gyökérkezelésre. Elképzelhető, hogy év végére akár be lesz már tömve is.
Egyúttal megállapította, hogy az elemi csapás állapotában vannak a fogaim, és még jónéhány fogamnál fennáll ugyanez a lehetőség, hogy egyszer csak valaminek a hatására bedurran. Tehát időszerű lenne megcsináltatni. Nem beszélve a pótlásokról, esztétikáról... Úgyhogy eldöntöttem, amennyit tudok, amennyire módomban áll, megteszek mostantól kezdve a fogaimért, el fogok járni...
Tudom, nem lesz könnyű. Sem pszichikailag, sem fizikailag, de főleg nem anyagilag. Pillanatnyilag halvány elképzelésem sincs az összes teendő elvégzésének megvalósítására.
A 4 hónap alatt itthon végzett munkám bevételével el tudok indulni... aztán meg majd lesz valahogy.
Bejegyzések
