Zorbas

Közben elmúlt szombaton, dec. 4-én megvolt a soron következő macskaklub-találkozó.

Most először történt úgy, hogy nem kaptunk helyet megszokott Fanyűvőnkben már az időpont előtt több héttel sem, így újat kerestünk. Szerintem nagyon jól sikerült - az izgalom és az újdonság ereje a helyszín és kaják terén is nagyon bejött, s a hangulat is nagyon szuper volt.

Sajnos, mindenki nem tudott eljönni azért, bármennyire is kedvező volt helyileg viszonylag az időjárás, akik távolabbról érkeztek volna, ott nem volt annyira biztató, hogy autóval neki merjenek vágni; illetve indulás utáni autós technikai problémák vagy egészségügyi dolgok hátráltatták a távolmaradókat. Azért aránylag szép számban összegyűltünk.

Nekem nagyon tetszett a tágas, dizájnos kék-fehér étterem sok, több szinten lévő termével. Ott-tartózkodásunk második felében görög élőzene szólt, a kiszolgálás gyors volt és udvarias, az adagok hatalmasak, s itt sem volt probléma a számítógépes különfizetés.

Örültünk nagyon, hogy egyik új tagunk is képes volt Velencéből eljönni a talinkra. Na jó; más, nem túl távoli családi programja is volt aznap, de akkor is... szóval nagyon jó, hogy megismertük Jegorkát. Nagy csokorba kötött csoki-italkortyokat kaptunk tőle kollektíven, s én még külön egy marcipános macskanyelvet is a könyvemért, amit igazán nem kellett volna... bár nagyon kultiválom. S mintha Flami is tudta volna ezt, mert - asszem, utószülinapi ajándékként - szintén ilyet kaptam egy Lukcériát-Szerénkét ábrázoló, Diana cukorral teli bögrével. Adunk a fogainknak, persze csak vigyázva...:))

És nagyon kedves volt Ildytől a karácsonyfadísz-angyalka is.

Természetesen mindemellé elcsórtam a söralátétemet és megmentettem egy szép Zorbas szalvétát is, mert én olyan emlékgyűjtő fazon vagyok.:)

Csirke-gyrostálat ettem pluszrizzsel, mert azt hittem, a tömérdek finom zöldségen, tzatzikin, chilin kívül nincs benne köret - közben pedig pitát tartalmazott. De nem baj, mert - miközben Meoinak orvul nyomogattam folyamatosan a tányérjára magamtól ezt-azt, hogy fogyjon (nem igazán örült neki, mert az ő adagja is iszonyat nagy volt és alig bírta legyűrni, holott az ő étvágya elbírja az adagokat általában, sőt, nekem sem kell amiatt aggódnom, hogy az én meghagyottam "pocsékba megy"...:)), közben be kellett, hogy lássam, hogy a tejszínes sajtos lecsó + négysajtos pitával kajájához nem igazán illenek az általam nyomogatott dolgok... - viszont a sajátom így is rengeteg volt számomra, így elcsomagoltattam, és másnap mindkettőnk ebédje kijött belőle!

Úgy vettem észre, a többiek sem panaszkodhattak; akadt még, aki csomagoltatott...:)