Homér

Két este-éjjel kiolvastam Gwen Cooper Homér c. könyvét.

Számomra nagy élmény volt, és letehetetlen. Gondolom, mély empátiám a témában és macska (állat)-szeretetem miatt sem lehetett ez másképp. Azon túl, hogy az írónőnek már volt két macskája, ezt a 4 hetes pici, fekete, vak kismacskát magához veszi, nemcsak megmenti az altatás elől, de kölcsönösen rengeteget adnak egymásnak, tanulnak egymástól. Nevét a vak Homéroszról kapta: kéthetes korában egy betegség következtében el kellett távolítani a szemeit, s az állatorvosnál hagyták, aki gazdát próbált neki keresni, de vaksága miatt nem kellett senkinek...

Egy olyan csodálatos kis állatot ismerhetünk meg, aki épp fogyatékossága következtében nem ismer veszélyt, félelmet, akadályt - bátor, merész, kitartó, örökmozgó, örök felfedező, hűséges; aki mellett egy percet nem lehet unatkozni. Szeretetvágya hatalmas. Szemei hiánya miatt egyáltalán nem boldogtalan, sőt: gazdája szerint ő ad egy százast annak, aki mutat egy Homérnál boldogabb, izgágább macskát.

Vaksága következtében ő nem olyan, mint a többi macska - melyek egyébként sem egyformák; jól tudjuk, éppúgy, mint az emberek, minden macska is más és más egyéniség -, de több annál. Ő az, aki két méter magasságra helyből felugorva képes legyet fogni, s eme kedvenc elfoglaltságát művészi tökélyre fejleszteni. De az is ő, aki egy éjszakai betörőtől gazdája életét is kész megmenteni.

Gween ismerősei eleinte óva intették őt, és sajnálták Homért, de a kismacska seperc alatt szinte mindig, mindenkit levett a lábáról különleges másságával.

"És hogyan mozog? - szokták kérdezni. A lábai segítségével - szoktam felelni -, ahogyan bármelyik egészséges macska." :))

Egy idézet a könyvből, ami egyébként szinte az ismerősség erejéig megragadott:

"A betörést megelőzően egyetlen olyan pasival randiztam, aki a küszöbömet is átlépte. Az egyik csütörtök este értem jött, és én behívtam egy italra indulás előtt. Kimentem a konyhába, hogy összedobjak valami koktélt. Arra léptem be a nappaliba, hogy a fickó a sarokba szorította Homért, és hangosan sziszeg neki. Rémület ült Homér pofiján, a füleit ide-oda forgatta, mintha csak hang alapján akarná megtalálni a menekülési útvonalat.

Kis híján elejtettem a poharakat.

- Mi a...?

- Megkörnyékezett - magyarázta a pasas. - A fekete macska balszerencsét jelent.

A legtöbben igyekeztek kedvesek lenni Homérhoz. Voltak páran, akik közönyösek voltak az irányában és békén hagyták. De olyasvalakivel még nem találkoztam, aki odáig ment volna, hogy megrémisszen egy vak macskát. A hang, amit a fejemben hallottam, egészen olyan volt, mint az anyámé. Miféle ember tesz ilyet? Ki nevelte fel ezt az embert?

Talán az egyetlen pillanat volt az életemben, amikor azt kívántam, bár férfi lennék, hogy alaposan arcon törülhessem. Az is eszembe jutott, hogy szétverem a halántékán a poharat, ahogy a Maffiózókban. A kezeim összeszorultak a jeges poharakon, de a hangom kimért maradt.

- Ez a macska itt él - mondtam neki. - Te nem. Kérlek, hogy tűnj a büdös francba a lakásomból."

...

Nem semmi történet az is, amikor a szingli hősnő 3 macskájával Floridából - ahol tönkremegy a cég, ahol dolgozik, s egyúttal leépülnek a hasonló munkalehetőségek - New Yorkba költözik, jól fizető munka, karrierlehetőség, új lakás, új élet reményében. S az sem, hogy nem sokkal ezután hogyan élik meg ő és macskái, milyen viszontagságok közepette 2001. szeptember 11-ét... a két pokoli torony szomszédságában.

Ám ezek csupán részletek a könyvből. Rengeteg aranyos, szívmelengető történet van még, melyek között sok könnyekig megható; s az élettel járó és az életben előforduló izgalmas fordulatok és élethelyzetek, az ismerősök, barátok, a szeretet mindenek felett és a segítőkészség, valamint a párkeresés, a szerelem - s az az út, amely a választott, addig nem igazán macskás férfi és Gwen macskái egyre inkább feloldódó és kialakuló kölcsönös szeretetének leírása - mind-mind nagyon érdemes olvasásra.

Nos, nekem minden szempontból szenzációs élmény volt ez a könyv, és szívből ajánlom mindenkinek.