Poet 2010 évkönyv

Megérkezett az év utolsó antológiája, amelyben szerepel versem.

Már napok óta várom, hiszen az oldalon már múlt hét óta jelezték, hogy fel vannak adva a könyvek, és egyik emberke a másik után lelkendezik a fórumon az igényes, szép kiadvány tiszteletpéldányainak birtokában. Én már kezdtem lemondani róla, hogy még karácsony előtt megérkezik.

Mától szabin vagyok, ez évben végig, és éberen vártam a postás csengetését. Természetesen nem történt meg, egy lélek sem csengetett. Azért du. lementem és megnéztem a postaládát - ott volt az értesítő! (Ezer szerencsémre...) Magyarul: megszokta, hogy úgysem vagyunk itthon, fel sem jött, hanem írta az értesítőt... De már úgy tűnik, kedvenc postásunktól már ezt is hálával kell fogadnom, mert pl. a Héttorony antológia úgy érkezett meg, hogy le volt hajítva a 7. emeleti, nyitott lépcsőházas(!!) lakásunk ajtaja elé a csomag! Több óra hosszáig úgy volt, míg valamelyikőnk haza nem érkezett, és pusztán a szerencse az oka, hogy megkaptam. (Loptak már el itt sokkal zártabb helyről akár kevésbé értékesebb dolgot is nálunk. Valamint értékest is, pl. 7. emeleti lezárt szeméttárolóból kerékpárt...) De visszatérve imádott postásunkra, kaptam már olyan, két könyvből álló ajándékcsomagot, amit erőszakkal besajtolt a postaládába, holott szemmel látható volt, hogy kb. a fele férne bele. Nem, ő belekalapálta! Természetesen sz@rrá ment a boríték, hogy el sem tudtam olvasni a feladó címét, és megsérültek a könyvek is; valamint a postaládát is összébb kellett csavarozgatni... ilyen erős! DE ha véletlenül becsenget és még itthon is vagyok, akkor kétszer is elkéri a személyi igazolványomat, hogy biztosan én vagyok-e én...! Fő a precizitás! Ennyit a postásunkról.

Tehát megkaptam a Poet évkönyveimet, Illúzió a címe. Nagyon elegáns, kemény fedelű, szerkesztette Beri Róbert (Beró), a borítógrafikát Sivák Enikő készítette, Kónya Gábor a tervet hozzá. A könyv a Poet.hu szerzőinek verseiből készült válogatás - szerzőnként 1-1 vers szerepel benne.

Az Illúzióban megjelent versem:

Ahogy várlak

Percenként harsan a megszokott szignál,
hangosbemondó szónokol szüntelen,
különös ez a csend mégis itt bennem,
különös... így, e zajos tömegben.

Érzem, ahogy lelkem elkülönül,
burkot emel körém saját világom,
egyedül vagyok az emberáradatban,
mert közeledő lényedhez formálódom.

Hoz a vonat, a percek vánszorognak,
késik öt percet, majd bemondják: tízet...
csendemet átszövi ólmos várakozás,
csak szívdobogásom érzi jöttödet.

Áll az idő velem, ahogy befut a vonat,
s már az embereket sem számolom,
meglátlak, és még hozzám sem érsz,
máris helyére kerül gondolat és érzés,
s rögtön köddé válik minden gondom, bajom.