Szombat Bencussal

Drága jó szabadság! Sikerült kiharcolnom 2 hetet... Múlt hét pénteken egy időre letettem a lantot.

A borzalmas hőség annyira nincs ínyemre, mert bár a hétfő esti viharral a kinti levegő kellemes lett, s ma (szerdán), hogy lent voltam, pont nekem való, szellős, enyhén napos nyári idő van, de én fent vagyok, ahol még tartja a 30 fok magát... Itt még ventilátorral lehet elviselhetővé tenni a hőmérsékletet.

Szombaton lányommal és unokámmal töltöttünk egy délutánt, a Déri téren árnyékos hűs padot keresve, csobogó mellett, aztán megkajáltatva magunkat a Mekiben, majd még a belváros csendes pihenőrészein is üldögéltünk.

A Déri téren a csobogóban hűsölésre vágyott egy kutyus is, gazdája levette róla a szájkosarat, hogy inni tudjon a hőségben. Bencus persze kíváncsi volt, azonnal ott termett a kutyus mellett, s gazdája felügyeletével simogathatta is.

Egy kis barátkozás az állatokkal sosem hátrány...

A kánikula ellenére a hőség is elviselhetőbb volt itt, járt a szellő, bírható volt az árnyékban a létezés.

A Mekiben Happy Meal-menüt kapott Bencus, amiből természetesen csak a sült krumpli és Shrek érdekelték, mi pedig sajtburgert ettünk, kólával, Szilvi sült krumplival, én kertészsalátával.

Bencus meglepően konszolidáltan viselkedett egész idő alatt, nyugodt, mosolygós volt, s még mikor elálmosodott, sem hisztizett. Odahaza, sajnos, nem mindig ez jellemző rá, sőt...

Itt megdobálni sem akart a félkilós fémautóval, és hihetetlen, de nem vágott hozzám tiszta szeretetből semmit.

Aztán felfedezésre került a Meki gyermekcsúszdája is... hajaj, nem tudhattuk, mikor fogunk szabadulni, mert Bencus, álmosságát feledvén, újra és újra, szó nélkül fordult a csúszda bejáratához, miután előzőleg kicsusszant a gyermekkilövőn.:))

Még ettünk egy fagyit, Bencusnak tölcsér jutott - mindig egy kis darab fagyit belekenegetve -, ám őt jobban érdekelte 35 fokban is az aktív rohangálás, felfedezés, miközben mi padon ülve "haldokoltunk".

Meg lehet figyelni, ahogy Bencus néha szándékosan beáll a fotózáshoz, pl. fent a virágcsokorral, vagy itt, a "cserepes" növénynél. Odaáll, s mivel mozdulatlanul vár, figyel minket, mi már tudjuk, hogy fotózás kell, hogy következzék, ha törik, ha szakad.:))

A virágcsokros beállást nagyjából hússzor ismételtük meg - hála a digitális gépnek, és a jó bolond nagyanyának.:)))...

"Éva-nap"

11-én szerdán, munkaidő utánra találkozót beszéltünk meg Évával, egy időben együtt húztunk le jónéhány évet első (előző) munkahelyemen.

Az előzmények: év elején nagy meglepetés ért, mert kaptam tőle egy hosszú levelet, mert az interneten, szavaival élve - "katt ide, katt oda", és már ott is volt a verseimnél, melyek nagy meglepetésként és igen pozitívan hatottak rá - ez utóbbi engem mindig meglep és egyben meghat...

Némi komplexusom van azért, nem szeretek saját verseimről, verselésemről dicsérőleg  írni, még akkor sem, ha idézőjelbe tehetném. Így most sem teszem, bár meg kell vallanom, időnként irultam-pirultam Éva levelei kapcsán, annál is inkább, mert ő igen kiforrott, olvasott, határozott, színes és érdekes egyéniség, felesleges hűhót nem csinál, időhúzó szószaporításokat pláne; és az ő jellemétől távol áll, hogy úgy dicsérjen bárkit is, hogy igazából nem is az a véleménye. Sőt, a világon semmi érdeke sem fűződik ahhoz, hogy így tegyen!

Sok idő, míg az ember az elmúlt évtizedekről kölcsönösen beszámol, hosszú-hosszú levelekben, s ebben mindketten egyezünk Évával. Miután napjainkhoz értünk, onnantól kezdve természetesen a mindennapokról már nem lehet olyan hosszan írni, így óhatatlanul ritkulnak és rövidebbek lesznek a levelek - ez már csak így van. De azért a kapcsolatot nem veszejtjük el...

A megjelent könyvem kapcsán találkoztunk, hiszen utolsó levélváltásunk alkalmával szóba került a megjelenés, s én tudtam, hogy szeretné azt... s mivel azt hiszem, nálánál jobb kezekbe nem is kerülhet, természetesen ajándékba kínáltam neki.

S pont azért, mert őnála lehetnek legjobb helyen, megkerestem még az Aranygondolatok utolsó előtti példányát is, sőt néhány antológia még érdemes kezekre váró tiszteletpéldányait is hozzácsaptam a kis csomaghoz... Örült neki.:))

Másfél órát amúgy istenigazából, minden percet kihasználva beszélgettünk mindenről, mindenkiről, családunkról, közös ismerőseinkről, barátainkról, munkánkról, kedvteléseinkről... s úgy gondolom, ez egy értékes találkozás - valamilyen szinten rokonlelkek találkozása - volt...

Gourmet-pléd és könyvcsere

Megérkezett a "Kényeztetés Gourmet módra" című macskaeledeles nyereményjáték ajándéka.

Mivel ezek idáig nem ették ezt a fajtát, így a nevemben Flami küldött be konzervkódokat, és nyertünk is macskatakarót! Nem mintha a hőségben most pont égető szükség lenne épp erre, inkább hűvösebb helyeket keresnek a degek heverészés céljából, de jó lesz az majd még! Nagyon finom, puha takaró.

Az érdekesség az volt benne, hogy mindenki más rég megkapta, én meg nem. Már csak érdekelt, hogy ez zajlik-e még, vagy mi van, de megkérdeztem az esélyeseket, mindenki megkapta-e már és milyen régen - kiderült, hogy igen... Flami megadta a címet, hogy esetleg érdeklődjem. Megtettem, és azt a választ kaptam, hogy már egyszer kiküldték, és visszavitte a posta... De természetesen nagyon szívesen kiküldik még egyszer ésatöbbi. Így is történt, szerencsére most nem vitték vissza... ugyanis megtehették volna, mert jól el volt írva az utcanév rajta... (az eredetihez hozzácsaptak még pár betűt, oda se neki!), de most, a második küldésnél szerintem elgondolkozhattak, hogy akkor mi is lehet az utcanév, ha a ráírt név nincs. Lényeg, hogy végre ez is megvan... Köszi szépen, Flami!:)

Még, ami ehhez tartozik, az az, hogy időről időre újra próbálkozom azokkal a macskakajákkal, amiket addig nem kultiváltak a degek. Így történt most a Gourmettel is. Hihetetlen ám, mert már legalább 4-5 félét kipróbáltam, és csoda történt: most úgy tűnik, szívesen eszik! Ha így marad, legközelebb sk. küldhetek be ilyesmit... A tonhalas pástétom a legek legje...

* * *

Még egy kedves esemény történt: egy AMF-ről ismert írónő írt nekem, hogy cseréljünk kötetet, ha esetleg úgy gondolom.:) Neki is számos antológiában jelentek már meg prózai írásai, s ez a második önálló kötete. Természetesen örömmel beleegyeztem, s kölcsönösen meg is kaptuk ma mindketten egymás könyveit, egymás és magunk örömére.

Én elkezdtem az övét olvasgatni, és alig tudtam letenni. (Zsitvainé) Borsos Irén: Újraélt tavasz című prózáskönyvéről van szó. Annyira jó a régi (számomra gyerekkori) világban átélt dolgokat az akkori fiatal felnőttek szemszögéből olvasni; rövid, humorosan megírt, családról szóló, egyedi történetek, emlékképek ezek... Olyan sok minden ismerős számomra. Még sok kellemes percet fog nekem ez a könyvecske szerezni.

Részlet a kiadói ajánlásból:
"Írásai szép, magyar nyelven szólnak. Minden rövid darab önmagában érvényes üzenetet hordoz, a maga színével - formájával részévé válik a születő, sajátos ragyogásnak. Az író egy hosszú, s nem könnyű élet során megszerzett, s megőrzött belső derűjét sugározza szét a könyv, úgy vélem, az olvasók örömére.
Rövid prózai írásokat sorakoztat fel a könyv, műfajilag eltérő, szellemiségében azonban egységes dolgozatokat. Találunk közöttük mini esszét, elmélkedést, egyperces novellát, önéletrajzi etűdöt, publicisztikai hevületű vitairatot, továbbmondásra alkalmas elbeszélés és regénypalántát."

Noé-támogatás - Melák

Közben a szerződés szerinti július 31-étől érvényes virtuális örökbefogadásomat Melákot illetően július 31-ével le is zárták, mintha 27-én kezdődött volna. Úgyhogy már az előző örökbefogadók között láthatom magamat. De mindegy, nem ez a lényeg...

Itt van ő:

Név: Melák
Nem: kan
Született: 2005. 07. 01.
Bekerült: 2010. 07. 05.

Virtuális örökbefogadás: Bűvössárkány, 2010. júl. 27-31.

Melák 5 éves bernáthegyi kan, aki gazdája halála miatt került be az állatotthonba. Nagyon rossz állapotban van, mindenütt beköpték a legyek, emellett igen sovány és rühes is, jelenleg orvosi kezelés alatt áll. Bundáját sajnos teljesen le kellett nyírni a kezelésekhez.
Emberekkel feltétel nélkül kedves, de kisebb testű kutyákkal és háziállatokkal egyáltalán nem kompatíbilis, így egyedüli kutyának vagy nagyobb testű szuka mellé fogadható örökbe.

(A fotók és a barna színű szöveg forrása a Noé honlapja.)

A szív hídjai

"A felnőtt testvérpár édesanyjuk halála után hazaérkezik Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hídat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Francesca felajánlotta, hogy megmutatja a hídhoz vezető utat. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg. Az azóta elhunyt fotós, Robert Kincaid hamvait a vízbe szórták a Rosamunde-hídnál, ahogyan azt évekkel később a testvérek anyja is kéri a végakaratában. Gyermekei a feltárult szerelmi történeten megrendülve súlyos döntés elé kerülnek: temessék-e anyjukat az édesapjuk mellé, ahogyan eredetileg a család tervezte, vagy tartsák tiszteletben utolsó akaratát, és végső hűségét élete nagy szerelméhez." (Port.hu)

Tudtam, hogy egyszer írnom kell erről...

Egy szívszorítóan szépséges filmélményem: A szív hídjai - Clint Eastwood rendezésében és férfi főszerepében, női párját Meryl Streep játszotta. Emlékszem, mit összevissza hajtottam, míg úgy 8-10 éve fel tudtam venni videóra, s ha volt egy kicsit több szabadidőm annál, mint amennyi nem szokott lenni, és a hangulatom is olyan volt, évente akár többször is megnéztem. Mára már dvd-n is megvan, szerencsére; és számomra megunhatatlan a hangulata, kisugárzása, az, ahogy meg tudja érinteni a szeretetre, jobbra, másabbra, új varázsra vágyó lelkeket.

Pedig Francesca alapjaiban jó házasságban, meghitt családi légkörben élte napról napra, évről évre megszokott, szelíd, szorgalmas, kötelességtudó háziasszonyi szerepét; s úgy tűnt, ő ebbe teljes mértékben bele is nyugodott; nem tudott arról, hogy vágyna valami másra, valami szépre, újra, izgalmasra - egy mindent felforgató, egész további életét meghatározó érzésre. Nem tudta, hogy addigi élete csak töredéke annak a mindent felemésztő, hatalmas erővel rátörő, felébresztő érzelemhullámnak, s amit 4 nap alatt képes volt megkapni az élettől, annak emléke végigkísérte haláláig őt, melyből az a  4 nap, időben kevéssége ellenére erőt, bizonyságot, hitet, kitartást adott neki még évtizedekig. Honnan is sejthette volna...

Hátha még úgy nézi az ember ezt a filmet, hogy nincs mögötte semmilyen szempontból támasz, sőt, zsarnokság, boldogtalanság, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság uralkodik mindennapjain. Amikor esetleg olyan "társ" van a háttérben, aki nélkül magányában is boldogabb lehetne. Boldogabb, mert a lelke szabad lehetne... s ez olykor felülír rengeteg mindent. Az ember néha akár egy sátorban boldogabb lehet, mint egy saját villában; egy nevenincs erdei sétán, mint egy déltengeri utazáson - ha az van mellette, aki kell, hogy legyen. Közös hullámhosszon, az igazi testi-lelki társ...

De egy, amúgy teljesen szokványosan jó házasságban a kötelességtudat, a megfellebbezhetetlen és kikerülhetetlen lelkifurdalás, a családanyaként és tisztes feleségként való helytállás, s a várható társadalmi előítéletek lehetetlenné teszik a folytatást... s én ezt is teljes mértékben meg tudtam érteni...

Eltemetni magában ezt a fantasztikus csodát, és a 4 tökéletes nap emlékeiből merítve energiát, az által élni "normálisan" az utolsó percig... mekkora önmegtagadás, belenyugvás, lemondás, lelki fájdalom és erő kellett ehhez!

Mai napig csodásnak tartom a rendezést és a szereplők szerintem hibátlan, teljes hitelességét. Nálam magasan a léc fölötti (elvárási átlag) ez a film...

Zorán-hangulat

Néhány kedvencem a múltból - a Zorán-dalok Dusán-szövegei összhangban a zenével mindig lenyűgöznek, mindig időszerűek, egyediek, egyszeriek és pótolhatatlanok...

100 szerelmes vers 2010

Megjelent és múlt szombaton volt a bemutatója Budapesten a Száz szerelmes vers 2010 antológiának, melyben 100 szerző 1-1 verse szerepel - már tavaly is magunkénak mondhattunk egy hasonló kötetet Beri Róbert (Bero) szervezésében-szerkesztésében. A borítón Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművész alkotása látható.

A kötet alcíme: Lírai rezdülések. Tegnap át is vettem a postán a megérkezett tiszteletpéldányokat.

Szám szerint "ő" a 10. megjelent antológia (a verskísérős fotóalbummal együtt számolva) , melyben versem szerepel.

A kötetbe a következő versemet választották:

Hűs selyemként

Bár legyen fegyelmezett
a várakozás megannyi
hete és napja,
lelkemben időnként
némán sikoltó hang
száll feléd távolba.
Azért ám hiányzol,
kedves. A gondolat,
remélem, elér és
megsimogat.
Ahogy emlékeinket
újraélem, sziporkázón
kifényezem,
te szelíden viszonzod,
hiszem és érzem.
Hozzád küldött sóhajtó
szívdobbanásomra
a köd bizsergő
hűs selyemként
hullik arcomra.